Gumicsizma Martini- 13. Rész

Az előző részt IDE kattintva olvashatod! 🙂

 
 

A kocsmában vágni lehetett a füstöt, még az emberi hang lármája sem volt elég erős ahhoz, hogy elnyomja a Viking muzsikálását. A nagydarab ember a nyakába akasztott szintetizátorral fokozta a hangulatot. A benne lévő dobgép szaporázta a ritmust, a vörös rocker ujjai pedig ütemesen csapkodták a billentyűzetet, kicsalogatva belőle az “Itt a piros, hol a piros” című nóta dallamát. A szája elé mikrofont állítottak, az erősítő olykor kissé betorzított, de ez a jelenlévőket egy cseppet sem zavarta a szórakozásban. Műanyag tányérok hevertek szanaszéjjel, a pörköltfőző verseny termékét már magába gyűrte a falu népe.

A hátsó asztalhoz igyekeztünk, Nelli és Difi kevéssé határozott léptekkel. Difi szerencséjére, a söntésben nem Ruca szorgoskodott, ő a kerthelyiségben lévőket szolgálta ki, a pultba beparancsolta szeplős képű unokahúgát.

Alacsony, töltöttgalamb alkatú lányka penderült elénk, és felvette a rendelést. Difi diktálta a kívánalmat, mely szerint tíz felest kér, személyenként. Én kézzel – lábbal jeleztem a lánynak, hogy beérem egy sörrel is, mivel nem versenyzek, kihagynám a tömény fogyasztását. Néhány pillanat múlva az asztalon sorakozott a stampedli-gléda.

A első három feles még elég kultúráltan csúszott le a két versenyző torkán. Majd a negyediknél, Nellit hőhullámok kergették, elkezdte kigombolni a blúzát. Rajtra készen álltam, felkészülve, hogyha a dekoltázsa túl mélyre sikeredne, időben közbe tudjak lépni.

Difi egyébként sem szép, inkább érdekes arca fura fintorba rándult. Dülledt szemei megfordultak a tengelye körül, 360 fokban körbetekintett a termen. Ahogy az ital a gyomrába ért, csuklott egy huszárosat, megpödörte nem létező bajuszát, és rákacsintott Nellire.

Az vörösödő képpel nézett rá, majd meglegyezte magát néhány kávéházi szalvétával, és a következő feles után nyúlt. Ezt már hőhullám nélkül tolta a kontya alá.

 

A hatodik felesnél kinyílott a kocsmaajtó.

A Doki lépett be rajta, szemei körbepásztáztak a termen futólag, majd miután észrevett minket, elmosolyodott, és elindult felénk.

Hellyel kínáltam, Doki leült mellém. Tájékoztattam a versenyről, és annak állásáról. Rendelt egy sört, és immár ketten néztük a versenyt. Olykor egy pillanatra egymásra néztünk, de nagyon igyekeztem, hogy ne piruljak el, mert pálinka nélkül is hőhullámok ostromoltak Andor szemeitől.

Már csak két feles volt vissza, amikor Difi homloka koppant az asztalon. Nelli furamód biggyesztette a száját, de nem volt tajtrészeg. A Viking által játszott dallamot dudorászta, aki egyre közelebb sasszézott az asztalunkhoz a nyakbavaló hangszerével, lábával a mikrofont taszigálta. Aggódó arccal figyelte Difit, minél közelebb akart lenni hozzá.

Difi felemelte a fejét az asztalról, és így szólt:

– Nellike…egyezzünk ki döntetlenben…azanyád ne sirasson, minnyá elloplak egy puszira. Gyere bogaram, megmutatom neked a szénatárolót! Aztat még úgysem láttad!

Nelli feje bizonytalanul billegett a nyakán, frizurája minden egyes feles megivása után egyre kuszább lett. Száját összecsücsörítette, és valószínűleg elkerülte a figyelmét Difi mondandójának első része, mert ezt válaszolta:

– Azt én még nem…az meg mi? Valami helyi nevezetesség?

– Az? Az…azám! – bólogatott Difi, majd instabil virgácsaira állt, és a kezét nyújtotta Nellinek. Az akár egy dáma, orrát a füstös plafon felé fordította, és kacsóját újdonsült lovagja kezébe tette.

A szám szóra nyílt volna, de Nelli leintett:

– Csitt! Tudom mit csinálok! Falunézőbe megyek az én jóbarátommal…te meg itt maradsz ezzel a jóképű kis doktorúrral! Arany pofa, látom én, induljon már be, ne kelljen virágzásába elhervadnia az én barátnőmnek! Nahát – nézett bambán maga elé – milyen skanzenes lett a nyelvjárásom…jó ez a pálinka, nagyon jó…

Azzal billegő tűsarkaira állt, és elsasszézott Difivel a kijárat felé.

 

A Doki a karomra tette a kezét.

– Nyugi, nem lesz semmi baja. Legalább kijózanodik a friss levegőn – szólt mikor látta, hogy már emelkedem a széken, hogy utánuk igyekezzek. – Nellinek igaza van. Ne őt pesztrálja, lazuljon el, és érezze jól magát. Nagylány már, nem esik baja.

Nagy levegőt vettem, elhessegettem az aggodalmam, és belekortyoltam az asztalon habját veszített sörömbe.

Viking dobhhártyarepesztően a billentyűk közé vágott, és elkezdte játszani a “camon lets twist again” című Chubby Checker-átiratot, sajátos stílusban. A nép a pepita kockás kőre szivárgott, és táncolni kezdett.

Erzsikét Béla forgatta meg a parkett közepén, a boltosunk hangosan sikongatott. A falubéli asszonyok rázták a csípőt, sederték a cipőt a kapáláshoz, ganyézáshoz szokott férfiak, a hangulat hamarosan a tetőfokára hágott.

A Közeg szigorúan álldogált a söntés előtt, felsőteste meg sem mozdult, de a lábába térdtől lefelé belebújt a boogie. Postás Józsi a takarmányos Jolit pörgette, lábaival a bokáját csapdosta össze, ennyi volt az összes tánctudása. Szabadon lévő kezével az ég felé mutatott, mint akinek egy százas égő van a kezében, jobbra- balra forgatta a láthatatlan izzót, mintha tesztelné a világítóeszközt: ég, nem ég, ég, nem ég.

Viking a lábát rogyasztotta, akár Elvis, és rázendített minden átmenet nélkül a Jailhouse rock-ra. A jelenlévőket nem érdekelte a váltás, csak az ütemet keresték a zenében, már akinek jutott ritmusérzék és tánctudás.

 

A Doki és én, letettünk arról hogy beszélgessünk, olyan hangerőn szólt a zene. Bámultuk a csűrdöngölő falunépét, és a Doki keze észrevétlenül az enyémre vándorolt. Úgy tettem, mint aki nem veszi észre, de hagytam hogy a söröskorsótól hideggé vált kezemet átmelegítse.

Régen éreztem magam ilyen jól. Talán lazított rajtam az elfogyasztott sör, merevségemet ajtón kívül hagytam, és rádőltem a Doki vállára. Az mosolyogva rám nézett, szürke szemeiből melegség áradt.

Ekkor pihenésképpen Viking egy szép lassú számot kezdett játszani. Mély, rekedt hangján Fats Domino-t szólaltatta meg, felcsendült a Blueberry Hill dallama.

A Doki felállt, és a kezemért nyúlt. Kézzel lábbal tiltakozni kezdtem, mert kellően botlábbal áldott meg a sors, de ő ellenkezést nem tűrve felemelt, és magához húzott.

Átölelte a derekamat, én pedig a karjaimat a nyakam köré fogtam, és andalogni kezdtünk a zenére.

– Ne lepődjön meg, ha a cipőjére taposok – mondtam a Doki mellkasának, mert nem mertem ránézni, éreztem az arcom pírba borul.

– Nekem hány felest kell meginnom ahhoz, hogy tegeződjünk? – kérdezte a Doki a hajamba súgva.

– Oldjuk meg ezt pálinkázás nélkül – nevettem rá, és a ritmusvesztés következtében a lábára tiportam.

– Acélbetétes, taposs csak bátran – mondta széles mosollyal a száján, és megforgatott a parketten, majd egészen magához húzott.

Csendben táncoltunk tovább. Jól láttam Andor mellkasának emelkedését, a bőrömmel is éreztem ahogy a fejem rásimítottam.

Kesernyés, tabakos illatát alaposan beszívtam, hogy ha hazamegyek se feledjem el.

Viking rámkacsintott ahogy elé billegtünk. A szakállas nagyember, mint testes Cupido volt jelen ezen az estén.

Vénboj veséjét nyomták a kisfröccsök. Az este folyamán, legalább egy heti adagját itta meg. A népek is alaposan felöntöttek a garatra, így a falu csövesének is jutott a jóból, boldog-boldogtalan fizetett neki.

Épp a hűtővizet eresztette le a szénatároló oldalában, mikor halk kuncogásra lett figyelmes.

Elrakta a szerszámát, és körülnézett.

– Erre gyere, Nellike, ne arra mennyé’ má’, az a füstölő! Oda nem menj, ott nem látsz semmi érdekeset! – hangoskodott Difi, és közben azon igyekezett, hogy kaszáló lábait kordában tartsa. – Erre gyere gyönyörűségem, olyan szénatárolót mutatok neked, amilyet még az életbe’ nem láttál!

– Nem ismerem erre a járást, Difi, és ne tegezz – válaszolt Nelli el-el akadó nyelvvel – Alig látok ebben a sötétben!

– Már vagy tíz perce tegeződünk, szépségem – bazsalygott Difi, és csuklott egy embereset. – Na, erre gyere, csak erre, te szindikrafford!

A szénatároló ajtaja halk nyikordulással kitárult. A két jómadár belépett a fából készült hatalmas hodályba.

Vénboj laposakat pislogott. Szétcefrézett agya lassacskán összerakta a látottakat.

“Ezt el kell mondanom a Rucának! A Difi meg a szőke nő a szénatárolóba ment “szekszűni” – háborodott fel a kisfröccs rajongó.

A faluban nyílt titok volt, hogy a pásztorórára a szénatároló volt a legalkalmasabb hely. Nem egy gyerek fogantatásának volt színhelye, és sok házasságot tört volna ketté, ha a nyers deszkafalak mesélni tudtak volna.

Vénboj megszívta az orrát. Rántott egyet a gatyáját tartó cukormadzagon, és csámpázó léptekkel a kricsmi felé indult.

A kocsmaajtón osont be, a pulthoz ment, magához intette Rucát. Az bosszankodva a pultra csapta a törölgetőrongyot, a kezét csípőre rakta, és kérdő mozdulatot tett a fejével. Vénboj intett neki, hogy hajoljon közelebb, és a fülébe súgott.

Ruca megmixelt két kisfröccsöt, ismert nevén kukkert, és a ragadós pultra tette a vén alkesz elé. Az sorban a torkára öntötte a kisfröccsöket, majd megtörölte a száját. Puposodó orcával böffentett, és ismét Ruca fülébe súgott valamit.

A kocsmárosnő arca a hallottaktól egyre vörösebb lett. Szemei kikerekedtek, orrcimpái kitágultak. Vonásai megkeményedtek, és amazonként felordított.

Feltépte a söntés ajtaját, majd a bejárati ajtóhoz dübörgött. A kilincset az ajtóból kitépve kinyitotta, és döhöngve kilépett az utcára.

A zene elhallgatott, a falu népe mint egy állókép merevedett le a placcon, majd egy emberként Ruca után indultak.

A Dokival egymásra néztünk. Elengedtük egymást az ölelésből, és a falu népe után indultunk, volt egy sanda sejtésem, hogy Rucát mi bőszítette fel ennyire.

– Majd adok én neked, te szemét pernahajder, hogy a húgy marja ki a nyakad! A városi nőcske kell neked? Az én hűséges szerelmem az neked smafu? Évek óta várok rá, hogy megkérd a kezem! Nem nézek én egyetlen férfira se, te meg enyelegni mész azzal a kikent nagyvárosi rifkével? Csak kerülj a kezem közé, megnézheted magad! Lenyúzom a képedről a bőrt, te aljas mefisztó, de a szexpartnerednek se kegyelmezek! Szégyenbe hozol a falu előtt? Majd megmutatom én neked, ki az a Balog Ruca! Menekülj előlem, mert letépem a töködet!

Döngő léptekkel vágtázott végig a főutcán, majd a szénatárolóhoz érve feltépte az ajtót. Berongyolt utána az egész falu, a legvégén velem és a Dokival.

 

A szénatárolóban, egy nagyobb bála tetején Nelli és Difi egymás mellett feküdtek, és jóízűen hortyogtak.

Ruca felnyúlt a bálára, elkapta Nelli kezét, és lerántotta a földre. Nelli mint egy rongybáb hullott le mellé, és kinyitotta a szemét. Azt sem tudta, hogy hol van éppen, az elfogyasztott pálinkamennyiség garantálta az amnéziát.

Ezzel egy időben Difi is kinyitotta a szemét. Meglátta, ahogy a kocsmárosnő Nellit rángatja, aki immár lassacskán észhez térve nem hagyta magát, és a helyi vörös démon hajába csimpaszkodott.

Ruca sem volt rest, nem hagyta annyiban a frizurája rendezését, tíz ujjal viszonozta azt. Difi mögé ugrott a báláról, és megpróbálta lerángatni Nelliről. Ekkor Ruca egyik kezével eleresztette Nelli szőke loboncát, és visszakézből akkora maflást adott a hátára mászó szerelmének, hogy azzal megfordult a világ.

Nem volt jellemző, hogy Difi a nőkkel szemben erőszakot alkalmazna, de ezen helyzetben nem látva más megoldást, vissza kívánta volna szolgáltatni Rucának a kapott pofont. Mindeközben Nelli kecses térdrúgásokkal kényeztette a kocsmárosnőt.

Ekkor a falu apraja és nagyja, akik nagy rajongói voltak Rucának, egy emberként Difinek estek. A rallypilótának összeakadtak a szemei a pofonsorozat hatására, amit a cimborái se nézhettek tétlenül.

Viking, lekapta a nyakából a szintetizátorát. A hangszer elemről is működött, így eddig a háttérmuzsikát szolgáltatta az inflagranti alatt. A főzenész beállt barátja mellé megrázni a pofonfát. Úgy csattogott a tenyere, mint a friss pacal a hentespulton. Gyúrós is előkerült a tömegből, és a három jóbarát, egymás hátának dőlve, egy emberként védte magát minden oldalról.

A Difivel való kardoskodás hatására, Ruca teljesen megfeledkezett Nelliről. Barátnőm a hajcibálás befejeztével eltántorgott a szénatárolóból nyíló füstölőbe, és felszerelkezve háziszalámival, mint munícióval, a csatába vetette magát. Egyet Difi kezébe nyomott, aki hol azzal nyüstölte a népet, hol az öklével. Percekig folyt a csatározás. Difi elhátrált egy nagy halom krumplihoz, és azzal kezdett el dobálózni, hogy az ellenfeleket távol tartsa, és odakiáltott Nellinek:

– Itt nincs fairplay Nellike! Csibészbe kell nyomni, mert szájon kapnak! Itt nincs bíró, nincsenek pontok! Ezt figyeld Nellike, ezt a figurát! – rikoltott, és hátbadobta a Postás Józsit. Azt megállította az orvlövés, éppen a traktoros Feri hózentrógerét igyekezett annak a hátára csattintani, de a dobástól úgy megfeszült, mint akit hátbalőttek. Beborult a tömegbe.

Soma bácsi, aki ez idáig a falat támasztotta mellettünk, meglátta hogy a Józsi megsebesült. A lábánál fogva húzta ki a tömegből, és a kezében lévő fél korsó málnaszörppel nyakon loccsantotta. Józsi feléledve négykézláb kimászott a pajta hátsó ajtaján, és futásnak eredt. Mint később kiderült, a rendőrörs felé igyekezett megkeresni a törzsőrt, hogy jöjjék, és csináljon rendet!

Ez idő alatt Difi tovább folytatta a párbajozást a szalámirudakkal, amikor az egyik falubéli egy hatalmas fülest óhajtott a fültövére akasztani. Gyúrós meglátta a szándékot a támadó szemében, és akár egy baseball játékos, futásnak eredt.

Lendületből terítette le, az orvul a barátjára támadót.

Difi ekkor már meglendítette a kezét a szalámival, amikor is kinyílott az ajtó, és egy vadidegen ember lépett be rajta. Azaz, csak lépett volna, mert Difi, a falubélinek szánt ütést elhelyezte a homloka közepén. Az ismeretlen ember szemüvege abban a pillanatban megrepedt a szalámicsücsökkel való érintkezés következtében, és az okuláré gazdája kiesett a csillagfényes éjszakába.

Difi rántott egyet a vállán, és tovább folytatta a harcot a húskarddal.

Néhány perc múlva motorberregés hangzott fel a hátsó ajtó felől, amikor is a helyi Közeg Jawa Mustangján berongyolt a tárolóba. Leszállt a járműről, hogy szolgálatba helyezve magát, rendet rakjon a renitenskedők között. Szándékát egyetlen dolog akadályozta meg, a terem közepéről, a mellkasának dobott füstölt csülök.

A Közeg igyekezett levegőt venni, mely a csülök hatására meglehetősen ritkának érződött odabent, így ő is a hátával illette a szénatároló padlóját.

– Hatóság elleni erőszak … – hörgött fel a padlón fekve, majd a nyakában lévő sípért nyúlt, és utolsó értékelhető légvételével megfújta.

A verekedő tömeg, egy emberként hagyott fel a bunyóval, és ahogy a kocsmában, itt is állóképet produkáltak a csűr közepén, majd újra egymásnak estek.

A Doki és én, csak álltunk a fal mellett, és pukkadozó nevetéssel számoltuk a gyűlő monoklikat.

Kisvártatva mindenki kidőlt. Ellöktem magam a faltól, és a tömegbe mentem, megkeresni Nellit. Barátnőm fizimiskája egy rossz kislány tépett babájára emlékeztetett. Haja borzos volt, a sminkje elkenődött, ruhája itt-ott cafrangokban lógott rajta.

A Doki Difit és Rucát vette kezelésbe, Soma bácsi a maradék falunépét. A padló tele volt krumplidarabokkal, és füstölt áruval, a kolbászzsír folyt a tarkókon, orrokon, fültövön.

Nelli igazított egyet a ruháján, és a kocsmárosnőhöz lépett.

– Ide figyelj, te némber! Nem akarok én a te Difidtől semmit. Sokat ittunk, és mire ideértünk a csűrhöz, vagy mi ez, annyira a fejünkbe szállt a pálinka, hogy csak eldőltünk a szalmába, és bealudtunk. Csak nem képzeled, hogy kell nekem bárki pasija? Pláne a Difi? Hát nézz már rám bogaram, nem az én kaliberem! Jó haver, semmi több! Nem kéne ha utánam dobnák se!

– Miért higgyek én egy ilyen puccos városi nőcskének? – kérdezte a kezét csípőre téve a kocsmárosnő.

– Úrinő nem beszél a levegőbe, azért csillagom – azzal Nelli kézen fogta Rucát, odavezette az itt-ott vérző Difihez, és a kezüket megfogva, összeboronálta őket.

– Öregségben, betegségben, és a többi, és a többi, isten áldjon benneteket, velem csak mint haverral számolhattok. De abban nagyon – mosolyodott el Nelli a két együgyűn, meglapogatta a hátukat, és odasúgta Rucának:

– Olykor nézegess divatlapot szívem, de jótanáccsal én is szolgálhatok. Rád férne egy kis stílusfrissítés.

Azzal otthagyta a mátkapárt turbékolni.

Difi térdre rogyott a kocsmárosnő előtt, és szánta-bánta bűneit. Az duzzogott pár másodpercig, aztán méretes keblei közé vonta Difi fejét, és csókot cuppantott a feje búbjára.

Nelli, a Doki és én, kiléptünk a hűvös éjszakába.

Az ajtó előtt egy idegen ember feküdt. Nelli közelebb hajolt hozzá, megnézni, ki fekszik hanyatt a földön.

Kikerekedett szemekkel nézett vissza rám, és a következőt kérdezte:

– Áruld el nekem, mit keres itt Botosmérőn a pszihológusom, és mitől csupa kolbászzsír a homloka??

Soma bácsi trabantja hangos csikorgással állt meg a csűr előtt.

Az öreg kipattant az autóból, és a társaság elé lépett.

– Nofene – dörmögte – van még sérült? Ki ez? Nem falubéli az bizonyos…

– Ő a pszihológusom, Soma bácsi – mondta Nelli – kissé megzuhant az ütéstől, de már kezd magához térni.

Dr. Veres Bálint még soha életében nem járt Botosmérőn. Három napja felhívta betegének a volt férje, hogy gondok vannak a kezeltjével. Az az idióta nőszemély – mondta Iván – teljesen kikattant, megbolondult! Vidékre költözött! Elment a maradék esze is! Kapál! És mackónadrágot hord! Valami drog hatásának lehet kitéve, mert soha nem  viselkedett így! Talán valami szekta befolyása alá került!

Megkérte Dr. Verest, hogy kellő juttatás ellenében menjen le Botosmérőre, alaposan vizsgálja meg a volt feleségét, és vegye rá, költözzön vissza a fővárosba.

A doktort egyébként is érdekelte az eset, mert a pánikbetegség vetkőzéssel járó alfajával még soha nem találkozott. Nellit kedvelte, és furcsállotta, hogy hónapok óta nem jelent meg a kezelésen.

Ekkor dr. Veres Bálint Botosmérőre utazott, hogy megkeresse páciensét. Mikor megérkezett, látta hogy rendezvény van a faluban, valami búcsúféle. Egy csűrszerű helyiségből zeneszó és zsivaj hallatszott ki, gondolta bemegy, és megérdeklődi, hogy hol lakik Nelli, valamint, hogy hol talál szállást éjszakára.

Utolsó kép a memóriájában az lett, hogy benyit egy ajtón, egy vaskos szalámirúd lendül felé, és egy fejkendős hippi van a szalámi másik végén .

 

– Bálint..hahó…ébresztő! – pofozgatta Nelli az alélt pszihológust -, na végre, azt hittem már kórházba kell hogy vigyük magát!

– Jó estét Nellike. Már jól vagyok, csak ez a púp a homlokom közepén! – nyögött fel a Pszi, és a fejét tapogatva felült.

– Mit keres maga itt? – kérdezte Nelli. – Már a világ végén se bújhatok el? Népszerűbb vagyok, itt mint Pesten, ott a kutya nem keresett! Most meg maga a második, aki itt meglátogat!

– Nelli – szóltam közbe -, hagyd most! Vigyük haza, majd otthon beszéltek. Soma bácsi – szóltam az ácsorgó szakinak -, megtenné nekünk, hogy hazafuvaroz minket?

– Engem nem kell – szólt a Pszi -, itt álltam meg az autómmal az út mellett.

– No, csak lassan az agarakkal – mondta Soma  bácsi -, így bólingázva meg ekkora púppal a fején verje ki a fejibű’, hogy vezetni fog! Még árokba fordul. Holnap is meglesz az autója, nem fog hozzányúlni senki. Na, csak pattanjanak be a kocsiba, Edinácska, de a vendégükkel csak óvatosan.

Soma bácsinak igaza volt. Andorral a bizonytalan lábakon álló Pszi hóna alá nyúltunk, és berámoltuk a trabantba, és mi is beültünk.  Nelli behuppant az anyósülésre, Soma bácsi pedig hazaszállított minket.

 

Nelli a Pszit ápolgatta, miután hazaértünk. Először leültette, borogatást hozott a fejére, majd jobbnak látta, ha inkább lefekteti, mert a pszihológus mindenáron közelebbről akarta megvizsgálni a padlózatot. Folyton előre bukott, mintha a homlokán lévő púpot vonzotta volna a gravitáció.

Nelli a hóna alá karolt, és az egyik, már berendezett vendégszobába vezette.

Soma bácsi a kocsiban maradt, és türelmesen várakozott.

– Ne tessenek aggódni miattam – mondta, mikor be akartam invitálni a házba – majd én itt várok, bekapcsolom a rádiót, és meghallgatom a napi híreket. A bál miatt úgy is lemaradtam a napi történésekről.

Andor és én, a nappaliban ácsorogtunk zavartan. Hellyel kínáltam, és kávéval. A Doki elfogadta a kávét, és amikor a konyhába mentem, utánam somfordált.

Míg elkészült a fekete, addig felidéztük az este történteket. Jókat kuncogtunk az esti verekedésen, felidéztünk egyes jeleneteket, és eljátszottuk a látottakat.

Egy óvatlan pillanatban a Doki elkapta a derekamat, és magához húzott. A szája már milliméterekkel volt a számtól, amikor ellöktem magamtól.

– Mit csinálsz? Mégis mit képzelsz? – kérdeztem tőle dühösen.

– Ne haragudj, csak azt hittem, a mai este után, hogy… – hebegett a Doki meghökkenve. Szürke szemében értetlenséget láttam.

– Mégis mit hittél? – kapkodtam a levegőt. – Hogy néhány sör hatására nekem eshetsz? A szimpátiám nyilvánvaló, de nekem erre most nincs kapacitásom! Nem akarok semmiféle virgonc kalandba keveredni senkivel!

– Virgonc kaland? Te miről beszélsz? Ha egy férfi közeledik feléd, akkor azt gondolod, hogy mindenáron csak egy éjszakát akar tőled?

– Nem csak azt gondolom, hanem erről megvagyok győződve. Geri is csak macának, és háztartási alkalmazottnak használt. Köszi, de erre nekem most igazán nincs szükségem!

– Na álljunk meg egy pillanatra – szólt indulatosan Andor. – Én nem vagyok Geri! Miért húzod rá mindenkire azt a ruhát, amit a volt pasasod hordott? Tartózkodj az általánosítástól, én nem a volt drogos pasid vagyok! – villámlott rám a szeme.

– Ugyan mitől lennél te különb, mint más? Mindegy…fogd fel, hogy én még nem vagyok készen egy újabb kapcsolatra! Sokáig tartott, míg behegedtek a sebeim, nem hiányzik most még néhány újabb. Nem tudok bízni senkiben. Most nem.

– Aha. Szóval én csak sebeket tudnék adni neked – mondta a fejét csóválva a Doki. – Egy balfék miatt visszautasítod azt, akit talán nem kéne…De tudod mit? Ha képtelen vagy megbízni valakiben, megérdemled, hogy egyedül maradj! Maradj csak a magad felépítette kis álomvilágodban, ahol ugyan sebeket nem szerezhetsz, de esélyed sem lesz arra, hogy boldog légy!

Ezzel sarkon fordult, és köszönés nélkül kilépett az ajtón.

Ott álltam a konyha közepén a telitöltött kávésbögrével. A szívemet vasmarok szorította össze, de az agyam makacsul zakatolta: jól van ez így.

 

Amikor Andor kilépett a házból, Soma bácsi beindította a trabantot. A Doki beült, és elindultak a faluba vezető úton. Andor csendben ült Soma bácsi mellett, és az úton futó felezővonal csíkokat nézte, ahogy felbukkantak, majd eltűntek a sötétben.

– No. Dokikám. Nem alakulnak a dolgok? – kérdezte Soma bácsi, miközben az utat figyelte.

– Alakulnának, ha néhány magát férfinak nevezett szemét alak, nem cseszné el a normálisabbja esélyeit – válaszolta komoran a Doki, és kibámult a kocsi ablakán.

– Hát mutassa meg ennek a kislyánynak, hogy maga nem olyan! Maga nem szemét alak. Hogy magától nem kell félnie. Mert fél a szentem, az látszik rajta. Okos ember maga, majd csak kitalál valamit.

A trabant elcsempült reflektora megvilágította az árokpartot. Az út mellett a Doki észrevett valamit.

– Soma bácsi! Álljon már meg egy pillanatra! Tolasson vissza, legyen szíves! – kiáltotta a Doki hátranézve.

Az öreg szaki recsegve rükverzbe tette az autót, és néhány métert visszagurult.

Andor kiugrott az autóból. Odalépett az út mellett heverő gumicsizma párhoz. Felemelte, és elvigyorodott.

“A csillagos nem vitás, Nellié. Akkor a másik nem lehet másé, mint…az Dináé lehet” – gondolta, és gyors léptekkel visszafutott Soma bácsihoz. Beugrott mellé, és így szólt:

– Na most már mehetünk Soma bácsi. A tervem is megvan, mit fogok csinálni. Csak idő kérdése… – mosolygott sejtelmesen, és a gumicsizmákat az ülés elé tette a lábához.

– Hát, maga tudja. De azok kicsik lesznek a lábára – mondta az öreg, és a füstfelhőket eregető autóval bepöfögtek Botosmérőre.

Folytatjuk…

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here