Hókifli – 2. rész

“– Köszönöm szépen a kávét. Most mennem kell.
– Még valamit esetleg ebben a szürkeségben?
– Egy brióst csomagolna? Jó lesz később reggelire.
– Köszönöm.
– Viszontlátásra!
A férfi bólintott és kilépett a hideg reggeli fénybe.
Jóval később az irodában vette csak észre az ajándék hókifliket. A zacskó alján lapultak összefonódva.
És tudta. Nem kell tovább keresgélnie. Megtalálta.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Szombat reggel volt, ködös február, néptelen utcák. Olyan hideg volt, hogy a férfi kilépve a hatalmas épület kapuján fázósan húzta össze a kabátját. Nem is volt benne biztos, hogy a hideg miatt fázott. Talán a lelke kezdett megfagyni.

Egy újabb nőn volt túl, aki kéretlenül adta magát. Szóba sem kellett hoznia, a nő tálcán kínálta a testét. Csinos, negyven körüli, ápolt nő volt, miért is utasította volna vissza? Gyertyát gyújtott, konyakot töltött maguknak, egyszóval mindent megtett az est sikerének érdekében. De épp ez volt a baj. Nem kellett őt becserkészni, nem akarta, hogy megismerje, és mindent adott, amire szükség sem volt első alkalommal. És még a szeretkezés sem volt rossz. Olyan gyenge négyes. És természetesen elhangzott a szokásos kérdés:
– Felhívsz majd?

 
 

Ő meg mosolyogva hazudta az igent. Vajon melyik nő bírta volna el, ha azt mondja egyszer, hogy nem, ne is várja. Vajon ez sírást vagy jelenetet eredményezett volna? Egyiket sem akarta megkockáztatni.

Előző este  nehezen talált parkolóhelyet ebben a nyüves városban, ahogy sokszor gondolt rá. Legalább három sarkot kellett gyalogolnia a kocsiig. Reggel hétkor még nem nagyon ébredeztek az emberek. Páran kutyát sétáltattak, és egy lánnyal is találkozott, aki képes volt futással indítani a napot.

Amikor elköszönt, a nő még egyszer a karjaiba fészkelte magát, mintha tudta volna, hogy sose látja többet. Ő könnyed csókolt lehelt az arcára, és finoman eltolta. Ezek a kapcsolatok, vagy mondjuk ki szexek, semmit nem jelentettek neki. Kezdett belefáradni a keresésbe, de még nem tartott a feladásnál.

Kora reggel jól esett volna neki egy kávé, de nem akarta tovább húzni az időt, inkább eljött anélkül, hogy megfutották volna a kötelező udvariassági köröket. Nem volt képes elfogadni egy reggelit, tudva, hogy úgyse tér vissza oda. Viszont az utcán sietve egy hívogató illat azonnal felébresztette az étvágyát. A pékségből áradt, ahol a sejtelmes fények aranysárga színbe burkolták a kifliket, kenyereket.

Mihelyt a kilincsre tette a kezét, azonnal megismerte a helyet. Nemrég járt már ott. A hókiflis hely… Ahol az a kedves nő dolgozott, akinek nem köszönte meg később a kedvességét. Hihetetlen volt, újra idevetette útja. Most nem volt üres és nyugodt minden, mint akkor. Két idős hölgy totojázott vagy tíz percen át, mert nem tudták eldönteni, merjenek-e fánkot venni a cukruk miatt. Volt cukormentes változat is, mégsem tudták rászánni magukat.

A férfi türelmesen mustrálta őket, és elképzelte, hogy valaha copfos, fiatal lányok lehettek, akik teli szájjal nevettek mindenkire, és nem hitték el, hogy egyszer ráncos öregasszonyok lesznek. Amikor végre döntöttek, noná, hogy kellett nekik a cukros lesz, ami lesz alapon, addigra a férfi gátlástalanul bámulta a múltkori kiszolgálót.

Most is kissé álmos volt a szeme, viszont a haja ragyogott. De lehet, hogy csak a belső fények miatt.

A két hölgy elégedetten mosolyogva távozott, amikor a férfi a pulthoz lépett.

– Jó reggelt! Egy kávét kérek!
– Jó reggelt! Erős legyen vagy inkább édes? – A nő elmosolyodott. Látszott a tekintetén, hogy megismerte.
– Mindkettő. Ahogy a múltkor.
– Rendben. Elvinné?
– Nem, szívesen innám meg itt. Most úgysincs senki.
– Azonnal. Valóban nem nagyon jönnek, talán a hideg miatt.
– Talán. Hogy van a fia?

A nő egy pillanatra megállt. A férfi emlékezett rá, hogy beteg volt a gyereke. Ilyesmivel ritkán találkozik manapság az ember. Nem fordult meg, hogy ne látszódjon az arcán, hogy zavarba jött.
– Igaza volt, valóban gyorsan meggyógyult. Most már az óvoda réme!
Ez nem volt igaz, csak valami vicceset akart mondani és ez szaladt ki a száján.
– Köszönöm a múltkori hókiflit! Még sose ettem olyan finomat!

A kávé bugyborékolva folyt a csészébe. A nő megállapította, hogy a férfi vagy végtelenül kedves, vagy tudja, mit kell mondania adott pillanatban. Megfordult és belenézett a szemébe. Szürke volt, olyan, mint vihar után a tenger, amikor már nem háborgott, de még nem kapta vissza a fényét.

A csészét letette a pultra, és ismeretlen jó érzés töltötte el, ahogy a férfit nézte. Hullámos haja, széles válla és nagy orra volt. Nem túlságosan, inkább csak karakteres jelleget adott az arcának. A szeme sarkában megült egy finom ránc, ami jelezte, hogy valószínűleg nem habos-babos az élete.

– Parancsoljon! Adhatok még valamit?
– Ha elvenném magát feleségül, akkor minden nap ilyen kávét ihatnék?
– Ha elvenne, akkor mindenképp! – kacagott fel a nő. – Ha magához mennék…
– Megfontolom… Nem elvetendő ötlet.
– Azért ne felejtse el, hogy igent kellene mondanom…
– Igaza van. – A férfi ekkor elkomorodott. Eszébe jutott Tímea, aki könnyedén elhagyta.

A nő nem tudta, mi rosszat mondott, de érezte, hogy elromlott a hangulat. Ettől elszomorodott.
– Csomagolna nekem egy brióst? – kérdezte hosszú pillantok múlva a férfi.

Sajnálta, hogy eszébe jutott a másik nő. Már nem sokat gondolt rá. És mégis egy pillanatra belesajdult a szíve.

A pult mögött a nő hirtelen visszahúzódott csigaházába. Már-már megnyílt egy idegen előtt, de gyorsan rájött, hogy ez rossz ötlet.
Átnyújtotta a papírzacskót, beütötte az összeget, és nem mosolygott.

A férfi fizetett majd elköszönt. Pár lépéssel később a járdaszélen kibontotta a zacskót, hogy harapjon egyet a roppanós péksüteményből. Azonnal meglátta a hókifliket. Megint kettő volt és összekapaszkodva lapultak a zacskó alján.

Az ismeretlen nő megint kedvesebb volt vele, mint bárki mostanság. Ez nagyon jól esett neki. Mintha a reggel is hirtelen megszépült volna.

Előző rész
Következő rész

fotó: Internet

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here