„Az ismeretlen nő megint kedvesebb volt vele, mint bárki mostanság. Ez nagyon jól esett neki. Mintha a reggel is hirtelen megszépült volna.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Március lett. Csípős, barátságtalan március. Még nem volt kedve búcsúzni a télnek, a tavasz meg nem taposta eléggé a sarkát. A férfi egy ideje nem találkozgatott senkivel. Várt. Maga sem tudta mire, de megcsömörlött a könnyen jött kalandoktól. Nem mintha magát jobbnak gondolta volna azoknál a nőknél, akiket megkapott, csak már nem érdekelte a szeretkezés semmilyen formája. Ez persze hazugság volt részéről, mert emberből volt, szüksége lett volna figyelemre, gyengédségre és magára az érintésre is.
A nők, akikkel találkozott vagy el voltak telve önmagukkal, vagy egyenesen a kétségbeesés szakadékjának szélén egyensúlyoztak. Egyikben sem volt erő, spiritusz. Olyanra várt, aki azt mondja a legrosszabb napon is, hogy nem baj, elmúlik és másnap is felkel majd a nap.
Úgy érezte nagyon szomorú nőket vonz, vagy talán mind az volt. Mellettük ideig-óráig tudott csak felszabadulni, főleg a találkozók elején. Akkor még mind megpróbált mosolyogni, de pár óra elteltével vagy panaszkodtak, vagy azonnal tervezgetni kezdték a jövőt. Egyik sem érdekelte. Nem mintha érzéketlen lett volna, de a sirámokkal nem tudott mit kezdeni, a jövő meg távoli volt, hiszen épp a találkozás elején voltak. Mindegyik kaland után úgy jött el, hogy magában osztályozta, és ha már valamelyik nem kérdezte meg, hogy felhívja-e, több pontot kapott. A nő is.
Érezte, hogy nem ez az ő útja, de ismerkedni manapság nem lehetett másképp. Alig voltak baráti összejövetelek, házibulik, a munkahelyi estek pedig ivásba és dorbézolásba torkollottak. Nem akart bonyodalmat az ott felszedett nőkkel. Lazán jöttek volna, de később sok gond lett volna velük.
Jobbnak látta szüneteltetni az ismerkedést. Nap, mint nap kapott üzeneteket, amelyekben a nők hízelegtek neki, és felmagasztalták őt látatlanban. Egyetlen kép elég volt nekik, hogy jót feltételezzenek róla, vagy, hogy megdicsérjék. Ha az ördög öltözött volna fel elegánsan, az is sok bókot bezsebelhetett volna. Ezekre nem is válaszolt.
Aztán mégiscsak talált egy kis nőt, aki életrevalónak látszott. Zita egy évvel volt fiatalabb nála, érezhetően sokat tudott a férfiakról, de még bízott bennük. Az első randi nem végződött az ágyban, sőt a nő kérte, hogy nem is kísérje haza, másnap korán kell kelnie. Ez tetszett neki. A vacsora után, amelyet felesben fizettek, az autójához kísérte a nőt, és egy udvarias puszival elköszöntek egymástól. Az első volt, aki nem kérdezte meg, felhívja-e őt. Ezt örömmel nyugtázta. Végre valaki, aki tud várni, aki nem követeli, hogy törődjenek vele, vagy még az is lehet, hogy nem volt neki rokonszenves. De az öröme nem tartott sokáig. Másnap délután megérkezett az első üzenet, amelyben Zita megköszönte a vacsorát. Ez rendben is volt. Aztán a következőben meghívta magához, hogy megmutassa, milyen tortellinit tud készíteni, amit olasz nagybátyjától tanult. Beleegyezett. Legyen. Ha az este nem torkollik szeretkezésbe, akkor talán lesz esélyük ismerkedni. Nem így lett. A tészta biztosan bolti volt. Látta a zacskó szélét kilógni a szemetesből. Aztán bort ittak és a nő gátlástalanul rámászott. Olyan volt, mint egy tüzelő szuka, aki nem bírt ellenállni a csábítónak. Még szerencse, hogy péntek volt, mert a kialvatlanság nem tett volna jót neki.
A nő aludt még, amikor felöltözött és kiosont a lakásból. Nem mintha gyáva lett volna, csak nem volt kedve megfutni a szokásos köröket. Ahogy kiért az utcára és beszippantotta a hűvös reggel illatát, azonnal megérezte a frissen sült kenyéréét. Harmadszor is a már ismert pékség közelében talált magának alkalmi partnert. Majdnem elnevette magát, mert aki fenn gombolyítja élete fonalát, az biztosan nagyon jól szórakozik, hisz megint ugyanoda terelte. Nem is bánta igazán. Jöhet a finom kávé, mondta mintegy magának, de a kávéról azonnal eszébe jutott a hókifli is. Vajon ma lesz-e papírzacskóban?
A pult mögött megint ott szorgoskodott a nő, aki lassan ismerősévé válik, gondolta. Rövidebb lett a haja, állapította meg. Világoskék farmer és fehér póló volt rajta, ami remekül megmutatta formás alakját. Nem tudta megbecsülni, hány éves lehet, de akárhány is volt, jó feneke van, szögezte le.
– Jó reggelt! – köszönt talán picivel hangosabban a kelleténél. A nő összerezzent, de amikor megfordult, elmosolyodott.
– Jó reggelt! Örülök, hogy látom!
A férfi nem tudta, hogy személyének vagy, mint vendégnek szól ez a kedvesség, de jól esett neki.
– Én is – mondta gyorsan.
– A szokásos kávét?
– Igen. Köszönöm. Rövidebb lett a haja – mondta mielőtt a nő a kávéfőzőhöz léphetett volna.
Így láthatta, hogy elpirult.
– Valóban. Nem szerettem már a régit. Gondoltam, ideje néha változtatni a megszokotton.
– Igaza van. De én továbbra is a szokásos kávét kérném. Vannak dolgok, amiken viszont nem érdemes változtatni.
A nő bólintott.
– Errefelé lakik? – kérdezte, miközben a kávéfőzővel babrált. Valami nem akart működni.
– Nem. Csak néha erre járok. Segíthetek?
A férfi odalépett a masinához, és rövid szemlélődés után megállapította, hogy nem világít a lámpa, nem kap áramot.
– A fene egye meg a biztosítékot – mondta a nő. – Minden nap eszembe jut, de aztán elfelejtem megjavíttatni. Öreg ház ez, öreg benne minden. Pillanat és megpróbálom helyrehozni, ahogy mindig.
Azzal választ sem várva, elsietett.
Sikerülhetett neki, mert a víz bugyogni kezdett nem sokára.
– Azt hiszem, mesteremberrel van dolgom – nevetett a férfi, amikor meglátta újra a nőt.
– Az biztos! Átmenetileg az is vagyok.
Barna szeme megcsillant, és volt benne valami olyan kedvesség, amit már rég nem látott a férfi ebben felszínes világban.
– Van valami a hajában – mondta neki és közelebb lépett hozzá. – Egy pókháló ragadhatott bele.
– Az nem lenne meglepő, mert már azt várom, hogy denevérek cikázzanak a fejem körül, amikor lemegyek.
A férfi a hajához nyúlt, és finom mozdulattal leszedte mielőtt a nő tiltakozhatott volna. Hajának érintése megborzongatta. Ehhez hasonlót soha nem érzett. Egy nő, három találkozás és pár hajszál.
– Köszönöm – mondta a nő és megint elpirult. Bosszankodva vette tudomásul, hogy az idegen zavarba hozza. Túl volt ő már néhány szerencsétlen kapcsolaton, egy rövid házasságon, és már tudta, hogy a romantikát nem neki találták ki. A filmek hősei mindig egymásra találtak a történetek végén, és másfél óra alatt megoldották életük össz problémáját. Az ő élete nem volt ilyen mesés. Ott volt a fia és az angyali szomszéd nő, aki vállalta, hogy vigyáz rá, amikor ő dolgozik, aztán a munka, és a magány.
– Semmiség – morogta a férfi. – Kérhetek egy brióst? Vagy tudja mit, ma fánk legyen. Kettő csokoládés.
A nő visszalépett a pult mögötti biztonságos területre, és a szeme sarkából végigmérte a furcsa vevőt. Tetszett neki. Főleg a szeme. Olyan nézése volt, ami után az ember mély szakadékba zuhan, és nehezen kapaszkodik vissza, bár nem biztos, hogy ki akar jutni onnan.
– Parancsoljon. Legyen jó napja! Pókhálómentes! – nyújtotta át neki kuncogva.
A férfi fizetett és komótos léptekkel pillanatok alatt kinn is volt az utcán. Még alig pirkadt. Biztos volt benne, hogy a nő ma sem hagyta ki a hókifliket. De a zacskóban nem volt más, csak két csokoládéval bevont fánk.
fotó: Pinterest
