Hókifli – 4. rész

“– Parancsoljon. Legyen jó napja! Pókhálómentes! – nyújtotta át neki kuncogva.
A férfi fizetett és komótos léptekkel pillanatok alatt kinn is volt az utcán. Még alig pirkadt. Biztos volt benne, hogy a nő ma sem hagyta ki a hókifliket. De a zacskóban nem volt más, csak két csokoládéval bevont fánk.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

A napok hetekké torlódtak, mire a férfi rájött, hogy a munka elvitte minden idejét. Karrierje felfelé ívelt, és szóba került a cégnél, hogy előléptetik. Ennek rendes körülmények között örült volna, most azonban nem töltötte nagy elégedettséggel. Nem mintha nem értékelte volna a sikert, és nem esett volna neki jól a fizetésének jelentős emelkedése. Valami mégis hiányzott az életéből. Pontosabban valaki. Egy nő, aki mellett férfi lehetett volna. Igazi erős, gyengéd és figyelmes férfi. A Zita-féle est óta nem találkozgatott ismeretlenekkel. Meg úgy egyáltalán senkivel sem. Érezte, hogy ez az időszak nem kedvez az új kapcsolatoknak.

Belenyugodott. Sokat túlórázott és lassan beszippantotta a cég, amelyet régen börtönnek érzett. Most mentsvára lett, de ha valaki ezt szemébe mondja, azonnal letagadja.

 
 

Egyik este, amikor úgy döntött, hogy gyalog megy haza, furcsa érzése támadt. Mint valami rossz előérzet, úgy kerítette hatalmába. Valami történni fog, ami nem lesz ínyére. A kellemetlen érzet a tarkóját bizsergette, és sehogy sem tudott szabadulni tőle.

Semmiképp nem akart kocsiban ülni, a forgalomra figyelni.  Virágillatú tavasz volt, jól esett a séta. Nem gondolkozott, csak hagyta, hogy üres fejjel vigye a lába. Otthon csak a csendes lakás várta. Tímea holmiját rég egy dobozba pakolta, de volt menyasszonya nem jött érte. Egyszer üzent neki, de csak annyit válaszolt a volt kedves, hogy oké. Így a lakás kicsit komor, de letisztult lett, eltűntek a mütyürkék, díszpárnák, és a virágok is, amelyeket elfelejtett locsolni. Mind a kukában végezték. Így viszont mindent kezdhetett volna elölről egy új nővel, akinek nem kellett volna megküzdenie a másik árnyékával.

Több, mint egy órát gyalogolt. Nyolc is elmúlt, mire felkaptatott az emeletre. A folyosón finom illat terjengett. Akkor jutott eszébe, hogy alig evett aznap. Rendel egy pizzát, döntötte el.

Ahogy a kulcsot a zárba helyezte, és megpróbálta elfordítani, rájött, hogy nem fog sikerülni. Belül volt benne egy másik. És ez csak egyet jelenthetett. Senki másnak nem volt kulcsa a lakáshoz, csak Tímeának. Így csengetni kényszerült. Az ajtó azonmód kinyílt egy csinos kötényben, miniszoknyában az a nő mosolygott rá, akit el akart venni feleségül még nem is olyan rég.

– Isten hozott – mondta a nő széles mosollyal. – Mindjárt kész a vacsora. Lasagna, a kedvenced.

A férfi nem viszonozta a kedves szavakat. Letette aktatáskáját az előszoba szekrényre és várt. Várta, mi sül ki ebből az egészből. Mit akarhat a nő, aki úgy lepattintotta, mint fallabdában a fal a labdát.

– Meglepődtél? – kérdezte Tímea. Szőke hullámos haja szinte a derekáig ért. Hosszabb lett, mióta nem látta. Mint egy Barbie, úgy nézett ki. Talán még fogyott is az elmúlt hónapok alatt. Meg kellett állapítania, hogy gyönyörű. Nem volt férfi, aki egy ilyen nőt kihagyott volna az életéből.
– Hogy kerülsz ide? Azt hittem, nem maradt kulcs nálad – kérdezte idegesen.
– Volt egy pótkulcsom. Gondoltam, nem bánod, ha főzök neked valamit.
A férfi felhúzta a szemöldökét. Szeme elkeskenyedett.
– De bánom. Nem értem, mit keresel itt.
– Vacsorázzunk meg, és mindent elmesélek, jó?

Tímea azzal megfordult és felvette a vastag konyhai kesztyűt, majd a lehető legotthonosabb mozdulattal a szépen terített asztalhoz vitte a nagy tál lasagnat.
– Ugye, kólát kérsz mellé? Vagy bort? Hoztam egy jófélét.
– A kóla jó lesz.
– Nem baj, ha én boros kólát iszom?

A férfi tudta, hogy exe, ha alkoholt iszik, mindig nagyon beindul. Gátlástalanná válik, és eszményi szexpartnerré alakul. Sejtette, hogy erre megy ki a játék.

– Ahogy akarod. De a kérdésemet ne kerüld meg.
– Nem akarom. Szedek neked és utána mesélek.

A lasagna isteni volt, mert Tímea, ha akart, jól főzött. Csak ritkán akart.

Az első pohár utána nő szeme csillogni kezdett. Úgy ült, hogy formás combja szem előtt maradjon.
– Ha azt kérném, hogy ne haragudj rám, meg tudnád tenni? – kérdezte ártatlan arccal.
– Miért ne haragudjak? Hogy leléptél? Hogy nem kerestél? Vagy, hogy rájöttél, hogy nem szeretsz?
– Tévedtem. Nagyon nagyot tévedtem.
– És ezt miért nem közölted telefonon? Miért nem hagytad, hogy én döntsek arról, hogy megengedem-e neked, hogy ide gyere?
– De édesdrága bogaram! Azt hittem, mindkettőnknek jobb, ha idejövök. Ha személyesen mondom el, hogy mindent bánok. Meg tudsz nekem bocsájtani?
– Megbocsájtani? Azt a legkönnyebb, de felejteni már nem annyira.
– Hidd el, nagyon szenvedtem nélküled!
– Ugye, nem azt akarod mondani, hogy nem volt senkid? Utálom, ha hazudnak nekem. És te rosszul hazudsz. Olyankor picit remeg a bal szemed. Észre sem veszed, de én tudom.
– Igazad van! Volt – ismerte be a nő és megitta második pohár bort, majd újra töltött magának.

A férfi látta, hogy remeg a keze. Ezt a Tímeát nem ismerte. A régi magabiztos volt és rámenős.

– Vége lett. Nem akartam őt. Téged akartalak és most is akarlak.

Azzal felállt és átsétált az asztal túloldalára, majd a férfi ölébe ült. Csókolózni kezdtek. Pontosan úgy, ahogy régen. Szenvedélynek azon a fokán, ahol kevesen égnek.

– Gyere a fürdőszobába! – húzta a nő. Érezhetően fejébe szállt már a bor. Kibújt a szoknyájából, és gombolni kezdte a férfi nadrágját. A zuhany alatt szeretkeztek először, majd az ágyban. Mind a kétszer fergeteges volt. Tímea aranyhaja szétterült az ágyon és a szex után elaludt.

A férfi a plafont bámulta. Volt a sarokban egy repedés. Remélte, hogy csak a vakolat.

Hajnalban a telefon pittyegésére ébredtek. A nő kipattant az ágyból, felöltözött és azt mondta, nagyon fontos értekezlete van, nem akar elkésni.

– Felhívsz majd? – kérdezte.

A férfi elmosolyodott.
Tímea se adta meg a várakozás és a vágyakozás lehetőségét.
Neki is ugyanazt mondta, mint mindegyik nőnek. Igen, persze.

Utolsó rész csütörtökön

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

 

 

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here