Instant hősök az osztályban

Elhiszem, hogy rossz látni a gyermekedet vagy a párodat órákig a billentyűzetet püfölve. És ilyenkor megszűnik a külvilág, csak a virtuális valóság létezik.

 
 

Bevallom, imádom a számítógépes játékokat. A stratégiai-t éppúgy, mint az agyatlan lövöldözőset – így aztán testközelből tudom, hogy képes beszippantani a számítógép hosszú órákra.

Szerencsére már megtanultam kontrollálni magam, és egy alkalommal másfél óránál többet nemigen bámulom a képernyőt. Ehhez persze fel kellett nőnöm, és egy jó nagy adag önuralomra is szükség volt. Nem utolsó sorban pedig tudom, hogy ha hajnali háromig játszom, és másnap zombiként megyek be dolgozni, kirúgnak. Ha pedig nincs fizu, nincs sem internet, sem áram.

Gyerekek esetében ez nyilván más kontextusba kerül, személyes véleményem szerint a játékidővel töltött órák számát már legjobb az elején megszabni. Mivel valószínűleg te még nem a zseniálisan kidolgozott számítógépes játékok korába születtél, nehezen értheted meg, mi olyan vonzó ebben a világban. Hadd fejtsem ki a saját meglátásomat.

Adott egy kis srác, nevezzük el mondjuk Petikének, aki finoman szólva sem a legnépszerűbb az osztályban. Mivel a gyerekek különösen gonoszak tudnak lenni egymással, Petikét egyre-másra érik a kudarcok, beszólások, szerencsétlen kölyök mindent a szívére vesz. Felfedez magának azonban egy olyan világot, ahol instant hőssé válhat. Minek vesződne a valósággal, ahol folyton csak akadályozzák és nem lehet boldog, mikor ott egy másik lehetőség, egy valóságos varázslat, ahonnan csak úgy dől az endorfin?

Úgy gondolom, az osztály lúzere abból lehet, akivel otthon nem megfelelőképpen foglalkoztak. Ha a gyerek befelé fordul, nem mondja el, mi volt valójában az iskolában, annak valószínű az az oka, hogy tudja, otthon sem talál megértő fülekre. Ez persze rátesz még egy lapáttal a magányra, Petikének mégúgy sem lesz kedve komolyabban foglalkozni a problémáival, a számítógépes játék viszont azonnali vigaszt nyújt.

Mindez “nagyszerű”, de mit lehet tenni, ha már megtörtént a baj? Első körben türelemre van szükség, nem kevésre. Megtiltani a számítógép előtt ülést keddről szerdára azért nem jó ötlet, mert a gyerek csak utálni fog érte, és mégsem egy keménydrogról beszélünk, amibe belehalhat. Véleményem szerint el kell kezdeni beszélgetni a gyerekkel, őszintén, érdeklődően, nem azonnal bíráskodva.

És egy idő után megtörténhet a csoda, meg fog nyílni, kialakulhat egy valódi, tartalmas kapcsolat. Elvileg ezért szaporodtál és sokasodtál, nem? Ha a gyerek érzi, hogy szereted és megérted, sőt, még bizalommal is fordul feléd, sokkal kevésbé lesz szüksége egy virtuális valóságra. Hiszen mindenféle addiktív szer csak egy pótlék, ami betölti az űrt a függő szívében. De ha nincs űr, nincs szükség efféle pótcselekvésekre.

Nem kell hangsúlyozni, hogy a valóságban ez nem olyan könnyű menet, mint elméletben – de próbálkozni azért szabad. Talán ellentmondásnak tűnhet, de érdemes leülni a gyerek mellé egy multiplayer-re (azaz játszatok közösen), hogy megtudd, mi vonzza annyira a játékban. Ezzel őt is jobban meg fogod ismerni, és azt fogja látni, hogy érdeklődsz a kis dolgai iránt.

Úgyhogy van remény és kiút a napi többórás számítógépes játékok világában, de természetesen ez nem egy sétagalopp. És gondolj bele, te sem vagy tökéletes – lehet, hogy dohányzol, túl gyakran gondolsz az alkoholra, esetleg magadnak sem vallod be, de társfüggő vagy – a sor hosszan folytatható. A számítógépes játék függőség, de ez nem jelenti azt, hogy nem orvosolható.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here