Karácsonyi mese – Alex 2. rész

Elmesélek nektek egy történetet… ❤️ Alex és Emily történetét, akik nem hittek a csodában, míg az univerzum ezer apró részletének összeállásából ki nem rajzolódott az igaz szerelem, mert akiket egymáshoz rendelt a sors azok akárhogy is, de találkozni fognak…

Karácsonyi mese – Alex 1. rész
Karácsonyi mese – Emily – 1. rész


A lány haja most is finoman az arcába lóg, de még így is látom csokibarna szemét és finom ajkait. Csak bámulom és iszom a tekintetét. A jóleső borzongás újra átjárja a testem, és szám mosolyra mozdul akaratom ellenére is.
Persze az a rohadt lámpa most nem volt piros, hanem pont váltott, a buszsofőr meg nem vacakolt és már kanyarodott is tovább, de látom, ahogy visszafordul a székben, és amíg tudja, tartja a tekintetét rajtam. Megkövülten állok, és azon gondolkodom, hogy ez most véletlen vagy tényleg Ő is készült, hogy újra „összefussunk”.
Tetszik a gondolat, hogy történik valami, hogy van itt valami, ami nem szokványos, ami nem hétköznapi, és ami nem instant háromórás boldogságról szól. Most, hogy éppen 300 méteres falat készülök felhúzni magam köré, pont most esik be valaki, akire minidig is vágytam?
Merengésemből Tomi haverom erőteljes vállon ragadása ránt ki, aki sietősen veti felém: sárkányriadó! Basszus ez Angélát jelent, halló, látó és idegi közelségben, így sprintelek a lépcsőház felé, a liftet most meg sem közelítem.
Mire felérek az irodába, százszor játszom le a jelenetet, ahogy meglátom és ahogy néz rám, amíg azt a busz tempója, és nem utolsó sorban a nyakcsigolyája engedi. Próbáltam most minden részletet megnézni rajta, de basszus olyan hamar történt megint minden. Szerintem picit idősebb lehet nálam, de ez cseppet sem érdekel, ellenben elgondolkodtat, hogy kizárt, hogy nincs senkije, férje, barátja, esetleg már gyerekei. De engem nézett. És ez nem volt már véletlen. Csinál ilyet egy férjes asszony? Mit tudom én, de most már ez nem is érdekel.
Hirtelen eszembe jut ahogy Angéla anno beédesgette magát hozzám, és egy pillanatra elkap a fék. Oké, párszor már megszívtam, hogy hamar lángra kapott bennem a tűz, majd az olyan hirtelen aludt is ki, mintha nyakon öntötték volna egy kád vízzel.
De csak nem lehet mindig tévútra futni.
Marha jó, már megint kilométerekre vagyok az egyéjszakás jól kigondolt tervemtől.
Bosszúsan ülök a helyemen, látom a szemem sarkából ahogy a kolléganőm titkon rám-rám sandít, szegény valószínűleg reménykedik, hogy egyszer egy hosszú munkanap végén nem vetem-e fel, hogy igyunk meg valamit nálam. Olyan könnyű lenne… de nem vagyok f**z.
Az még nem vagyok, bár hányszor is hallgattam meg azt Angélától az elmúlt két hónapban amikor már napi szinten cincáltuk egymás idegeit.
A munkanapnak mindjárt vége, amikor a főnököm lép mellém, és egy aktát dob az asztalomra. Holnaptól három napig egy cégnél kell lébecolnom, és egy kolléga helyett felállítani a cég biztonsági rendszerét.
A jó k***a életbe. Pont most. Mosolyom nem őszinte, ezt látja a főnök is, kész szerencse, hogy az egyik legjobb embere vagyok, így ennyi belefér.
Remek, most három napig semmi esélyem, hogy újra lássam.
Persze ahogy lenni szokott, az a három nap maga volt a kész rémálom. A kollégám nem végzett valami jó munkát az előkészítésnél így dupla annyi meló volt a három a napra. Ellenben legalább nem volt időm sokat azon agyalni, hogy pont három alkalmat szalasztok éppen el. A cégnél a főnök rendes volt, és nem piszkált, a titkárnője viszont egy élő horror baba volt. Szétplasztikázott arcával és hatalmas műmelleivel lövésem sem volt, hogy mit tud kezdeni egy normális igényekkel megáldott férfi, méteres hegyes műkörmeitől a hideg futkározott a hátamon. Volt pár gondolatom a személyes higiéniájával kapcsolatban, de nem akartam lesokkolni az agyam azzal, hogy beszélgetést kezdeményezzek vele. Illemtudóan válaszolgattam a kérdéseire, és amikor már másodjára dörgölte magát – persze véletlenül – hozzám, akkor döntöttem úgy, hogy az IT szobában folytatom a melót, amit magamra zártam.
Istenem, még két nap.
Aztán eljött a péntek reggel, és tempósan igyekszem befele az irodába. Gondolataim azon járnak, hogy vajon mi történhetett az elmúlt három napban, vajon lesett-e reggelenként? Igyekezetemben hamarabb érek jócskán a bejárathoz, így még felfutok az irodába, hogy a táskámat ledobjam. Pechemre a főnök már bent van, így rögtön rám repül egy új projekt kapcsán. Villámpillantást vetek a falon lévő órára, és látom, hogy most azonnal le kell rohanjak, különben nem fogom látni ma sem. Nem volt mit tenni, egy szó nélkül sarkon fordultam a mondat közepén, és levágtattam a lépcsőn. A kabátom még a kezemben van, próbálom magamra rángatni mert a mai reggel is már marha hideg volt, és az egyetlen tiszta pulóverem inkább őszi viselet sem, mint téli. Majd megfagytam a kocsiban.
Az ajtón majdnem kiesem, ahogy éppen elhalad egy busz, de már csak a végét látom. Remélem, hogy nem ezen ült. Fázósan próbálom össze cippzározni a dzsekim, a hétvégére már havat jósolnak, amit titkon már nagyon várok. Állat jókat lehet játszani a kutyával, ha esik már a hó. Megvárok még három buszt, de csalódottan veszem tudomásul, hogy nem volt rajta egyiken sem. Ilyen nincs. A francba. És megint péntek van, szóval most megint két napig nincs esély. A pénteki munkanap már az ördögé, gondterhelten lötyögök egész nap, nem tudok semmire sem figyelni.
Angéla megint jól kivehetően cirkulál körülöttem, de érdekes módon már egyáltalán nem tud felbosszantani, ellenben szétvet az ideg, ha arra gondolok, hogy lehet, hogy soha többet nem látom a szőke nőt.
Este a felesleges idegemet próbálom levezetni az edzőteremben, a box zsák nem érti, hogy mit vétett, hogy ekkora elánnal püfölöm.

 
 

A másnap nem tudom megúszni, hogy ne kezdjem el a karácsonyi bevásárlást. Amíg lehet, húzom halasztom, gyűlölőm a plázákat, és a tömegnyomort, ami ilyenkor leledzik az ünnep közeledtével. Látom a csajokat, ahogy egyik boltból a másiba rohannak, mert megláttak még valami édi-bédi mütyürt, amit muszáj megvenni. De látom pánikba esett férfitársaimat is, akik próbálják felidézni, hogy mit is mondott utoljára az asszony, melyik parfümöt szereti most? A francba… jobban kellett volna figyelni.
Nem vacakolok sokáig, anya segített most is a bevásárló listával, évek óta nem szenvedünk azzal, hogy kitaláljuk, hogy mit szeretne a másik. Anya felhív, lediktálja kinek mire lenne szüksége – mindig tudja – és nekem csak annyi a dolgom, hogy beszerezzem. Clear, tiszta, semmi agyalás, szenvedés, rohanás.
Már végeztem a listával amikor a kis papírzacskóimmal csörögve lépdelek a parkoló felé, és ekkor pillantom meg a pompomos sapkát a földön. Valaki elhagyta. Felveszem, és a közeli padhoz indulok vele, hogy jól látható helyre tegyem, hátha valaki keresi. Ahogy tartom, megérzem a finom parfümöt rajta, nagyon jó illata van, biztos, hogy nem egy kislányé. Megpöccintem az egyik bojtot, majd magára hagyom, remélem megtalálja, aki keresi. Remélem én is megtalálom, akit keresek. (folytatjuk)

“Szívem most már egyértelműen hevesen ver, ez nem lehet véletlen, engem nézett újra.” Emily – 2. rész

Emily és Alex történetének a folytatását 25-én este hozzuk nektek.

fotó: Internet / Pinterest

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here