Leánybúcsú – 4. rész

“A szívem elnehezedik. Időutazás továbbra sincs. Nem tudom megváltoztatni az elmúlt napokat. A lavina görgeti az eseményeket és engem is elér nem sokára a görgeteg.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Négy nap az esküvőig. Négy keserves nap, amit túl kell élnem valahogy.

Egyre kevesebbet alszom. Nézem a plafont, a kintről beszűrődő fény árnyékokat rajzol. Még soha nem voltam ilyen magányos. Ez persze nem igaz. Nem sajnáltatom magam, egyszerűen most ezt érzem. Nem tudom, meddig bírom a hallgatást, a hazugságba csomagolt napokat, anya fürkésző tekintetét. Ismer engem, tudja, hogy baj van.

 
 

Kora reggel bekukucskál hozzám, és kávét hoz. Az ágyba, mintha beteg lennék. Leül az ágyam szélére és mosolyog.

– Hogy tudsz úgy aludni, hogy nem leszel kócos? – kérdi kedvesen.

Elnevetem magam, mert érzem, hogy a hajam szénaboglya.

– Tudod, én sem voltam másképp, mint most te – mondja halkan. –  Megijedtem. Nem voltam benne biztos, hogy jól döntöttem. Apádat ismertem, de a papír az papír. Mindenki azt mondogatta, hogy nem számít, de igenis számít. De legfőképpen a kimondott szó. Esküt teszel, hogy jóban-rosszban és ma ezt divatos elfelejteni, azért az ember mégis érzi, hogy a szavaknak súlya van. Ne félj, biztos vagyok benne, hogy Mátéval szép életed lesz.

Ránézek.

– Anya… – kezdem, aztán elhallgatok. Nem azt mondom, amit kellene. – Miért vagy ebben olyan biztos?

Terelem a szót, hátha nem látszik rajtam, hogy már a kérdésem is hazug.

– Négy éve vagytok egy pár. Láttam, hogyan beszél veled, hogyan ér hozzád. Nem hinném, hogy rejtegetni tudná ennyi időn át a rosszabbik énjét.

– És ha mégis? Vagy, ha én nem voltam vele őszinte? Ha én rejtegettem és nem is ismer engem?

– Cicám – szól kedvesen, ahogy kiskoromban. – A félelem beszél belőled. Jó ember vagy. Arra neveltünk, hogy merj önmagad lenni. Merd kimondani, ha valami bánt. Még ha ez nem is egyszerű.

– Lehet. Attól tartok, hogy nem minden nevelés ér célba.

– Én nem ezt látom. Egyenes, bátor nő lett belőled. Mindig kiállsz magadért. Még akkor is, ha apáddal egy héten át haragban vagy. Emlékezz a barátnőiddel vívott csatákra! Az nem lehet, hogy jobban ismerlek, mint te önmagad.

Ekkor apa feje jelenik meg az ajtórésben.

– Hűha, ez valami komoly női beszélgetés – jegyzi meg, ahogy ránk néz. – Arapara?
– Apa, te aztán trendi vagy! Nem is gondoltam, hogy ilyen szavakat ismersz.

Somolyog.

– Nem kell betojni! – Legyint. – Mások is túléltek már egy házasságot. És még van pár napod, hogy meggondold magad!

Amikor ezt mondja, szeme csillog, nem gondolja komolyan. Én majdnem sírok. A torkomban gombóc. Máté arca bevillan. Nem, nem ronthatok el mindent. Nem élné túl. Annyira rendes és odaadó. Nála jobbat soha nem fogok találni. Beszélnem kell Zsolttal.
Anya megsimogatja az arcom és közli, hogy be kellene mennünk az étterembe megkérdezni, szükség van-e valamire és meg kellene nézni, hogy áll a mennyezet díszítése. Merthogy még ott is lesz minden. Bólogatok. Erőm semmi.

– Még van egy kis elintéznivalóm, de utánatok megyek, jó? – kérdem. Csodálkozik, de rám hagyja.

Miután magamra maradok, írok egy üzenetet Zsoltnak és kérem, hogy találkozzon velem.
Azonnal válaszol. Egy óra múlva nála.

Összekapom magam, és leerőltetek egy vékony szelet pirítóst.

Zsolt komor arccal fogad. Úgy néz rám, mint, aki pontosan tudja, mit akarok, de ő már eldöntötte a választ.

Leülök tágas lakásában és kibámulok az ablakon. Látom a templom tornyát, ahol az esküvőm lenne. Eszembe jut Bálint atya, aki szigorú tekintetével biztosan felöklelne. Nem az a barátságos pap-fajta.

– Zsolt… – kezdem.

– Ne mondj semmit. Tudok mindent és nem akarok belefolyni.
– Ez mit jelent? Akkor hallgatni fogsz?
– Hallgatni? Tudod, hogy szemét dolog, amit csináltál?
– Tudom. Nem kell még neked is kioktatnod.
– Máté szeret téged. Nem gondoltam, hogy te olyan lány vagy.

Hallgatok. Most magyarázzam neki? Védekezzek? Nincs értelme.

Arca gúnyos és érezhetően megvet engem. Próbálok arra gondolni, hogy senki sem szent. Nem segít.

– El fogod mondani neki?
– Nem – közli kimérten. – De ennek ára van.

Megfagy bennem a vér. Ára? Vajon ez mi a francot jelent?

– Te viccelsz? Mit akarsz?  – kérdem dühösen.
– Ha már megtetted azzal a fizetett majommal, akkor megteheted velem is, nem igaz?
– Rohadt nagy szemét vagy! – kiáltom.
– Most mit játszod az eszed? Ezt tényleg senki nem tudja meg! Nincs egy rakás tanú a szomszéd szobában.
– Menj a francba! – üvöltöm és kirohanok a lakásból.

A haragomat csak a csalódottságom übereli.  Zsolt! Máté legjobb haverja. Azóta ismerem, amióta a vőlegényem.

Könnyű prédának hisz. Aki egyszer megbotlik, az meg fog máskor is. És ő résen lenne.

Most már biztos, hogy szaladni fog Mátéhoz.

Vajon meddig vár? Már most felhívja, vagy még halogatja? És én meddig halogassam?

A hazugság egy ideig rejtve maradhat, de el is áshatjuk jó mélyre, de egyszer egy nagyobb eső is kimoshatja lelkünkből a hamis szavakat és tetteket. Én nem akarok ásni.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here