Leánybúcsú – 8. rész – Egy év múlva

“- Minden rendben?
Máté rám néz. Én rá.
– Remélem suttogom.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Kitti

Nem könnyű évünk volt. Napra pontosan egy évvel ezelőtt volt az esküvőnk. Nem mondtuk le, nem halasztgattuk. Elsősorban azért, mert szeretjük egymást, és a szüleink a kardjukba dőltek volna. Meg azért sem, mert úgy hittük, meg tudjuk oldani a problémákat.

 
 

Azon az estén, amikor mindketten megvallottuk egymásnak, hogy nem vagyunk szentek, tulajdonképpen nem történt más, csak kibukott belőlünk a fájdalom és a csalódás. Másnap délután szinte idegenekként találkoztunk.

Én előtte még túlestem egy anyával való beszélgetésen, ami szintén nem volt egy leányálom. Láttam a szemén, hogy óriásit csalódott bennem, mégis azt mondta, hogy hiba nélküli ember nincs. És ez Mátéra is vonatkozott. Rám parancsolt, hogy keressem meg a vőlegényem és beszéljünk konkrétan az esküvőről.

Órákon át mérlegeltük, mi lenne a jó. Végül úgy döntöttünk, nem engedjük el egymást, mert a világ nem lesz kerek egymás nélkül. Ez persze ne jelentette, hogy a gondolataink azonnal rózsaszínné váltak.

Hogy képesek leszünk-e felejteni, nem gondolni az eseményekre, azt előre nem lehetett megmondani. Egyszóval volt nagy lagzi és a templomban nem hazudtam. Az anyakönyvezető előtt sem. Abban bíztam, hogy Máté sem. Az esküvő azonban csak egy nap. Egy túldíszített, drága és vidám nap, ha minden jól megy.
Mi kissé fáradtan éltük meg. Tudtam, hogy a neheze csak utána jön. A bizalom és a hűség olyan fogalmak, amelyekkel könnyen dobálózunk, meg mondogatjuk, hogy a legfontosabbak, aztán egy pillanat alatt hagyjuk elveszni őket, mert vagy az eszünk vagy a szívünk kapcsol ki, pedig addig tökéletesen működött.

Mint kiderült, nem maradtam terhes attól a sráctól. És ahogy fellángolt a testem egy pillanatra, úgy el is múlt, és nem jutott már eszembe úgy, szinte soha. Ha netán mégis, inkább magára az estére gondoltam, nem arra, élveztem-e vagy sem. Nem számított. Egy nap volt az életemből, semmi több.

Mátéval más volt a helyzet. Az a lány ott volt a cégnél, és ő nap, mint nap találkozott vele. Erősen elnyomtam magamban a félelmet, ám nem volt mindig könnyű elhinnem, hogy csak én vagyok számára a fontos.

Mindketten megismertük önmagunkat. Rájöttünk, hogy milyen könnyű baklövéseket elkövetni, és nem közhely, hogy mindennek ára van. Az ára pedig az volt, hogy kicsúszott kezünkből és szívünkből a biztonság és a hit csalóka érzése. Viszont mertünk őszinték lenni, vállalva, hogy elveszítjük a másikat.

Úgy gondolom, ez nem kis dolog.

Még egy ötletemet kellett erősen háttérbe szorítanom. Meg akartam nézni magamnak azt a lányt, aki majdnem elrabolta Máté szívét. Nem önkínzásból, inkább féltékenységből. Jó, hazudok, mindkettő benne volt. Nehezen engedtem el ezt a tervem. Hosszú hónapok kellettek, hogy megértsem, semmin nem változtat, ha találkozom vele. Magamnak teszek rosszat, ha tovább gyötröm magam. Így hagytam.

Nyáron elmentünk négy hétre Olaszországba. Bejártuk az egész csizmát és hihetetlen pillanatokat éltünk meg. Aludtunk a kocsiban, de a tengerparton is. Pár napot egy ötcsillagos szállodában is eltöltöttünk. Kis panziók is váltogatták egymást, és ha a szerelem igazi lehet, akkor azt mi megéltük abban a csodálatos országban.

Persze könnyű volt egymásra figyelni, hiszen nyár volt, szabadság és gyönyörű minden. Féltem, hogy mi lesz, ha hazajövünk, de nem lett semmi borzasztó. Ősszel a lány elment a cégtől. Direkt nem említem a nevét. Maradjon csak így.

Ettől megkönnyebbültem, bár tudom, hogy a kapcsolódás, a vonzalom nem helyrajzi kérdés.

Tizenkét hónapja vagyunk együtt és most azt gondolom, jó döntést hoztunk.
Újra tavasz van, újra virágos minden és már tudom, hogy soha nem visz egyenes út az ún. boldogsághoz. Már csak azért sem, mert nincs olyan cél, hogy boldogság. Az odáig vezető út már maga az. És nem villog neonfénnyel, hogy a huszadik kanyar után balra majd megtaláljuk.

Máté

Egy év. Kittire nézek és tudom, hogy a lehető legjobb döntés volt a házasságunk. Büszke vagyok magunkra, hogy képesek voltunk őszintén belevágni. Persze, sokan azt gondolják, hogy ha őszinte valaki, akkor az már elég, hiszen letette a terhet, vigye a másik, dolgozza fel.

A gyakorlatban ez nem így működik, hiszen együtt kell élnünk a döntéseinkkel. Mindegy, hogy milyenek. Ez sokkal nehezebb, mint odaállni valaki elé, és azt mondani, rosszat tettem, megcsaltalak, vagy nem, de közel álltam hozzá.

Azon a mindent eldöntő estén, amikor bevallottam Kittinek az érzéseimet, nem lettem tisztább. Meg se könnyebbültem igazán, mert magam sem tudtam, van-e értelme ennek az őszinteségnek. Csak azt tudtam, hogy nem akarom őt elveszíteni, ehhez azonban nem hazudhattam sem neki, sem magamnak. Az ember nem csak úgy hirtelen szeret meg valakit. Szerelmes lehet, de a szíve mélyéről szeretni az más. Én szeretem a feleségem, de azt is pontosan tudom, hogy valahol bennem maradt a másiknak a szikrája. Dóra elment és nem keressük egymást. Hazudnék, ha azt mondanám, nem jut eszembe néhanapján.

Olyan nincs, hogy nem gondolunk valakire, aki fontos volt. A nyálas amcsi filmek persze ezt sugallják. Nem akarok én már tőle semmit, és szembe sem jutna találkozni vele. Ő a múltam, nem tagadom meg.

Tudtam, hogy Kittinek nem lesz könnyű feldolgozni őt és a szavaimat. Mégis bíztam benne, hogy az esküvő a helyes döntés, és mindkettőnk biztos abban, hogy a másik mellett akar gyökeret ereszteni. Túl bonyolult és zavaros ez a világ ahhoz, hogy valamire azt mondjuk fehér vagy fekete. Gondoljunk csak a szépségre! Kinek ez, kinek az. És ezért képesek vagyunk veszekedni. A mi életünk lapjai sem mindig csodálatosak. Mégis megtaláljuk benne a jót, még akkor is, ha haragosak vagy ingerültek vagyunk. Nem mondom, hogy ez minden esetben száz százalékban sikerül, de igyekszünk.

A legszebb dolgot a végére hagytam. Apa leszek! Négy hónapos a babánk és már most rajongója vagyok. A feleségem gyönyörű, bár ő nem így látja. Még alig domborodik a pocakja, ő azonban bálnának látja magát. Mondom neki, hogy tőlem elefánt is lehet, én akkor is szeretni fogom. Azt pláne nem tudja elhinni, hogy szexis. Pedig az. Egyértelműen puhább és lágyabb lett az arca. A teste számomra most tökéletes. Igaz, hogy még messze van a teljes kigömbölyödés, én viszont nem látok mást, csak a nőt, akivel kitartottunk egymás mellett.

A pici pedig jó helyre fog érkezni. Tudom, mondogatom is neki. És nem sok időnk lesz a múlton rágódni, mert a lányunk – biztosan az lesz – tesz majd róla. Látom, ahogy a bátyámék élete is megváltozott.

Hárman leszünk. Hárman és ez már így tökéletes.

VÉGE

Előző rész

fotó: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here