A megcsalás amióta világ a világ téma volt és lesz. Ezerféle kategóriába lehet sorolni az okokat, a miérteket, a vége mindig fájdalmas. Az elbírálás is más.
A sorozat előző részét itt olvashatod
A statisztikák szerint nagyjából azonos arányban lépnek félre a nők és a férfiak, de a köztudatban inkább a férfiak a csalfábbak. Ennek többek közt az is az oka, hogy a nők mindent kikommunikálnak. Többet tudunk a férfiak félrelépéseiről, mint a nőkéről.
A megcsalás fájdalma azért nem hasonlítható máshoz, mert alapjaiban renget meg mindent. Az a hit és bizalom veszik el, amire építeni lehetett. Az a szeretet, szerelem szennyeződik be, ami valaha ragyogott. Természetesen benne van a birtoklási vágy és a változástól való félelem is.
A nők sokszor nem értik, hogy a férfi, aki őket olyan szenvedéllyel ölelte, aki belegázolt a jeges patakba is az elveszett fülbevalójukért, vajon hogyan tud egyik napról a másikra mást szeretni. Ha nem is szeretni, akkor testileg vonzódni. Hogyan lehetséges, hogy képes mást érinteni a keze, a szája? Mivel a nők nagy százaléka testképzavaros, azonnal felvetődik bennük, hogy az új jelölt biztosan szebb, fiatalabb, soványabb. Pedig közel sem biztos, hogy így van. A másik nő egyszerűen csak egy másik nő. Az újdonságon van a hangsúly. A férfi erre azt mondaná, hogy szereti a körömpörköltet, de azért nem szeretne minden nap azt ebédelni. A női játszmákhoz a férfiak nem asszisztálnak. Egyszerű dolgokat akarnak. Vadászni, de nem túlságosan. Leteríteni a zsákmányt, de csak akkor, ha nekik tetszik. Megélni a férfiasságukat mindig minden helyzetben.
A nő, a feleség már régen nem a vadászat tárgya. Már elmúlt a vadászidény, a trófea megvan. Lehet, hogy már nem is annyira kívánatos, kicsit slampos és nem érdekli, hogy arcpakolással flangál a lakásban, és a haja nem frissen mosott. Az ilyen nőt a legkönnyebb megalázni. Viszont nem tudhatjuk, vajon miért lett az évek folyamán ilyen. Ha régen is kissé elhanyagolt volt, akkor miért nem tűnt fel a kapcsolat elején? Ha a megszokás, a mindennapi rutin, a gyerekek mellett elvesző énidő tette, akkor ezen lehet változtatni. Már ha szeretnének.
De mi van akkor, ha a nő csinos, mutatós és ápolt? Akkor nem csalják meg? Dehogynem. A leterített szarvas is lehet díjnyertes, attól az még leterített marad. Elveszít valamit, amit nem lehet visszahozni. Az újdonság varázsa megkopik, és ha feje tetejére áll is, akkor sem lesz az a régi lány, akiért a férfi átúszta volna a Csendes-óceánt is.
A nők kellemesen belekényelmesednek a házasságba. Elkezdenek nem figyelni a férfira. Kibeszélik, olykor lesajnálják. Sokan csak a pénzforrást látják bennük. Elfelejtenek elismerő szavakat mondani, nem dicsérnek és a régi viccek hallatán elhúzzák a szájukat. Nem építik a férfit, nem állnak már mögötte. És ebben a helyzetben ki ne vágyna több figyelemre? Ha a nő már csak apaként beszél a férjéről, annak is látja legfőképp. Hagyja, hogy elszürküljön köztük az idő, és nem hiszi el, hogy vele is megtörténhet, hogy elhagyják. Az csak másoknál van, mert ott szemét a pasi, vagy a feleség nem teljesített az ágyban. Így a magyarázat könnyebben emészthető lesz a számukra.
