Most, hogy így rászakadt egy csomó szabadidő – életében először eltörte a lábát – elhatározta, hogy digitalizálja a dédszülei házából kimenekített fotóalbum anyagát. Még arra sem talált eddig alkalmat, hogy átnézze őket, nem, hogy megpróbálja feljavítani az évtizedekig porosodó képeket.
Végül is nem lesz nehéz – mármint gyakorlatilag – hiszen effélével foglalkozik máskor is… csak érzelmileg… na, attól tartott egy kicsit. Utálta a felesége drámáit, a tévéből csöpögő romantikát, de még a sarki bolt öreg kasszás nénijének picsogását is. Nem értette, miért kell minden történetet felfújni, átszínezni érzelmekkel.
Sosem sírt. Nem volt miért. Az érzelmeit fegyelmezetten kordában tartotta – mint ahogy szerinte mindenkinek kellene és illene. Mégis, most, mielőtt kinyitotta volna a fotóalbumot, elfogta valami számára idegen szentimentalizmus. Százhúsz év az százhúsz év, kérem szépen.
Ha a képek hátulján nem lett volna gondosan – valami remegő ácsceruzával – feljegyezve, kiről és mikor készült, akkor is tudta volna, kit ábrázol. A családban mindenkinek olyan igazán markáns tekintete, és valami egészen jellegzetes testfelépítése volt. Még éltes korban is sűrű, sötét haj keretezte a legtöbb felmenője arcát.
A gyűjteményből hirtelen egy kerek fejű, bogárszemű kisfiút ábrázoló fotó hullott ki. Majdnem megállt a szíve: “De hát ez Áron!” – nyögte ki félhangosan, pedig tudta, hogy ennek semmi esélye: ez a sárga, poros, ünneplő ruhás, játékmackós kép nem készülhetett a kisunokájáról.
A dédpapa és Áron között százhúsz évnyi idő, közte és a fia között pedig százhúsz kilométernyi táv feszült – és valami megmagyarázhatatlan ellentét. Két éve, közvetlenül a baba születése előtt úgy összevesztek, hogy a fia kijelentette: nem akar találkozni vele többé. Áronról is csak a neten talált fotókat – a menye tette fel.
Ezek a fránya érzelmek! – morogta a lábán feszülő gipsznek, és idegesen beletörölt az arcába a tenyerével. Lehet, hogy mégis foglalkoznom kellene vele… – summázta magában, de aztán visszafordult a géphez, bekapcsolta a szkennert, és akkurátusan nekilátott a feladatnak.
A dédapja esküvői fotójával kezdte.
