A férjem egy hülye. Verekedett. Nem, ez nem igaz. Leütötte Luca barátját. Igen, tényleg mondtam neki, hogy az a dolga, hogy kiálljon a lányáért, de nem bunyóra gondoltam konkrétan. Borzalmas volt látni, ahogy hazaesett, dühös volt és bánta az egészet. Ezek után hogy mondhattam volna meg neki, hogy én elhívtam ebédre Botondot, hogy megismerkedjünk vele. Egyszerűen bementem az irodájába, ahol azt mondták, ebédszünetben edzeni jár, és hosszas kérlelés után a kis recepciós csaj megmondta, melyik edzőterembe. A kérlelés ötezret jelentett. Nem érdekelt. A kocsiban ülve megvártam, és amikor végzett, kipattantam, elé álltam és bemutatkoztam neki. Az arcán olyan meglepetés ült, hogy úgy éreztem, vissza kell varrni az állát a helyére. Zavarba jött, nem volt boldog. Nem is vártam, hogy az legyen.
Meg kell jegyeznem, hogy jóképű pasas. Az a fajta, akire azt mondjuk, karizmatikus. Határozott fellépésű, tudja, mit akar, de abban a pillanatban nem biztos, hogy tudta.
– Ne haragudj, de nem értelek! – nézett a szemembe, ahogy összekapta magát. – Miért hívsz meg?
– A lányunkkal jársz, nem? – kérdeztem türelmesen.
– Igen, de ez nem jelenti, hogy családi ebédre vágyom.
– Talán igazad van, de szeretném, ha eljönnél!
– Kedves Nóra, ezt meg kell beszélnem a lányoddal – felelte nagy sokára. – Úgy gondolom, nem ez a legjobb dolog, ami történhet most velünk.
– Tudom, de könnyebb lenne, ha tudnánk, milyen ember vagy.
Erre egészen elkomorodott. Hosszan bámult rám, majd fintorba torzult az arca.
– Pellengérre állítotok, hogy kiderüljön, megfelelek-e az elvárásaitoknak?
– Erről szó sincs.
– Én azt gondolom, csak erről van szó. Luca mesélt rólatok. Elmondta, hogy titkon mindig is szégyelltétek és különbséget tettetek közte és Zsófi között. Ez pokolian fájt neki, de nem mutatta.
– Ez hazugság! – kiáltottam fel. – Luca túloz, mert szeret mártírkodni.
– Ha láttad volna aza arcát, most nem mondanád ezt. A kettőnk kapcsolata friss, és őszinte. Azt szeretnéd, hogy ott üljek és ti ízekre szedhessetek?
– Csak meg akarunk ismerni. Próbálj megérteni bennünket!
Legyintett. Megigazította a válláról lecsúszó sporttáska szíját, és nem indulni készült.
– Nektek az a bajotok, hogy idősebb vagyok Lucánál. Jogos. Azt is sérelmezitek, hogy már nem kislány és önálló döntéssel bír…Ez viszont nem jogos.
– Szombaton kettőkor szívesen látnánk.
– Szívesen…– Botond felnevetett. Éreztem, hogy gúnyolódása mögött jó adag sértettség van.
– Muszáj megismernünk téged, hogy ne aggódjunk a lányunkért, akit szeretünk.
Erre nem válaszolt, hanem faképnél hagyott. Mégis bíztam benne, hogy átgondolja, hogy lesz olyan józan pillanata, amikor megérti, nem mindennapi a helyzetünk. Nem a moziban vagyunk, ahol Brad Pitt mellé mindig egy csitrit tesznek, és senkit se érdekel, mert jó pasi. A valóság nem ennyire meseszerű. Sejtettem, hogy szalad Lucához, aki majd megpróbálja lebeszélni, de ha felelősséggel bíró ember, nem hagyja majd,
Erre jött a férjem a jobb horoggal. Így már soha a büdös életben nem lehet elmondani rólunk, hogy jó fejek vagyunk és a lányunk érdekeit tartjuk szem előtt. Erőszakra mosollyal válaszolni nem lehet. A férfiak idióták, meg kell hagyni. Ütnek, ha nem kell, és ha kell, akkor meg azonnal felveszik nyúlcipőt.
Most itt állunk leforrázva: Luca sehol, Zsófi vigyorogva dicsőíti az apját, én meg komplett hülyének érzem magam. Szép család csodás reményekkel.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
