Vannak még véletlenek? – 1. rész

– Apuka, Bogi hányt, kérem, jöjjön érte! – Ezt a mondatot Dani az elmúlt fél évben jó néhányszor hallotta. Minden egyes alkalommal megijedt és ott hagyott csapot-papot a cégnél. Még szerencse, hogy két kolléganője tartotta helyette a frontot. Huszonöt éves volt és nem hitte, hogy egyszer ilyen gondokkal kell küszködnie.

Bogi három múlt, és ahogy elkezdte az óvodát folyton betegeskedett. Már az is megfordult a fejében, hogy rájátszik némelyik rosszullétre, mert okos és rafinált kislány volt. Túl gyakran fordult elő szédülés, hányinger és egyéb ellenőrizhetetlen tünet nála. A mostani hányást talán nem mesterségesen produkálta, habár biztosan képes rá, mondta magában a fiú. Érdekes módon délutánonként otthon semmi baja sem volt. Enni is tudott, csak azok a fránya délelőttök nem voltak sikeresek Boginál.

 
 

Az óvónő türelmetlen arccal figyelte, ahogy összepakolja a kislány cuccait. Javasolta, hogy vizsgáltassa ki, mert gyanús ez a sok hívjuk fel apát-kérés. Dani felkapta a csöpp kislányt, aki átkarolta a nyakát és a vállára hajtotta a fejét. Másik kezében vitte a zsákját, és a kocsihoz érve meglepetten látta, hogy a slusszkulcsot egy nő tartja a kezében. Ez a nő, vagy nevezzük lánynak nagyon fiatal volt még. Vékony lábaira ráfeszült a farmer és keskeny csípője nem vallott felnőtt korára. Az biztos, hogy gyereke nincs, gondolta a srác, és hirtelen elszégyellte magát. Egy jó ideje megfigyelte, hogy a nőket két csoportba sorolja: vagy van gyereke vagy távol áll tőle még a gondolat is.

Ez azért volt szomorú, mert tőle is távol állt, amikor Vivien közölte, hogy hoppá, bekapta a legyet. Így mondta. Nem volt benne semmi kedvesség, inkább balesetnek minősítette Bogit, és annyira nem figyelt a menzesz hiányára, hogy már elvetetni sem tudta. Házasodni nem akart, mondván, korai válás lenne a vége és igaza volt, mert másfél éves alig volt a kislány, amikor lelépett. Szó szerint. Csak egy cetlit hagyott maga után az ágy bal oldalán, amelyben annyit üzent, sajnálja, de ő nem érzi anyának magát és már torkig van a pelenkázással.

Dani anyja káromkodott egy cifrát és közölte, ő látta előre, hogy ez lesz. Viszont ez a fene nagy előrelátása nem segítette semmiben a fiát. Ő maga sem volt az a tipikus nagymama, mert pontosan ötven volt és úgy érezte, most kezdődik második élete, és ezt az életet nem unokázással képzelte el. Még nem. Állítása szerint tíz év még járt volna neki, hogy ingyenes bébicsősszé avanzsálódjon.

– Gondoltam, megvárlak! – mondta a lány. – Láttam, amikor bementél, és nem akartam, hogy valaki lelépjen a kocsiddal.
– Köszönöm
– válaszolta Dani, és megpróbálta lefejteni Bogi kezét a nyakáról, hogy a gyerekülésbe tegye.
– Nagyon cuki húgod van! Bárcsak nekem is lenne egy ilyen égetnivaló az öcséim helyett – nevetett a lány. – Segítsek?
– Nem kell, már van benne rutinom, csak a mai nap nem a szerencsenapom.
– Apu, hánynom kell! – kiáltotta váratlanul Bogi és már jött is ki a száján egyenesen az ismeretlen lány cipőjére, aki még el sem ugrott meglepetésében.
– Istenem! – jajdult fel Dani. Azt sem tudta, hogy abban a pillanatban bocsánatot kérjen, vagy a kislány száját törölgesse, esetleg világgá menjen.
– Upsz! – mondta a lány meghökkenve. A fiúra nézett majd Bogira, aki kis híján sírva fakadt, mert megijedt a várható következményektől.
– Ne haragudj – nézett rá tágra nyílt szemekkel Dani. – Máskor nem ilyen gyorsan érkezik  belőle.

Azzal leguggolt a kislányhoz és átölelte.

– Jól van csibe, jobb, ha minden kijön! – mondta neki. – Ideje hazamennünk, jót fog tenni a pihenés.

Bogi sápadt arca kezdte visszakapni a színét, de nem mozdult.

– Van nálam víz, azzal lemoshatod a papucsod – mondta a fiatal apuka az ismeretlennek. – Sajnálom és köszönöm a kulcsot.

A lány megrántotta a vállát és nem mondott semmit. Szótlanul átvette a flakont és a lábára csorgatta a vizet. A kekszdarabkás hányás lefolyt a járdáról és a forró aszfalt azonnal elnyelte a folyadékot. A hátizsákjából egy zsebkendőt vett elő és lábfejéről felszárogatta az ásványvizet,  majd mint aki jól végezte dolgát, a közeli szemetesbe dobta.

– Apuka? – kérdezte nagy sokára, miközben Dani Bogival egyetemben minden mozdulatát követte. A tűző napon való mozizás szemmel láthatóan mindkettőjüknek nagyon tetszett.
– Igen, az! – nevetett Dani, már megszokta a hasonló reakciókat. De ez a barna lány még ijedtebb arcot vágott a szokásosnál. A hányás nem döbbentette meg ennyire.
– Korán kezdted! – szaladt k a lány száján.
– Így sikerült, de nem bánom! Egy ilyen napon nem vagyok boldog, de ezt dobta a gép.
– Tündéri kislányod van! – nézett Bogira, aki kikerekedett szemmel vizsgálta.

– Ő az anyukám? – súgta apja fülébe, amikor az lehajolt érte. A srác elkomorodott. Vivien egyszer sem kereste a lányát az elmúlt időszak alatt. Egyszer vagy kétszer felhívta, de nem mondta, hogy látni akarja. Valószínűleg mert nem akarta. Vajon ő mit látott benne? Nagyjából semmit, hiszen egy pár hónapos kapcsolatban az ember nem tervez a végtelenre, főleg ne a húszas évei elején.

– Nem, ő nem az anyukád – súgta vissza.

– Lilla vagyok és egyelőre senkinek nem vagyok az anyukája – kacagott a lány. – De ha lesz gyerekem, remélem, olyan cuki lesz, mint te. Leszámítva a hányást, mert az nem volt cuki.

– Hazajössz velünk? – kérdezte Bogi és a lehető leártatlanabb tekintettel bámult újdonsült barátnőjére.
– Nem hinném, épp más dolgom van!
– Nem lehetne az a dolgod, hogy velünk gyere?
– Bogi! Az isten szerelmére – pirult el a srác. – Mindenkivel ezt csinálja – tette hozzá félhangosan. – Esküszöm, tárkereső irodája lesz, ha felnő.

Azzal már kapcsolta is be a kislányt a gyerekülésbe.

– Még meggondolhatod magad! – kiáltott ki az cserfesen.

– Hihetetlen csaj vagy, ugye tudod? – nevetett Lilla és megnyugodva tapasztalta, hogy a lába teljesen megszáradt, papucsán sincs nyoma a balesetnek.

Dani beszállt a kocsiba és bólintott mintegy köszönésképpen. Lilla utánuk nézett, majd befordult a következő sarkon, hogy élete első komoly állásinterjújáról le ne maradjon.

Folytatás vasárnap reggel

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here