Várj meg Toszkána, jövök! – 17. rész – Luigi az égből

– Te nemcsak szép, de szemtelen is vagy, ugye tudod? – kérdezte az idegen, miközben Kiara újra helyet foglalt a kőpadon. Az égiek fönt elmosolyodtak és megállapították, hogy jól végezték dolgukat, mehetnek ebédelni is akár.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Luigi elhelyezkedett és kérdőn nézett a lányra. Fura volt számára, hogy egy idegen, aki kis híján összetörte a telefonját, ilyen közvetlen módon viszonyul hozzá. Emellett szimpatikus is volt neki, ami nem csoda, mert volt szeme a szép lányokhoz. De nem csak erről volt szó. Megérezte Kiarában a lehetőséget. Hogy mire, azt nem tudta, de türelmetlenül várta, hogy a lány felvázolja.

– Üzletet szeretnék nyitni valahol a városban. Épp helyet keresek – kezdte. – Virágüzlet lenne apró ajándéktárgyakkal, különleges képeslapokkal és más csecsebecsékkel. Ha te ilyesmikkel foglalkozol, társulhatnánk. Már ha ügyes vagy és van kedved hozzá.

 
 

Luigi nézte a csinos lányt, hallgatta lelkes hangját és azonnal megtetszett neki az ötlet.

– Akkor figyelj! Mutatok képeket a munkáimról! Már, ha működik a telóm – tette hozzá kacsintva egyet.
A farmerja zsebéből elővarázsolta készüléket és már lapozta is.
– Ilyesmivel foglalkozom! De nemcsak én, hanem apám és a két húgom is. Ők egyébként csak hobbiból, de én komolyan szeretném ezt csinálni.

Kiara nézte a fotókat, a szépséges bögréket, apró vázákat, tündérszobrokat, medálokat, virágalakú mécses tartókat és tudta, hogy az égiek megint mellette vannak. Egy olyan embert sodortak az útjába, aki mestere annak, amit csinál, de nincs vele tisztában.

– Gyönyörűek! Ki sem tudom mondani, mennyire tetszenek! Pontosan ilyesmikre vágytam! Mintha a gondolataimba láttál volna.

Luigi elvigyorodott.

– Sejtettem, hogy tetszeni fognak. Kinéztem belőled! Már csak az üzlethelyiséget kell megtalálnunk, bár nekem van egy ötletem.
Te hihetetlen vagy! – kiáltott fel a lány.
– Mutatok neked egy helyet! Kicsit ki kell pofozni, de van benne fantázia. Eddig nem gondoltam rá, mert nincs rá pénzem, de ha te szeretnéd, segítek neked kibérelni, és rendbe tenni.
– És mit kérsz érte cserébe?
– Szeretném, ha árulnád a tárgyaimat és harminc hetven százalékban részesednél a haszonból!
– Nézzük meg a helyet, és utána megbeszéljük!
– Mondd Kiara, te hogy az ördögben lehetsz annyira biztos benne, hogy én nem egy szatír vagyok? – tette fel a kérdést a srác, miután beletúrt a hajába. ­ – Magyarországon mindenki ilyen feltétlen bizalommal van a másik iránt?
– Dehogyis! Csak ez amolyan női megérzés.
–  Egy kicsit furcsa nekem, hogy te nem gyanakszol.
– Nekem meg az a furcsa, hogy ilyeneket kérdezel. Van okom kételkedni benned?

A fiú elnevette magát. Kiara egy pillanatra megszeppent és elgondolkodott azon, hogy a lelkesedése valóban óvatlanságra sarkallta. De volt a fiú tekintetében valami, amivel levette a lábáról. Nem úgy, nem a vonzerejével, hanem a kedvességével és a hozzá hasonlatos magabiztosságával.

– Mondanám, hogy megbízhatsz bennem, de fura lenne. Viszont, ha van kedved, megmutatom neked az üres boltocskát. Talán tíz percre van innen, és nemrég üresedett meg. Ismertem a tulajt, nagyon régen apám barátja volt, de meghalt és a gyerekei nem akarnak a bolttal foglalkozni. Valószínűleg el is szeretnék adni. Majd megérdeklődöm neked. Ne számíts különleges helyre, elég régen volt felújítva.
– Rajta, majd kifúrja az oldalam a kíváncsiság!

Kiara úgy ugrott fel, mintha darázs csípte volna meg. Rápillantott az órájára, és látta, hogy még két órája van a vonat indulásáig.
A telefonja váratlanul üzenetet jelzett.
Marco írt neki.
Nagyon meglepődött, hogy a lány hazamegy, de azt válaszolta, hogy bízik benne, hogy mindent el tud majd intézni és nagyon várja vissza, mert már most hiányzik neki. Addig is gőzerővel intézi a szülinapi feladatokat.
Kiara elmosolyodott. Jól esett neki, hogy nem akadékoskodott, nem próbálta lebeszélni, hanem úgy kezelte, mint egy felnőtt nőt, akinek lehetnek váratlan döntései.

– A szerelem… – jegyezte meg Luigi.
– Pimasz vagy! Ugyan honnan tudnád? Nem is láttad, ki írt nekem! – legyintette meg a fiú vállát.
– Azt nem, de ahogy az arcod színe megváltozott, azt igen. A szívdobogásodat meg idáig hallom!
– Nem is igaz!
– Jaj, te magyar lány! Te még nem jöttél rá, hogy az olaszok felismerik a szerelmet minden bokorban?

Ezen mindketten nevettek.

A következő sarkon befordulva szinte mellbe vágta őket a hőség. Május vége volt, de a délutáni napsütés ezzel nem volt tisztában. A macskakövek is keményen kopogtak a lépteik alatt. A szieszta után épphogy ébredezni kezdett a város.

Kiara még egyszer az órájára pillantott és megnyugodva látta, hogy biztosan lesz ideje hazamenni pár dologért és taxit hívnia. Az is eszébe jutott, miközben az idegen fiú mellett szedte a lábát, hogy Lóri érdekes módon egész nap nem jelentkezett.

– Itt is vagyunk! – állt meg hirtelen a srác.

A kirakat, ami előtt megálltak gyászos képet mutatott. A poros ablaküveget valaha világoskék fakeret szegélyezte. Most kopott volt és a festék nagy darabokban hullott le a keretről. Mégis gyönyörű volt. Az idő vasfoga nem ette meg, inkább művészire csiszolta. A hatalmas kirakat mellett a falon borostyán futott a falon.

– Istenem! Ez csodálatos! – kiáltott a lány. – Csináltatok egy gyönyörű cégért, lefestem a keretet és azonnal megszépül.
– Tudtam, hogy tetszeni fog!
– Luigi elégedetten nézte a lány ragyogó arcát.
– De van egy kis gond… – mondta Kiara, mert eddig nem avatta be a fiút az elutazás tervébe.

– Ne ijessz meg! Nincs pénzed? Vagy most épp mi a gond? – Luigi felhúzta a szemöldökét és kíváncsian várta a választ.
– Haza kell mennem! Ellopták a bankkártyám. Ha megcsináltatom az újat, azonnal jövök vissza és intézem a dolgot.
– Ez most komoly? Ugye, nem most találod ki? Én meg teljesen beleéltem magam!
– Hát idefigyelj, te toszkán fiú! Nem szokásom hazudni! Ezeket el kell intéznem és utána belevághatunk.

– Mikor fogsz utazni?
– Ó, kb. másfél óra múlva!
– Te aztán a meglepetések embere vagy! Akkor ideje búcsút mondanod Luccának, mert nem éred el a vonatot!

– Köszönöm Luigi, és mindent köszönök! Két nap múlva itt vagyok! Esetleg addig beszélhetnél apukáddal, hogy a tulajdonos rokonai kedvesebbek legyenek velünk! Meg olcsóbbak.
– Rendben! Bár árról még nem beszéltünk! A számod megadhatnád! Az segítene abban, hogy elérjelek. De biztosan nem fogsz eltűnni?

– Ezer százalék! Beleszerettem Luccába, az üzletbe és… – itt elharapta a mondat végét, ami nem kerülte el Luigi figyelmét. Lehajtotta a fejét és csendesen mosolygott a bajusza alatt.
– Gyere, hazarepítelek, és ha megvagy, kiviszlek az állomásra!
– Az fantasztikus lenne.

És Luigi az apró Fiatjával, amivel az egyik hangulatos téren parkolt, valóban végigszáguldott a városon. Hagyta, hogy rádudáljanak, azt se bánta, ha valaki káromkodva megelőzte.

A ház előtt Kiara kiszállt és pillanatok alatt összekapkodta a cuccát a lakásban. Nem sok minden kellett, hiszen az élete nem otthon, hanem itt fog folytatódni, Toszkánában, ahol nem csak a nap süt varázslatosan, hanem az élet is szebb, mint valaha is remélte.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here