Várj meg Toszkána, jövök! – 3. rész – Marco

“– Kiasszony, isten hozta minálunk! – nyújtotta a kezét a világ legdögösebb pasija. A lány keze nem remegett, viszont a lába, enyhén kutyapiszok szaggal átjárva annál inkább.”

Az előző részeket itt olvashatod

Kiara egy halk köszönömöt rebegett, aztán, úgy nyúlt az italáért, mint egy szende szűzlány. Azt sem tudta, mi zavarja jobban: ostoba viselkedése vagy az a reakció, ami a férfi kiváltott belőle. Nem volt már tini, hogy egy szép arc miatt zavarba jöjjön. Ismerte a férfiakat. Akinek ennyire megnyerő a kinézete, azzal biztosan baj van más téren. Vagy önhitt, vagy ostoba, esetleg mindkettő. De hogy nem szerény, az biztos. Valószínűleg nők százai próbálnak ágyába mászni, ő meg nem győzi kilökdösni őket. Feltéve, ha nem nős vagy netán vőlegény. Ez utóbbi nem jelent semmit, múló állapot, gondolta keserűen, hiszen járt már ő is jegyben.

Marco is töltött magának a limonádéból.

 
 

– Nem rossz – közölte, de nem lehetett tudni, mire gondol. Tekintete a kutyát követte, ami a hatalmas kert végén hempergett a fűben.
– Kiara, ugye, így hívják, mit kezd majd itt Luccában miután kigyönyörködte magát? – szegezte a kérdést a lánynak.
– Épp az előbb mondtam az édesanyjának, hogy virágüzletet szeretnék nyitni, de valami különlegeset.
– Ezt nagyon jó ötletnek tartom. Tudok is egy remek helyet, az egyik barátomé volt, de már egy éve üresen áll.
– Az csodás lenne…

Veronica asszony kíváncsian vizsgálta a lány arcát. Látta zavarát, ami nagyon tetszett neki. Végre valaki, aki még tud pirulni. Az olasz lányok sokkal fesztelenebbek, és az ő két fia tesz róla, hogy eszükbe se jusson kis kalandnál többre vágyni. Már az is meglepte, hogy Marco leült hozzájuk, mert bár nagyobbik fia sok nő kedvence volt, de nem szaladt el vele a ló. Az olasz mentalitás a bőre alá kúszott, de maradt benne valami őserő, valami keménység magyar nagyapjából. Ezt nagyon szerette benne. Máskülönben olaszabb volt az olaszoknál, mert a jó cipőket és zakókat nagyon kedvelte. Nem piperkőc volt, inkább csak adott magára, de ez itt Toszkánában teljesen természetes volt.

Biztos volt benne, hogy a vendége sem megy el szótlanul fia lenyűgöző külseje mellett.

– Milyen különlegességre gondol? – vette fel újra a beszéd fonalát a házigazda.
– Még nem tudom… Talán minden hónapban lenne egy szerelmes nap, amikor féláron adnám a virágokat azoknak, akiknek piros a pénztárcájuk, elvégre az a szerelem színe.

Ezen Veronica és Marco is nevetni kezdett.

– Azt hiszem, akkor egy bőrdíszművessel is egyezkednie kellene, mert jó páran be fognak szerezni egyet. Gondolt a házhozszállításra is?
– Mindenképp! Gyönyörű díszdobozokat szeretnék.

Marco felvonta a szemöldökét.

– Ne feledkezzen meg arról sem, hogy errefelé igen meleg nyarak vannak.
– Igen, tudom. Egyelőre csak ennyi jutott eszembe, de a legelső a hely kiválasztása lenne. Túl drága nem lehet, de eldugott hely sem jó.
– Igaza van! Anya, kérnél nekünk egy kis limoncellot? Szeretném, ha a vendégünkkel innánk az új lehetőségekre. Nagy bátorságra vall így nekivágni a nagyvilágnak.

A csinos felszolgáló megint gondolatolvasónak bizonyult. Vagy mindenkinél ez volt bevált módszer? Mindenesetre két pillanaton belül ott termett és hozta a finom innivalót. Közben olyan pillantásokat küldött Marco felé, hogy csak a bolond nem vette észre, hogy szerelmes belé. Kiara is látta, és elfintorodott. Nem, az nem tesz jót a szívnek, ha egy olyan lány, mint ő, hagyja, hogy a szíve megdobbanjon egy nőfaló láttán. És különben sem ezért jött Toszkánába.

Itt akart élni, nevetni és boldogulni. Szenvedni és a sebeit nyalogatni otthon is tudta volna. Sőt kisebbik húga még segített is volna neki, hogy a lehető legpocsékabbul érezze magát a bőrében. Anett egy báránybőrbe bújt farkas volt, aki minden nőt vetélytársának gondolt. Olykor a nővéreit is.

A limoncello savanykás íze nem nyerte el Kiara tetszését.

– Látom, nem lesz az ital rajongója – jegyezte meg kacagva Veronica asszony. A lány elpirult. Úgy érezte, semmiben az égvilágon nem nyerte el a család rokonszenvét. Talán ideje elköszönni, gondolta idegesen.
– Elvihetem? – kérdezte Marco. – Találkozóm van az egyik üzletfelemmel,  szívesen kiteszem, ahol parancsolja.

A lány bólintott. Arcán végigfutott egy könnyed mosoly.

Veronica asszony meglepődött. Fia soha nem szokott túlságosan igyekezni, hogy egy nő közelében maradjon. Ragadtak rá elegen. És ez a kis magyar lány, a távoli szülőföldjéről megragadta volna a képzeletét? Fura. Nem látott benne semmi különöset, de annak idején ugyanezt mondta róla is anyósa, amikor Marco apja el akarta venni őt. Sőt cifrábbakat,  és mégis együtt maradtak. Mi több, olyan házasságban éltek harmincöt éve, amelynek csodájára járt mindenki. István tökéletes férj volt.

Marco felpattant, odalépett az anyjához és finoman megpuszilta.

– Ne aggódj értem, nem tudom, mikor jövök – mondta neki.
– Eszemben sem volt. Ismerlek – mosolyogott az asszony, pedig nem ismerte nagyobbik fiát, aki mindig is zárkózottabb volt, mint a család többi tagja.

A kutya mintha tudta volna, hogy gazdája hosszabb időn át távol lesz, rohanni kezdett feléjük. Felfutott a teraszra és Marco lábához dörgölőzött.

Fogadjunk, hogy még ő is szerelmes belé, gondolta Kiara megadóan. De hogy ő nem lesz, azt ott, abban a szent pillanatban elhatározta. Ezért kihúzta magát, megköszönte a vendéglátást és felvette a táskáját.

A férfi előzékenyen maga elé engedte, közben megérintette a vállát. Finom borzongás szaladt végig a lányon, de azonnal kijózanította magát. Csak semmi szerelem, meg szívfájdalom. Elege volt ebből az ostobaságból.

Marco a kocsijához lépett, megfordult vele a kavicsos udvaron, majd kiszállt. Kinyitotta a jobb oldali ajtót a lánynak és udvariasan mutatta, hogy szálljon be.

Na, még ez is – mérgelődött Kiara. Még udvarias is. A fene ott egye meg, hogy az Univerzum, vagy legyen akármi így próbára teszi.

Becsusszantt, lesimította a ruháját és egy pillanatig azon gondolkodott, talán jobb lenne szandálját messzire hajítania. De aztán meggondolta magát. Ez az égi jel, hogy ilyen férfiak ne kezdjenek vele, mert ők biztosan nem ezekhez az illatokhoz vannak szokva egy nő társaságában. Ahogy ezt végig gondolta, megkönnyebbülten sóhajtott.

– Mehetünk? – kérdezte Marco.
– Igen.
– Nagyon siet haza?
– Nem, tulajdonképpen egyáltalán nem.
Marco elmosolyodott.
– Mutatnék magának valami csodálatosat, ha megengedi.
Kiara meglepődött. Nem azt mondta a pasi, hogy várja az ügyfele?
– Szívesen. Egy feltétellel – válaszolta mégis könnyedén. Érezte, ideje lazábbra vennie önmagát.
– Éspedig?
– Tegeződjünk! Sokkal egyszerűbb lenne!
– Örömmel! Akkor Kiara, kapaszkodj meg, egy fantasztikus helyre kalauzollak.
– Állok elébe! – kacagott a lány. Jöjjön, aminek jönnie kell, tette hozzá magában. Csak a szerelem ne!

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here