„– Kiara, kapaszkodj meg, egy fantasztikus helyre kalauzollak.
– Állok elébe! – kacagott a lány. Jöjjön, aminek jönnie kell, tette hozzá magában. Csak a szerelem ne!”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Marco remek idegenvezetőnek bizonyult. Miközben vezetett, jobbra, balra rámutatott egy-egy villára, vagy templomra és mindegyiknek ismerte a történetét. Miközben mesélt, gyakran Kiarán felejtette a szemét, amitől a lány zavarba jött, mert valahogy elképzelni sem merte, hogy új, filmsztár kinézetű ismerőse netán érdeklődik iránta.
Elhagyták Luccát és rövid autózás a Serchio folyó völgyében lévő csodálatos híd felé kanyarodtak. A dombok tövében pihenő 600 éves híd olyan volt, mint egy mesebeli óriás keze, amely átnyúlt az egyik parttól a másikra.
Marco fékezett és megállt az út szélén.
– Gyere, ezt látnod kell teljes egészében – mondta a lánynak, miközben kinyitotta felőle a kocsi ajtaját. Kiara lenyűgözve nézte a tájat. A haragoszöld bokrok, a fák tövében megbúvó kőházak mindig is elvarázsolták, itt meg pláne.
– Az Ördög hídja – mutatott az előttük álló fenséges építményre a férfi.
– Gyönyörű! A neve viszont félelmetes – jegyezte meg a lány.
– A legenda szerint a hídépítő munkások vezetője elfogadta az ördög segítségét, mert tudta, hogy a híd nem készül el időre. Egyezséget kötött vele. Az ördög annak a lelkét kérte cserébe a segítségért, aki elsőként kel át a hídon. Így egy éjszaka alatt befejezték a hidat, de ahogy elkészült, az építész megbánta ígéretét. Elment a plébánoshoz és mindent elmondott neki. Kérte, hogy adjon tanácsot. A pap okos ötlettel állt elő. Azt tanácsolta, hogy a megállapodást ne szegjék meg, csak elsőként egy fehér kutya keljen át. – Marco kíváncsian figyelte a lány arcát.
– Amikor elérkezett a híd avatása, a kutya átment, és az ördög elkapta a lelkét, majd elrepült vele. Amikor rájött, hogy átverték, éktelen haragra gerjedt. Dühében a folyóba süllyedt és örökre elmerült. A legenda szerint őszi estéken olykor megjelenik fehér kutya képében, és dühösen keresi az építészt, aki ellen bosszút esküdött.
Kiara tágra nyílt szemmel itta a mesét.
– Ez csodálatos történet – mondta a legvégén és megborzongott. Pedig a májusi este aranyfénye még átjárta a levegőt.
– Fázol? – kérdezte Marco. – Van egy vékony pulcsi a csomagtartóban.
– Nem, dehogy, csak a történet visszavarázsolt a múltba és teljesen oda képzeltem magam. Beleborzongtam.
– Ezért szeretek itt élni. Minden kőnek története van. Toszkánában és egész Olaszországban nagyon szeretik a meséket. Néha azt kell hinnem, hogy a felnőttek jobban hisznek bennük, mint a gyerekek.
A szeme a távolba révedt. Érezhetően valami régi mesére gondolhatott.
A lány sóhajtott egyet. Az ő meséje még messze volt a valóságtól, de az, hogy egy gyönyörű híd lábánál álldogál, és a tavaszillat átjárja minden porcikáját, már kezdett hasonlítani egy meséhez.
– Marco, nem fogsz elkésni miattam? – kérdezte visszahúzva elkalandozó gondolatait a mába.
A férfi felnevetett.
– Nem hinném – válaszolta könnyedén. – Nem tartok sehová…
– Nem azt mondtad, hogy…
– De. De anyám mindig mindent kézben akar tartani. Az életünket is. Nagyon szeretem, de az évek során igazi mamma lett belőle. Ez néha több, mint, ami jól esik. Így muszáj volt lódítanom.
Kiara mosolyogva nézett a férfi arcára, aki zsebre tett kézzel bámult előre. Látszott rajta, hogy a hazugság cseppet sem bántja. Máskor is élt már vele, de nem gonoszságból. Egyszerűen csak túlgondoskodó anyját próbálta kicsit leszerelni.
A legszebb azonban a felismerés volt, hogy Kiara miatt lódított. Látni akarta lány reakcióját, kis pirulását, a nevetését, és azt a kis göndör fürtöt, ami a nyakánál. Azonnal megtetszett neki. Jobban, mint ahogy ez valaha is előfordult volna nála eddigi életében.
– Értem már miért mondta Veronica, hogy nagy lókötő vagy – mosolygott a lány. Azért egy ostoba gondolat is motoszkálni kezdett a fejében: vajon máskor is ilyen gördülékenyen hazudik Marco?
– Gyere, hazaviszlek – szólalt meg a férfi. – Biztosan hosszú napod volt. És a toszkán nap kezdetben alaposan elfárasztja azt, aki nincs hozzászokva.
Beszálltak a kocsiba és a kanyargós úton pillanatok alatt visszaértek Luccába. Éppen alkonyodni kezdett. A városfal narancsos fénybe öltözött. A turisták elpilledve üldögéltek a padokon és kanalazták édes gelatóikat. Ennek látványára Kiara gyomra is nagyot kordult.
– Hallom, éhes vagy! – jegyezte meg Marco. – Van kedved egy gyors és könnyű vacsorához?
– Ennyire hangos volt? – nevetett zavartan Kiara. – Reggel ettem utoljára, és most a vasat is megrágnám.
– Azzal ugyan nem szolgálhatok, de tudok egy jó helyet a közelben. Ehetnénk egy kis pastát! Valami egyszerűt. Mit szólsz hozzá?
A lány bólintott. Már csak azért is, mert az este így nem ér véget gyorsan, és még egy kis időt együtt lehet Marcoval.
Leparkoltak a Via di Cosellin. Marco a la Cecca felé terelte a lányt, és közben arra biztatta, hogy kóstolja meg a Gnocchi con Sugo Di Pesce-t.
Az árnyékos verandán foglaltak helyet. Kiarának mindegy volt már, rántott kígyót is evett volna, ha feltálalják neki gyorsan.
Marco kinyitotta az étlapot és megkérdezte, inna-e esetleg bort? Valami könnyűt. Bólintott. A férfira bízta a döntést.
A pincér mielőtt felvette volna a rendelést, még felhívta a figyelmet a ház ajánlatára. Kiara épp a gnocchi mellett tette volna le a voksát, amikor váratlanul megállt az asztaluk mellett egy nő. Mindketten felnéztek. Egy feketehajú, párductestű szépség villantotta mind a harminckét hófehér fogát Marcora.
– Ó, drágám! – mondta kéjesen. – Ki hitte volna, hogy egyszer még összefutunk? Hát nem csodálatos? Annyira boldog vagyok, hogy látlak, mert nem múlt el nap, hogy ne jutottál volna eszembe.
Marco megütközve nézett rá.
A nő méteres szempillája megrebbent, amikor nem kapott választ.
– Ne haragudjon, de azt hiszem, összetéveszt valakivel – felelte kimérten.
– Jaj, csak ezt ne, kérlek! Ez olyan elcsépelt duma! – mosolygott a nő elaléltan. – Emlékszel még a nápolyi kis szállodára?
– Nem, semmilyen szállodára nem emlékszem! – mondta ridegen Marco.
– És erre a piszkafára cseréltél le? Hát egészségedre, drágám! – mondta, majd sarkon fordult és kiviharzott.
Kiara Marco arcát fürkészte. Nem akarta megkérdezni tőle, vajon ki volt ez a nő. Ahhoz még túl friss volt az ismeretség, hogy ennyire nyíltan kíváncsiskodjon.
fotó: Pinterest
