A 21. század embere megállíthatatlan. Olyan tempóban halad előre, amelyet nehéz agyilag feldolgoznia, mert az ingergazdagság minden mást elnyom. Az önfejlesztés, a digitális nomádság, a technológia mind-mind e század „teremtménye”. A sikert ma a tágas lakás, a világ körüli utak, a saját márka, a milliós követőtáborok, a fitt test és a tökéletes párkapcsolatok jelentik, beleértve a mindig mosolygós gyerekeket is. De vajon tényleg ez a siker? És ha igen, boldoggá tesz minket?
A siker ma egyenlő a láthatósággal. Aki nincs jelen, visszahúzódóbb vagy befelé fordul, láthatatlanná válik. Mintha a valódi értékek, a kitartás, a hitelesség, a belső nyugalom, a becsület elhalványulnának. Csak a keret, a magamutogatás, a szűrőkön keresztül közvetített élet számítana.
Gyakran úgy hisszük, hogy kéz a kézben jár a boldogsággal. Ha elérjük céljainkat, ha megvan a ház, kocsi, a partner, akire vágytunk, akkor minden rendben lesz, gondoljuk. Nem magunkat akarjuk boldoggá tenni, hanem azt várjuk, hogy a rajtunk kívüli dolgok, tárgyak, emberek tegyenek bennünket azzá.
Sokan mondják mégis, hogy életük legnagyobb sikerének pillanatában nem éreztek semmit. Mintha kiüresedtek volna. Ezt vallják egyes sportolók, színészek, cégvezetők. Állításuk szerint megijedtek attól, hogy hirtelen egyedül maradtak saját sikereikkel. A célt elérték, mégse éreztek eufóriát, mert magunkkal maradni nem mindig könnyű.
Ismerünk mindannyian olyan történeteket, amelyekben a főhős, legyen a neve Nóra, elindítja saját márkáját, befut, tízezrek követik, imádják, ajnározzák. Megveszi első lakását, elutazik ahová csak akar, posztol róla, szülei büszkék rá, irigyeinek száma hatalmas, de egyszer csak megkérdezik tőle, hogy mitől olyan boldog mindig? Hogy csinálja, hogy ennyire szép és kerek az élete? Ezek után Nóra nem válaszol, hetekig hallgat, eltűnik a közösségi médiából, majd egy videóval tér vissza, amelyben nyíltan elmondja, hogy alig alszik, nyugtatókat szed, pánikrohamai vannak, minden barátját elveszítette, párkapcsolata nincs. A történet nem egyedi, mert a siker látszata sokszor felszínes, nem hordozza magában a belső egyensúlyt, amire mindenki vágyik. Gondoljunk csak bele, hányan nem hittük, hogy a világ egyik legjobb színésze, akit a vidámságáért is szerettünk, Robin Williams egy napon öngyilkos lesz. Nem sejtettünk semmit a betegségéről, a kudarcairól, a benne zajló tragédiákról, és egy napon nem bírta tovább.
Ebben a században talán eljön annak is az ideje, hogy újradefiniáljuk a sikert. Lehet, hogy nem is olyan sokára egyre többen jönnek rá arra, hogy sikeres az, aki képes nemet mondani, aki felismeri saját értékeit, de nem adja fel mások miatt, aki szereti önmagát akkor is, ha nem kap róla semmilyen visszajelzést a külvilágtól, aki tud pihenni, és aki nem akar folyamatosan másokat elkápráztatni.
Meglehet, hogy a boldog élet kulcsa csak annyi, hogy a nap végén, az évek végén, le tudunk ülni, hallgatunk, és hagyjuk megpihenni a lelkünk. Talán lesznek majd olyan pillanataink, amikor nem a bankszámlán lévő pénzünk vagy a lájkok száma határoz meg bennünket.
Sikeresnek lenni jó dolog. Célokat kitűzni, elérni, fejlődni öröm. A boldogság viszont ritkán hangos, inkább csendes, kevéssé hivalkodó. A legnagyobb bátorságot azok élik meg majdan, akik ki merik mondani, hogy nem akarnak többnek látszani, mint akik. Nem kellenek a lájkok, a hamis képek, a megjátszott nevetések, ha belül sikolt a lélek.
Erre várunk és vágyunk a legtöbben, még akkor is, ha mostanság alig elérhető mindez.
Kép forrása: Pinterest
