Blue Palace – 12. rész – Egy izgalmas találkozás

“Pillanatok alatt kifaggatta a lányt, és amikor az megmondta honnan jött, az asszony szomorkásan elmosolyodott és elmélázva, mintegy áhítattal mondta ki a Budapest szót. Viki megdöbbent. Olyan tisztán és érthetően ejtette ki, hogy biztos volt benne, hogy a néni tud vagy tudott magyarul.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

– Csodálkozik, kedves Viktória? – kérdezte kacagva az asszony. – Én is ugyanígy csodálkoztam, amikor egy pesti, kutyapiszokkal bőven megáldott utcán összeakadtam az én Mirkommal. Alig voltam tizenhét, és persze azonnal szerelembe estem. Ha látta volna, micsoda snájdig legény volt az én öregem! Esküszöm, megfordult utána a fél utca.

Viki nem kételkedett benne, mert az asszony szeme még most is csillogott az emlékezés kapcsán.

 
 

– De nem untatom, mondja, milyen papucsot keressünk?

Azzal a polc felé terelte a lányt.

– Idenézzen! Van itt ezerféle. Mind jól állna magának!
– Magam sem tudom, a legfőbb szempont a kényelem. Az is számít, hogy ne csússzon a talpa.

Az asszony elgondolkodott.

– Mellesleg szép is legyen, elvégre magát megnézik még nagyon sokan, nem lehet slampos.

És újra nevetett.

Viki azon töprengett, hogyhogy nem felejtette el az anyanyelvét, nem beszél akcentussal és a lehető legtermészetesebben használja, pedig bizonyára több évtizede él Dalmáciában. Megkérdezni nem merte. Nézegette a papucsokat, szandálokat, és nem tudott választani.

– Várjon, eszembe jutott valami!

Azzal az apró, hetven feletti, fürge asszony fürgén kisietett az oldalajtón. Pár pillanattal később már teli kézzel tért vissza. Az egyikben egy tányért tartott, a másikban pedig egy bézs színű, csinos szandált.

– Eszembe jutott, hogy ez talán jobban illene magához. Mirko néha kísérletezget ilyesmivel. Higgye el, annyira kényelmes, hogy észre sem fogja venni, hogy a lábán van!

A szandál tényleg mutatós darab volt. Senki meg nem mondta volna, hogy egy idős cipészmester készítette, pontosabban épp ettől volt különleges és stílusos.

– Na, bújjon bele gyorsan!

Viki lerogyott az egyik székre, és azonnal megérezte lábában az aznapi kilométereket. Belebújt a szandálba, ami sajnos kicsi volt a lábára. Kilógott a sarka, ami nem mutatott jól.

– Sajnos, nem a méretem – mondta szomorúan.
– Sebaj, holnapra készítünk nagyobbat, ha szeretné!

A lány bólogatott. Nézte a beszédes asszonyt és az járt a fejében, mindenki ilyen nagymamára vágyna. Ő is.

– Hoztam magának egy kis ennivalót! Biztosan nem eszik sokat napközben, tudom milyen a vendéglátásban dolgozni. Néha vécére is alig jut el az ember. Vegyen egy szeletet!
– Köszönöm. Ez micsoda? Rétes?
– Nem, ezt úgy hívják, burek. Nemrég lettem kész vele. Tulajdonképpen hasonlít a rétesre, de mégsem. Túrós. Én most finom sonkát is daraboltam a túróba. Ízleni fog!

Viki kivett egyet és érezte, amint az olajos, ropogós tészta azonnal csúszni kezd a kezében. Az illatától összeszaladt szájában a nyál. Burek. Még sose evett ilyesmit, de élvezettel falta be a meleg étket. A sonka és a túró egyvelege csodálatosan kiegészítette egymást és a leveles tészta szinte szétomlott a szájában.

– Ez isteni! – kiáltott fel. – Régen ettem ilyen finomat.

Az asszony kedvesen elmosolyodott. Tekintete megpihent a lányon és olyan szeretettel nézte, mintha nem is egy váratlanul betérő vásárló lett volna, hanem annál több.

A csendet a közeli harang kondulása szakította meg. Nyolc órát jelzett.

– Te jó ég! – ugrott fel Viki. – Elszaladt az idő! Mennem kell, ne haragudjon! De jövök holnap és köszönök mindent!
– A fiatalok mindig sietnek! – jegyezte meg a nő. – De menjen csak, és pihenjen is! Holnap délután pedig várjuk szeretettel.

Viki megtörölte a kezét és meghatódva fogadta a kedves szavakat. Elköszönt. A nap mégsem volt szörnyű, ahogy hitte. Egymást váltva érte jó és rossz is, de ez már így van a hétköznapokban.

Ahogy kilépett a barna faajtón felpillantott az emeletre, ahol Franco eltűnt egy ajtó mögött. A gyengülő nap fénye még bekúszott a tetők felett és megvilágította a felső emeletet. Ettől kicsit minden szebb lett.

– Te követsz engem? – szólította meg váratlanul a srác. Évődő hangját nem lehetett komolyan venni.
– Persze. Minden időmben a munkatársaim után leskelődöm! – válaszolta tettetett komolysággal a lány, bár akaratlanul zavarba jött.
– Ez a szerencsét! Akkor most nagyon jól csináltad! Álmomban sem gondoltam, hogy itt futunk össze!
– Tudhattad volna, hiszen követlek!

– Akkor most jegyzetelsz és jelentesz rólam?
– Noná, másodállásban magánnyomozó is vagyok. Apropó, mit is kellene jelentenem? Beszélj, mert mindent tudni akarok!
– Aha, szóval nem tudsz semmit! Szép kis nyomozó az ilyen!
– Jaj, Franco, csak most kezdtem, de ez nem jelenti, hogy nem vagyok jó benne.

A fiú mélyen a szemébe nézett és kacsintott.

– Van kedved sétálni egyet? Vagy nem is, sétálsz te eleget napközben! Inkább üljünk ki zenét hallgatni! Van egy jó kis banda a közelben, hallgassuk meg őket!

Vikinek azonnal elszállt minden fáradsága. Már nem járt a fejében, hogy jó lenne korán lefeküdnie. A fiú társasága csábítóbb lehetőségnek tűnt.

Zorant meg szép lassan félre kell tennie a gondolataiból, határozta el. Egy szép este volt, semmi több. Nem kell feleslegesen belemagyarázni semmit.

A téren a langyos nyári ég alatt hatalmas tömeg hullámzott. Voltak, akik a lépcsőkön ültek, mások karcsú székeken iszogatva hallgatták az andalító zenét, amely hol melankolikus, hol meg pörgős volt.

– Mit kerestél abban a házban? – kérdezte a srác, miután leültek egy kőfal tövébe. A turisták hada fáradhatatlanul hömpölygött a téren és a gyerekek visongva kergették egymást, mintha nekik végtelen lenne a nap.

– Kényelmes lábbelit akartam venni. És te?

Franco elnevette magát.

– Milyen nyomozó az olyan, aki nem jött rá semmire?
– Kezdő nyomozó. Nagyon kezdő.
– Ott lakik a húgom, őt látogattam meg.
– A húgod? Az a szép lány a húgod volt?
– Aha, szóval mégiscsak kémkedsz – húzta fel a szemöldökét Franco.
– Már bevallottam, nem emlékszel? Nem tudtam, hogy itt laksz Splitben. Nekem úgy tűnt, mintha máshonnan érkeztél volna. Ne feledd, hogy találkoztunk már a vonaton!
– Tényleg! Régóta nem élek itt, de most visszasodródtam. Vannak dolgok, amik miatt vissza kellett jönnöm.

Mindez elég titokzatosan hangzott. Amikor Franco elhallgatott, Viki megérezte, hogy nem szabad tovább faggatnia. Inkább a tömeget mozizta. Az egyik oszlop tövében egy kisbaba sírt keservesen, nem messze egy szerelmespár andalgott kézen fogva, távolabb egy társaság jókedvű nevetése folyt a zene áradó hangjai közé. Az est langyos volt és bágyadt, és lassan megjelent az első csillag. Volt a levegőben valami semmihez nem fogható varázslat. A szabadság és a könnyedség lehelete.

Split minden ízében elkápráztatta az odalátogatókat. Ez alól még az egyre fáradtabb és álmosabb Viki sem volt kivétel.

– Nagyon sajnálom, de mennem kell! – állt fel váratlanul. – Holnap korán kezdek, megint délelőttös vagyok.
– Ez pech, kisasszony, nagy pech! Bezzeg én! Csak délután kettőre esek be.
– Micsoda mázlista!
– Igaz! De ez a mázlista most elkísér téged, mert bármilyen merész és vagány is vagy, ez a város még nem az otthonod. Nem szeretném, ha egyedül kóborolnál. Itt se szentek az emberek.
– Ez felesleges. De tényleg – tiltakozott a lány. – Már nem vagyok gyerek, meg tudom védeni magam!
– Na, ebből elég! Feleslegesen hősködsz!
– válaszolta a fiú és megfogta a kezét. – Menjünk!

Itt mindenki kézen fogja a másikat, kérdezte magától a lány, de nem húzta ki a kezét Francoéból. Jólesett neki, hogy valaki vigyázni akar rá. Amikor elindultak, eszébe jutott, hogy az adriai éjszakának biztos van valami különös varázsszere, mert már második este sétál így haza, és a két este két különböző kísérőt hozott neki. Igaz, hogy Zoran megdobogtatta a szívét, Franco meg a kollégája volt, de mindkettő nagyon jóképű volt, és ki a fene tudna ellenállni két ilyen szexis pasinak.

Előző rész
Következő rész:

Blue Palace – 13. rész – Iván egy görény

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here