– Mennem kell – hadarta gyorsan. – Itt az apám.
– Ez jó vagy rossz? – nézett rá a srác és a keze után nyúlt. Úgy húzta magához, hogy a lánynak nem maradt ereje tiltakozni.
– Rossz – nyögte ki, de már alig halhatóan, mert Zoran szája az övére tapadt.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Egy héttel később Viki már túl volt minden elhatározáson. Nem könnyű napok voltak mögötte. Mintha éveket öregedett volna, vagy egyszerűen megérett a döntésekre, mint a jó bor.
Talán a legfontosabb Enikő volt, akit két nap után hazaengedtek a kórházból. Kívülálló számára úgy tűnt, mintha semmi különös nem történt volna vele. Mosolygott, pihent még egy keveset, majd közölte, hogy újra dolgozni szeretne. Viki azonban tudta, hogy a felszín alatti sebek nehezen gyógyulnak, főleg amiatt is, mert nem kapott megfelelő segítséget. Anyja úgy viselkedett vele, mintha egy mandulaműtéten esett volna át, apja pedig szemérmesen nem faggatta. A legrosszabb az volt, hogy körülötte mindenki igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
Egy baba elvesztése azonban nem a semmi kategória. Sokat beszélgettek, főleg esténként, ha volt egy szusszanásnyi idejük. Ez a beszélgetés abból állt, hogy Enikő szép lassan kimondott mindent, ami a szívében volt, már amit ki tudott mondani, mert a szavak sokszor nem tudják helyettesíteni az érzéseket, és csak burkot vonnak a tettek köré. Egyetlen dologban lehetett csak bízni: ez a múló idő volt, amely talán segíteni tud majd.
Zorannal az a csók nem borított fel semmit. Viki akkor abban a pillanatban döbbent rá, hogy semmit nem tud a srácról, és csak fizikailag vonzza. Ez talán nem is lett volna nagy baj, ha nem lett volna a képben Franco.
Amikor kiszállt a kocsiból nem engedve vágyainak, rádöbbent, hogy tud nemet mondani. Mégse ez volt a legfőbb gondolata, hanem nagy hatalmú apja, aki utána utazott és ennek az útnak biztos nem az volt a célja, hogy összeszidja őt. Vagy netán hazacipelje.
Éva asszony kedélyesen csevegett vele, amikor ő megjelent a teraszon. Szemmel láthatóan jól kijöttek egymással, ám ezt az újdonsült barátságot egy másik nő nem nézte jó szemmel. Apja nője egy harminc feletti, csinos barna nő volt. Messziről is látszott rajta, hogy nem boldog, de az is lehet, hogy fáradt volt.
Viki elszánt léptekkel haladt feléjük, és felkészült a jelentre. Nem ez volt a legjobb időzítés, de nem érdekelte. Apja felpattant és úgy ölelte meg, mintha ez szokás lett volna nála.
Mekkora színész, gondolta a lány, és nem mosolygott.
Azon az estén szinte semmiről nem beszéltek, csak udvariaskodtak. Kínos volt a nagy igyekezet, főleg apja felől, aki percről perce érdekesebb színjátékot játszott, Éva asszony pedig vevő volt rá. A másik nő és Viki pedig engedelmesen statisztáltak mellettük.
A másnap reggeli találkozó azonban egészen más volt. Apja reggel nyolckor hívás és előzetes bejelentkezés nélkül bekopogott hozzá. Aznap délutános volt, így még szívesen aludt volna tovább, de a férfi erőteljes dörömbölése felébresztette.
– Szervusz, apa! Honnan tudtad, hogy hol lakom? – kérdezte meglepetten.
– Honnan? Kedves munkaadód mindenről tájékoztatott! Na, hallod, micsoda nő ez az Éva!
– Rendben, remélem nem azért jöttél, hogy erről beszélgess velem – mondta Viki idegesen.
– Nem kell mindjárt undoknak lenned. Csak megjegyeztem, bár nem értem, hogy miért dolgozol nála…
– Kerülj beljebb! Ne a küszöbön állva vitassuk ezt meg. Kávét?
– Jöhet, de erős legyen, mert keveset aludtam az éjjel…
A lány elfordult és elnyomta az undort, ami arcára telepedett. Apja vajon azt akarta közölni vele, hogy a nője nem hagyta aludni? Pfuj, gondolta. Tegyen, amit akar, de ne dicsekedjen vele, bosszankodott csendben, miközben feltette főni a kávét.
– Azért dolgozom nála, mert kell a pénz – mondta anélkül, hogy apjára nézett volna.
– Tudom, de tényleg felszolgáló akarsz lenni egy étteremben? Tényleg nincs benned több ambíció, minthogy a vendégek pénztárcáját lesd, adnak-e elég borravalót?
– Apa, ne kezdd! Ezért nem kellett volna ideutaznod.
– Nehogy azt hidd, hogy utánad jöttem! Pontosan tudtam, merre jársz. Azt feltételezed rólam, hogy nincsenek embereim, akik kiderítették, hogy elkényeztetett kisebbik lányom hová tűnhetett?
Viki kitöltötte a kávét, és nem tett bele semmit. Apja a méregerősen és keserűn szerette.
– Ez remek. Én meg azt hittem, nem érdekel, mi van velem.
– Miért ne érdekelne? De felnőtt nő vagy…
– Érdekes, hogy otthon ezt soha nem láttad be.
– Változnak a dolgok. Változom én is.
A lány felnevetett. Apjára nézett, aki korához képest valóban jól nézett ki. Észrevehetően fogyott is pár kilót. Viszont ismerte eléggé és tudta, hogy ezek az ártatlannak tűnő mondatok valami mást rejtenek, mint egyszerű közlést az idő múlásáról.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Semmit. Egyszerűen közlöm, hogy megértettem, hogy változást akartál. Csak nem értem, hogy miért elégszel meg a mostani helyzeteddel.
– A mostani helyzetem nem végleges. Egyelőre dolgozom, tapasztalatot szerzek, aztán majd lesz valahogy. De áruld el nekem, miért éppen Splitbe jöttél, ha nem utánam kémkedsz?
– Nyaralni, kicsikém, nyaralni. Ha hiszed, ha nem, érdekelt a város.
Ez akkora hazugság volt, hogy szót sem érdemelt. A lány tudta, hogy az apját nem érdekli más, mint a pénz és a vállalkozásai. Az a vértelen nő is valószínűleg azét van mellette, mert könnyen kezelhető és lerázható bármikor.
– Nehezen hiszem el, amit mondasz. Ha igaz, akkor mi az, ami miatt hajnalok hajnalán megkeresel? Mi az, ami ennyire nem tudott várni?
Apja belekortyolt a kávéba és mélyen a szemébe nézett. Akkora adag büszkeség volt a szemében, amekkora még hozzá képest is szokatlan volt.
– Apa leszek – mondta lassan, szinte tagolva. – Fiam lesz! Fiam!!
Viki szeme kikerekedett. A szája szó szoros értelemben tátva maradt.
– Attól a nőtől? – kérdezte halkan.
– Igen, mit gondoltál, miért van velem? Na, mit szólsz hozzá?
A lány kibámult az ablakon és úgy érezte, a meglepettségen kívül nem is érez semmit. Felvillant előtte a nő képe, akinek talán Evelin volt a neve, de lehet, hogy Vivien, nem emlékezett rá. Nem is látszott rajta. Vagy csak ruhája rejtette el a pocakját. Igaz, hogy ő nem figyelt rá, mert lekötötte apja és a főnöke cseppet sem szolid flörtje.
– Gratulálok, apa! – nyögte ki végül. – Luca mit mondott a nagy bejelentésre?
– Nem mondtam el neki. Gondoltam, ráér. Mindig egy fiúra vágytam! Valakinek tovább kell vinnie a nevem… Ti lányok ezt nem tudjátok. De egy fiú… Egy belevaló srác…
– Szóval megint apa leszel… Lesz egy öcsém…
– Mi az, hogy! Tudom, hogy azt hiszed, vén trotty vagyok, de nem. Elhatároztam, hogy életmódot váltok, nem eszem több szennykaját és megérem, hogy érettségizzen. Aztán meg ott lesz neki minden, ha elmennék…
– Szép tervek – jegyezte meg Viki, és igyekezett száműzni a keserűséget a hangjából.
Tudta, hogy apja nem sokáig gyászolta a feleségét, de valahogy arra nem számított, hogy új családja lesz. Nem számít, hogy felnőtt, hogy új életet akart, ez mégis szíven ütötte.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
