szerda, január 29, 2025
Mikor kislány voltam mindig azt mondtam 11 gyereket szeretnék, hogy meglegyen egy focicsapat, de legalább hetet mint a kis törpék. Mire felnőttem már lejjebb adtam, azonban szép nagy családról álmodtam, így három gyerkőc volt a terv, de ma már...
Van, aki 90 felett örül, hogy egyedül fel tud öltözködni, és van, aki az instagramra posztol. Nem mellesleg II. Erzsébet királynőről beszélünk. De hát hiába, haladni kell a korral. Azt persze megszokhattuk már, hogy a királyi család folyton lenyűgöz minket...
Azt hiszem, kicsit mindnyájan olyanok vagyunk, mint a New York-i félelmet nem ismerő kislány szobra. Hiába vagyunk fizikailag törékenyek, minden nap szembenézünk olyan kihívásokkal, amik – legalább is elvileg - meghaladják a képességeinket. Nem mellesleg a bronzszobor egy hatalmas bikával...
’60-as évek, hidegháború: dúl az űrverseny a két nagyhatalom, az USA és Szovjetúnió közt. Az első embert az utóbbiak lőtték fel, de azért rá kellett kontrázni valamivel. Tyereskova egy közép-oroszországi kis faluban született, tehát nem cukorból volt, valószínűleg medvét reggelizett...
Bugatti Királynőnek hívták. 1931-ben ugyanis, amikor Ettore Bugatti csapatához csatlakozott, Hellé Nice volt az egyetlen női autóversenyző. Ezt a pozícióját egyébként még éveken át megőrizte. De ki is volt ez a csinos, vagány, sőt vakmerő lány, aki igazi Grand...
London, 1940., Bastille napi felvonulás. A 19 éves angol-francia lány, Violett a tömegben nézelődött. Anyja küldte az ünnepségre azzal, hogy invitáljon meg egy magányos francia háborús hőst családi házukba vacsorára. Violette választása a 31 éves, magyar felmenőkkel büszkélkedő, jóképű...
Egy embert nagyon sok dologgal lehet motiválni: leginkább dicsérő szavakkal, de persze van, aki akkor válik sziklaszilárd, céltudatos hőssé, ha folyton el akarják taposni. Dr Elsie Inglis minden bizonnyal ez utóbbiak táborát gyarapította. Az Indiában, 1864-ben született lány egészen fiatalon,...
A kőbányai szegénységből a filmes karrieren át egy jól menő New York-i kalapszalonig – ha valaki, hát Karády Katalin tudta, mi az a küzdelem. Mély, búgó hangjának, erotikus kisugárzásának sem férfiak, sem rendezők nem tudtak ellenállni. Mindössze 9 év alatt...
"Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát."Mai születésnaposunk nem kevesebb, mint 9 férfit fogyasztott el házasságai során. Ezzel be is került a Guiness Rekordok könyvébe, mint a legtöbb igent kimondó nő. Legutolsó, Frédéric von Anhalt-tal...
Amikor valaki korát megelőzően, sokkal rosszabb helyzetből indulva tesz le valami nagyot az asztalra, mindig elgondolkozom. Ülünk a kényelmes, fűtött lakásunkban, és azon rinyálunk, hogy nem érjük el a távirányítót. Elizabeth Blackwell például pont nem várta ölbe tett kézzel a...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb