Nóra
Hozzám jöttek, mert én vagyok még hivatalosan a felesége. Levente balesetet szenvedett. Belerohant egy másik kocsi, azonnal meghalt.
Az egész életnek, amit eddig éltünk, vége lett. Egy pillanat alatt. Soha semmi nem lehet már olyan, mint volt. Mindegy, hogy a...
Hogy tudtam-e róla, hogy a vég felé rohanunk? Azt kell mondanom, sejtettem. Az a nő, aki tágra nyílt szemmel közli, hogy semmit nem vett észre, ostoba vagy hazudik. Jelek vannak, csak nem mindegy, hogy észre akarjuk-e venni vagy kellemesen...
Semmit nem utálok úgy, mint a sztereotípiákat. A legismertebb szerint én vagyok a gonosz mostoha, pontosabban leszek. Kapok két felnőtt lányt és a kegyeiket kell keresnem, hogy méltóztassanak elfogadni. Az egyik húsz, a másik tizenhét. Panni meg Zoé. Vagy...
Levente kedves és cuki. De tényleg. Olyan férfi, aki minden nőnek bejönne. És most mégis itt állok, padlót fogtam, mert Marcika megmakacsolta magát. Azzal kezdődött, hogy nem akart találkozni Leventével. Aztán azt ordította, hogy gyűlöli, és mikor hazahoztam volna,...
Minden elromlott. Mintha egy ház, ami úgy, ahogy állt volna, földrengés áldozata lesz, de a falak még akkor se dőlnek, le, majd villám csap bele, és a végén belerohan egy száguldó kamion. Amit Zoé művelt, kritikán aluli. Értem én,...
A szentségit neki! Hogy van az, hogy egy ember felnevel egy gyereket, többet is, és utána megkapja a magáét, ha boldog akar lenni?! Mi ez, ha nem önzés? És mindenki azzal jön, hogy a gyerek az első meg a...
Napok óta fel tudnék robbanni az idegességtől. Figyelem a körülöttem zajló eseményeket, és meg kell állapítanom, hogy mindenki hülye. Van egy idióta apám, aki azt hiszi, visszafiatalodhat, ha fiatal nője van. Aztán itt van ez a ribanc, akinek pont...
Nem sajnáltatom magam, de senki ne higgye, hogy könnyű helyzetben vagyok. Nem úgy van az betervezve, hogy az ember egyszer csak kilép a házasságából, maga után hagy egy életet és azonnal boldog. Tudom, én döntöttem így. Eltartott egy ideig,...
Úgy döntöttem, bemegyek az irodába, ott töltöm az estét. Van dolgom bőven, aztán majd alszom a kanapén, és reggel kitalálom, hogyan tovább. Beszéltem az öcsémmel, akiről nem hallottam már vagy fél éve. Azt mondta, majd rájövök, hogy tévedtem, és...
Én nem bírom már elviselni, hogy mindenki jámbor hülyét játszik körülöttem. Anyára rájött valami hűdemegértem a férfiakat-baromság, Fannit nem is említem meg, mert hiába három évvel fiatalabb nálam, egyszerűen infantilis. Dedós, apuka kedvence, és hiába mondogatja, hogy talán apánkat...
































































