Zsizsi már régóta érezte, hogy valami nincs rendben. Nem hangosan történtek a dolgok, hanem mosolyok mögé bújtatva. Óvatosak volt, mégis bátrak. Főleg együtt. Nem kiabált rá senki, nem mondta meg nyíltan, hogy nem bírja őt, de díszcsomagban nyújtotta át neki a napi kritikaadagot. Épp ahogy régen otthon. A helyzet ismerős volt, anyja ugyanezt alkalmazta. Csepegtetve mérgezte, és ha számonkérte éles kritikáit, mindig tagadta. Túl érzékeny vagy, jelentette ki. Ki mondja meg neked az igazat, ha nem anyád, kérdezte ilyenkor negédesen, de cseppet sem bánva, ami szándékosan jött ki a száján. Legtöbbször a testéről.
Itt, a marketingosztályon azonban kezdett a helyzet egyre nehezebbé válni. A kolléganők mosolya méreggel volt átitatva. A sebek, amelyeket okoztak, napról napra mélyültek. Kilógott közülük. Okos volt, de kövér. Értette a dolgát, de pocsékul öltözködött. Egy reggel, amikor belépett a céges kiskonyhába, ami csinos, de apró helyiség volt, látta, hogy Márti és Dorka a kávéjukat kavargatták, ahogy minden más reggelen. Észre se vette volna őket, ha a hely nem késztet rá. Megpróbált villámgyorsan a bögréjéhez férkőzni, ami persze lehetetlen volt a helyszűke miatt. Amint meglátták, összenéztek, majd köszönés nélkül folytatták a beszélgetést. Úgy, hogy mondandójuk hallatszódjon.
– Annyira nehéz manapság jó farmert találni! – sóhajtott fel Márti. – Pedig én még nem is panaszkodhatok az alakomra. De vannak olyan darabok, fazonok, amelyek nem állnak jól mindenkinek. Ez a tapadós már évek óta nem megy ki a divatból… Nem?
– Utálom, hogy egyik-másik a derekán bő, de mondjuk máshol… Van, aki kitölti, én azonban vigyázok arra, hogy ne legyen tele a nadrágom… – Dorka felnevetett és egyenesen Zsizsire nézett.
Igen, az övét kitöltötte a feneke. Volt rajta bőven felesleg, és bárhogy igyekezett, maradt is. Elpirult, mert eddig ilyen nyíltan nem tettek még utalást arra, hogy kövér. A pult mellé lépett, felkapta a bögrét, és anélkül, hogy kávét töltött volna bele, megfordult és kisétált. Próbált nagy levegőt venni, de a fojtogató sírás nem engedte. A mosdóban már hagyta, hogy egy-két könnycsepp könnyítsen rajta, de nem maradhatott sokáig, délutánra el kellett készülnie a prezentációval. Annyira izgult, hogy még váltás blúzt is hozott, nehogy beleizzadjon a mostaniba addig.
Kettőkor Petra, a csapat divatdiktátora lépett az irodába, és azonnal megakadt a szeme Zsizsi virágos felsőjén, amelyet pillanatokkal azelőtt kapott magára.
– Jaj, de imádom a vintage stílust! – kiáltotta. – Jó látni, ha valaki nem enged a trendek nyomásának.
A többiek próbálták elfojtani mosolyukat. Mielőtt bármi válasz elhangzott volna, Zsizsi remegő lábbal, izzadó hónaljjal elindult megtartani a bemutatót, és sikere lett. A nagyfőnök bólogatott és elégedett arcot vágott. Érezte, hogy arcának pírja halványodni kezd, és remegő lába újra magára talál a lépcsőn, amelyen lihegve ballag lefelé. A kijárat előtt Petra utolérte. Kezében rezgő telefonnal, nem törődve a hívással, mellé lépett és egyenesen a szemébe nézett.
– Zsizsi, képzeld, találtam egy önismereti workshopot, tudod, amelyek segítenek, hogy megtalálja az ember önmagát. Gondoltam, neked is hasznos lenne. Átküldjem?
A lány állta a tekintetét. Tudta, hogy ha most felrobban, csak ront a helyzetén. Nem lehetett ingerült, mert azzal örömöt szerzett volna a másiknak. Inkább félmosollyal a szája sarkában ennyit mondott:
– Igazad lehet. Ismerem az ilyesmiket. Képzeld, még azt is tanítják, hogy hogyan kezeljük azokat, akik másokat akarnak alázni vagy leépíteni, mert csak ettől érzik magukat értékesnek. Nem gondolod, hogy neked is hasznos lenne részt venni rajta?
Petra arca megfeszült, a mosoly kis híján odaszáradt keskeny arcára. Vetett egy utolsó pillantást a kolléganőjére, és megvonta a vállát, majd kisuhant a kapun. Zsizsi nagy levegőt vett. Már azzal is nyert, hogy a másik nem tudott semmit felelni neki.
Abban azért biztos volt, hogy a „játék” itt nem ért véget, de már fel tudta venni a kesztyűt, és ha egyszer sikerült, akkor ezután már nem lesz védtelen céltábla. Ő nem kérte, nem akarta ezt a harcot, de nem mehet el úgy mellette, hogy ne állna bele. A méreg, amely hónapokon át hatott, most lassan, de biztosan távozni készült a szervezetéből. Megtalálta az ellenszert, és a kígyók hada ellen készen állt bevetni. Ahogy kilépett a gyér napsütésbe, hosszú idő óta először lett jókedve. Hirtelen feltörő bátorsága megértette vele, hogy hallgatni nem mindig előnyös, ahogy elfordulni a problémáktól sem. Úgy látszik, a workshopok mégis segítenek? Még hátra volt legnagyobb csatája, amit anyja ellen kellett megvívnia. De a kis ütközetek erős vértet képeztek már szívén…
Kép forrása: Pinterest
