Mónika, térj magadhoz, mondogatom egész délután két ügyfél között. Fel nem tudom fogni, hogy egyesek miért vesznek összeszerelhető bútort, ha nem akarják összerakni?

Mi lenne, ha az emberek egy része nem lenne végtelenül kényelmes és kis kezébe fogná azt a nyüves kalapácsot vagy csavarhúzót?

Az előző részeket itt találod!

Mondjuk, akkor az én munkámra se lenne szükség. Kár bosszankodnom, úgyse ez érdekel, hanem a majdnem-szerencse, ami majdnem elért. Megtanultam (vagy nem!), hogy nem szabadna azonnal odadobni a szívem minden lehetetlen alaknak, de Mr. B. nem az. És tehetek én arról, hogy nekem ilyen dobálós természetem van!

Sajnos, ez csak oda vezethet, hogy búskomor leszek, káromkodok egyet-kettőt, aztán eldöntöm, hogy a világ már csak így működik.

Mit is akartam volna kezdeni egy olyan nyikhajjal, mint Winter Marcell? Anyám kereszteket vetett volna, ha hazaállítok vele, mert meg lett volna győződve arról,hogy a lánya pedofil. Apám  meg rám hívta volna a rendőrséget. Barátnőim kiröhögtek volna, lányaim meg el se hitték volna, hogy egy olyan pasi csapja nekem a szelet. Kész, végeztem a gondolatával is, mondom félhangosan, mire a mellettem ülő Ági megcsóválja a fejét, és annyit mond, vegyem már ki a búbánatos boci fenekéből az ábrázatom, mert rossz nézni.

Mihelyt négyet ütött az óra, leviharzottam a lépcsőn, el a drága, Jimmy hasonmásunk mellett, ki az üvegajtón, egyenesen bele egy kutyát sétáltató nőbe, aki fel se vette volna, ha a póráz nem tekeredik rám. Amikor kihámoztam magam két kutya és két póráz cseppet sem kedves öleléséből, megcsörrent a telefonom. Senki ne mondja, hogy nincsenek csodák, mert vannak. Alig hittem a szememnek: Mr. B. hívott. A saját kicsit kacsójával tárcsázott engem, de nem vettem fel. Mit mondhatott volna? Bocsánat, egyetlen ostoba Mónikám, nem neked szól most a harmonikám? Erre nem voltam vevő. Még kétszer próbálkozott, de nem járt sikerrel. Ekkor egy üzenettel dobott meg. A szürke utca azonnal megszínesedett, ahogy elolvastam:

„Kedves Jövendőbelim! Jó lenne, ha nem játszaná a sértődöttet, mert úgy se tudom kiengesztelni. Kérem, hogy hallgasson meg, hadd alázzam le magam, és hadd könyörögjek a kegyeiért fél órán át! Adja meg magának ezt az örömet!”

Ez bolond, gondoltam, bár éreztem benne az iróniát. Ám legyen, gondoltam. A következő próbálkozásnál már engedtem a csábításnak. Felvettem. Már a villamoson szorongva a legnagyobb tömegben.

– Haragszik? – kérdezte kedvesen. Magam előtt láttam csinos pofiját, és dehogy haragudtam, de ezt nem mondhattam neki, de azt se, hogy hangja felért fél orgazmussal.

– Veszettül!! Maga egy hazug fráter! Mi az, hogy alig harminc éves? Azt még megértem, hogy lelép, mert muszáj, de hogy hozzám hazudja magát, az azért kicsit sok, nem beszélve az új munkakörömről. 

– Igaza van! – felelte bánatosan. – De csak részben. Nekem fogalmam sincs hány éves maga. Azért csak nem mondhattam úgy lazán, hogy ne aggódjon, az a tíz-tizenöt év nem számít!

– Tíz-tizenöt?! – Kaptam fel a fejem. – Tudja, az a nagy szerencséje, hogy nincs a közelemben, mert tudja isten, mit csinálnék magával.

Annyira nevetett, hogy köhögnie kellett tőle. Nekem nem, én rohadt mérges lettem. Megfogadtam, hogy agyoncsapom, ha legközelebb a közelembe kerül.

– Én alig várom, hogy megtudjam! És higgyen nekem, nem én intéztem a dolgokat. De nem maradok az idők végezetéig, megfűzöm a rénszarvast, és már repülök is haza.

– Rénszarvast?

– Rudolfot, na!

– Nem úgy van az! Hazudott nekem másban is!

– Nem, téved! A házassági ajánlatom áll!

– Netán bigámiára gondol, kedves Marcell? Vagy készítsem a háremet, mire visszatolja a képét?

– Nem is lenne rossz! – kacagott jókedvűen.

– Elmegy maga a…

– Tudom, tudom…Ne lovalja bele magát! Értettem.

– A rénszarvas lányával mi lesz?

– Maga mindent tud? Ezt nevezem információáramlásnak a cégünknél!

Legszívesebben megpofoztam volna, amiért nem tiltakozik.

– Igen, csiripelték a madarak…

– Már mondtam, hogy magát veszem el, főleg, ha hagyja. Mit szól hozzá?

– Még nem tudom, de jó lenne, ha nem magázna, mert lassan az anyjának érzem magam…

– Ennyit az udvariasságról – válaszolta reményvesztetten. – Szóval pertu? Akkor szervusz kis felségem, készülj, mert szombaton otthon leszek, és rettenetes tervet eszeltem ki neked.

Meghökkentem. A villamos utazóserege lélegzetvisszafojtva hallgatta évődésünket, ugyanis valahogy a fülemmel kihangosítottam a készüléket.

– Mondjon már igen! Magácska igen csinos! – nézett rám a mellettem álló nyugdíjas bácsi, és szemtelenül rám is kacsintott. Gyorsan váltottam, de már késő volt. Körülöttem mindenki hallott mindent, és unalmukban alig várták, hogy végre kinyögjem, hajlandó vagyok tegeződni.

– Rendben, te szélhámos – suttogtam. – Mi a terv, mondd már!

– Elviszlek egy üzleti ebédre, és bedoblak a mélyvízbe!

– Ez a terv? Ezt gondoltad ki? – kérdeztem csalódottan. Hol marad a romantika? Ki akar egy ebéden szerepelni pár öreg fószer vizslató tekintetének kereszttüzében.

– Hidd el, nem fogsz csalódni! Légy visszafogottan csinos, és minden rendben lesz!

– Ne haragudj, de ehhez nekem semmi kedvem.

– Most mondjam azt, hogy elrontod a meglepetésem? Bízz bennem!

– Akárhová megyek, mindig zűr van körülöttem. Attól tartok, nem leszel hálás a találkozásért.

Mr. B., a csodálatos, a nagyon vonzó felsóhajtott.

– Nem könnyű veled, de hidd el, én leveszlek a lábadról!

Bár tennéd, gondoltam, és éreztem, hogy az az üzleti ebéd valamiért nem stimmel. Mintha lett volna mögötte valami hátsó szándék.

– Ha valakire ráborítom a levest, akkor is mehetek?

– Akkor is!

– Ha csámcsogva eszem és böfögök?

– Értsd már meg, kár próbálkoznod! Elviszlek, ha kell, a hátamon is. Világos!

A mellettem ülő bácsi vadul bólogatott. Az nem lehet, hogy megint kihangosítottam? Tényleg nem, de az öreg így is hallott minden szót.

– Egye fene, de semmi kaviár meg lazac! – mondtam vidáman. – Csak pacal.

– Mi más? – kérdezte jókedvűen a lovagom. – És ne aggódj, itt csak hideg van, és még nem találkoztam a Télapóval, de a rokonságával sem.

Nem válaszoltam. Mi jogon kérhettem volna számon? Mónika, Mónika, kezdesz ostobán viselkedni, mondtam magamnak, de a belső hangom nem válaszolt semmit. Biztosan lepihent, vagy szó nélkül maradt?

Én és B. – 8. rész – Linda nem megy férjhez soha

Kép forrása: Pinterest