Az igaz történetekkel sokszor úgy van az ember, hogy csodálkozni sem mer nagyon, mert nem tudja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Sok emberrel találkozom, még több ember között dolgozom, mindig megtalálnak a különös történetek. Ezekből hoztam egy csokornyit a történetek főszereplőinek engedélyével. Csak a neveket és a helyszíneket változtattam meg. (Imre Hilda)
Réka esései
Rékát egy tanfolyamról ismerem. Talpraesett, nagyhangú és vicces lány. Mellette sosem lehet unatkozni, ezért, amikor egyszer összejöttünk páran haverok, azt találta ki, meséljük el a legkínosabb dolgainkat az elmúlt évről. Persze mindenki mondott valami furát, volt olyan, aki nem, mert, túl cikinek érezte, de mi nem így gondoltuk. Gurultunk a nevetéstől, és ekkor jött Réka eséseinek beszámolójával:
– Nem hiszitek el, hogy milyen évem volt. Azután kezdődött a pechsorozatom, miután Márk lelépett, és én ismerkedni kezdtem másokkal. Kezdetben nem ment könnyen, de nem is ez a fontos. Inkább elmesélem, hányszor és hogyan estem hasra, fenékre pontosan egy év leforgása alatt.
Az első még egyszerű volt. Gyalog mentem haza a boltból, mert kellemes tavaszi idő volt. Kezemben teli zacskó, ahogyan kell. Még egy folyékony mosószert is szorongattam, amikor megbotlottam egy csatornafedélben és térdre estem. Persze azonnal kiszakadt a harisnyám, a mosószer is megrepedt és csendesen folydogált. Ekkor megállt mellettem egy hölgy és azt kérdezte, minden rendben? Káromkodtam egyet haragomban, erre kijelentette, hogy a mai fiatalok borzalmasak, és faképnél hagyott. Persze mindenki elsétált mellettem és senki nem segített a cuccokat felszedegetni, mint a filmekben. Vérző lábamat sem látta senki?
A második eset sem volt kevésbé égő. Randiztam egy sráccal, aki kitett egy kisebb bevásárlóközpontnál, ahol elváltunk. Láttam, hogy bemegy, és akkor jutott eszembe, hogy nekem is kell pár dolog a vacsorához. Az egyik szinten, épp a Spar előtt felmostak. Én a srác feneke után néztem álmodozva, amikor megcsúsztam és úgy dobtam fel a lábam a magasba, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A fiú nem nézett hátra szerencsére, a takarítónő meg tovább mosott fel körülöttem, mintha nem is feküdnék ott kiterülve, mint a kecskebéka. Feltápászkodtam és minden méltóságomat elveszítve bekullogtam a Sparba.
És ekkor még csak nyár eleje volt. Éreztem, hogy ez nem az én évem lesz.
A következő alkalommal bicajjal mentem a városba, és annyira nem figyeltem semmire, csak egy ismerősre, akit váratlanul megpillantottam, hogy fékeztem, gondolva, odakanyarodom elé és meglepem. De ahogy megálltam épp a parkoló kocsik mellett, egyszerűen nem tettem le a lábam, mintha nem tudnám, hogy annak mi a következménye, és rádőltem az egyik kocsira. A riasztó nem szólalt meg hála az égnek. Egy idős bácsi végignézte a jelenetet és csak ennyit mondott:
– Kislány, máskor tegye le a lábát, ha megáll. A biciklinek két kereke van.
Majd elsüllyedtem…
És ha hiszitek, ha nem, volt még egy negyedik eset is tavaly.
Egyik szombat este, hazafelé menet beugrottam a Mekibe. Rengetegen voltak. Kértem egy menüt. Amikor megfogtam a tálcát és elindultam leülni, három lépcső kifogott rajtam. Megbotlottam a magassarkúmban, és úgy ahogy volt, hasra vágódtam. A tálca repült, hát még a krumpli meg a hamburger. Természetesen mindenki odanézett. Megint szakadt harisnya és fájó térd lett a vége. Viszont annyira égő volt a helyzet, hogy egy mekis lány kiszaladt a pult mögül, segített felállni, és azonnal kaptam egy másik menüt. Ezek után a kaján tekintetek kereszttüzében kellett leülnöm és megennem mindent. Remek volt, gondolhatjátok.
Mi persze annyira röhögtünk, hogy Réka a végén ránk szólt, hogy hagyjuk már abba, nem ő a világ lúzere. A díjat mégis neki szavaztuk meg.
fotó: Pinterest
