Just a gigolo – 7. rész – Az átverés

“Eszter azonnal nyitja a garázsajtót. Begurulok és várok. Nem mondja, hogy menjek fel, és ez furcsa. Szeretem személyesen tisztázni a dolgokat. A jobbhorog és a kiesett munka nem maradhat kifizetetlen.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Pár perc  után  Eszter ragyogva köszön rám. Úgy tesz, mintha a világon a legtermészetesebb lenne, hogy undorító módon kihasznált engem. Velem takarózott, és persze övé a diadal.

– Tudom, tudom, ne mondjon semmit! – hárít azonnal. – Talán túlzásba estem, de higgye el, nem tehettem mást.

 
 

Megint magáz, most nem színjátékot játszunk. Azaz igen, csak másfélét.

– Nem mondom, hogy megértem – jegyzem meg megtapogatva az orrom. – Mindenesetre a kiesett időért is kárpótolnia kell.

– Egyértelmű, de most menjen el, mert Albert bejelentkezett, bármikor megjöhet.
– Eszter, ugye viccel velem? A részleteket nem itt szeretném megtárgyalni. De ha sürgős, akkor fizessen ki, és már itt sem vagyok.
– Menjen, menjen és már utalom is! Nem lesz elégedetlen, ettől nem kell tartania.

Az üzletasszony megint üzletasszony és már messze van az a nő, aki tegnap annyira nyomult rám. Természetesen nem új már nekem ez a kettős viselkedés, most mégis felbosszant. Megpróbálom elnyomni a dühöm, mert ez is hozzátartozik a munkámhoz. A szolgáltatás akkor is szolgáltatás marad, ha legintimebb helyzetről van szó. Ez meg közel sem az. Átnyújtom neki a kocsi kulcsát és magára hagyom. Nem is bánom, hogy sétálnom kell egy darabon, mert közben alaposan kiszellőztetem a fejem. Hívhatnék taxit, de inkább nem teszem.

A pénz az pénz, figyelnem kell arra, hogy ne koncentráljak teljes erőmmel rá, de a céljaim eléréséhez elengedhetetlen.

Megvárom, hogy egy kicsit hűvösebb legyen, és később elmegyek futni. A szigeten nem sokan mászkálnak alkonyatkor, de nem is hiányzik, hogy eltévedt gyalogosokat kerülgessek, akik nem értik meg, hogy a futópálya futóké. Kimerít a futás, de jólesik. Miután végeztem, olvasok egy keveset. A test és lélek. Rendben leszek így.

És akkor megérkezik az az üzenet, amelyre nem számítok. Már azt sem értem, honnan tudja a telefonszámom, de az biztos, hogy nem kell titkos ügynöknek lennie, hogy kiderítse. Lilla ír. Kéri, hogy találkozzunk. Ha lehet, akkor azonnal.

Nem vagyunk barátok, az exe sem vagyok, vajon miből gondolja, hogy ugrani fogok? Nem tehettem rá kellemes benyomást, legalábbis így hittem én. Erre kiderül az ellenkezője?

Persze nem mondok azonnal igent. Fáradt vagyok és eszemben sincs első szóra ugrani. Azt válaszolom neki, hogy most nem jó.

Kérlelni kezd. Nagyon fontos, és higgyem el, nem fordulna hozzám, ha nem tudná, hogy biztosan segíteni fogok. Kezd érdekes lenni az ügy. Milyen fura a sors! Ha régebben sejtettem volna, hogy ennyire fog könyörögni, biztosan megkímélem magam pár kellemetlen perctől. Végül beleegyezem. Azt mondja fél óra múlva vár a Zöld Golyóban. Ez egy ír kocsma nem messze a lakásomtól. Vajon véletlen?  Vagy tudja, hol lakom? Furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Valami nem kerek. Már ott az estélyen is volt benne valami gyanús.

Lezuhanyozom, felöltözöm és komótosan elballagok a bárba. Öt perccel előbb érkezem, de nem zavar. Rendelek egy vizet és várok. Tíz perc után kapok egy üzenetet, amely szerint késni fog, ne haragudjak. Egyre nagyobb a tömeg, már mennék haza és bosszant, hogy megvárat. Türelmem a végén jár, mire negyedóra múlva rájövök, hogy átvert. Felállok, fizetek és hazasétálok. Ekkor még nem tudom, hogy az átverés nem ott kezdődik, hogy nem jött el.

A lakásom ajtaja nyitva. A fiókok kiborogatva, a holmim földre dobva. Betörtek hozzám és ezt előre megtervezték. Pontosan tudom, hogy Lilla és a pasija lehetett. Tulajdonképpen semmit nem vittek el, csak a pénzem. Nem volt sok otthon, úgy ezer euró, de akkor is dühös leszek. Ha hívom a rendőrséget, úgyse tesznek semmit, a pénz nem lesz meg, én meg órákon át nézhetem, ahogy helyszínelnek, vagy úgy tesznek. És a pénz meglétét bizonyítani se tudom.

Dühösen belerúgok a szoba közepén lévő ruhakupacba és lefekszem. Még jó, hogy nem tartok otthon több pénzt. Ha igaz, hogy kártyás Lilla pasija, akkor világos, hogy pénzre volt szüksége. Én meg jó baleknak látszottam.

A rohadt életbe… Az biztos, hogy nem hagyom annyiban. Megkeresem és leverem azon a szeméten. És Lilla sem ússza meg szárazon.

Másnap reggel jelzi a telefonom, hogy pénz érkezett a számlámra. Elmosolyodom. Több, mint, amire számítottam.  Eszter tisztességesen járt el velem szemben. Mégse szeretnék többé neki dolgozni.

Még kora reggel hívok egy lakatost és megcsináltatom a zárat. Pontosabban vadonatújat szereltetek fel. Ahogy végeztünk, megint keres valaki telefonon. A régi cimborám az, aki eddig Belgiumban dolgozott. Kéri, hogy találkozzunk, van egy meglepetése számomra.  Nem nagyon értem,  miféle meglepetést tartogathat. Egy éve nem láttam. Még az általánosból ismerem, ez köztünk nem nagy barátság, inkább haverság, kedveljük egymást. Beleegyezem, mert hangja izgatott. Legalább történik valami jó a napomban.

A megbeszélés szerint egy belvárosi étteremben találkozunk, ami nem túl nagy. Teraszos, amit kedvelek. Bepattanok a kocsimba és azon gondolkodom, talán érdemes lett volna lazábban öltözködnöm, mert pokoli meleg lett.

Persze parkolóhely nincs. Három utcával lejjebb hagyom a kocsit és gyalogolok a forró aszfalton. Nem messze előttem egy barna, baromi csinos csaj lépked lendületesen. Haja hullámzik a hátán. Megismerem. Lívia az. Sietősre veszem, hátha utolérem,  és látom, hogy befordul abba az étterembe, ahová én tartok. Annyira örülök a jelenlétének, hogy a nagy sietségben majdnem belelépek egy kutyaürülékbe.

Az étterem belső részén alig ül valaki, de a kert tele van. Végigpásztázom tekintetemmel a helyet és látom, hogy a lány leült. Hátát alig fedi a ruhája. Izgatóan szép válla van. Nem tudom, megszólítsam-e, mégis elindulok felé. Ekkor a vele szemben ülő Marci felpattan, és széles mosollyal üdvözöl:

– Márk! De jó, hogy látlak! Attól féltem, nehéz lesz téged elérni!
– Szerencséd volt, cimbora – mondom nevetve. A lány megfordul és rám mered.
– Hadd mutassam be neked a menyasszonyom! – mondja. – Lívia, ő itt Márk, nagyon régóta haverok vagyunk, még ha olykor évek is kimaradnak két találkozás között.

Lívia döbbenten néz rám.

– Milyen kicsi a világ! – kiáltja. – A mentőangyal, aki író!

Felém nyújtja a kezét. Kényszeredetten elmosolyodom. Vajon mennyi esélye van annak, hogy pont ez a lány legyen a barátom jövendőbelije? Káromkodok egyet némán és felmerül bennem, hogy az íróságom tényét Marci azonnal megcáfolja. Ez nagy bukta lesz, ha nem teszek semmit.

Előző rész
Következő rész:

Just a gigolo – 8. rész – Egyszerűen gyönyörű

fotó: Pinterest

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here