Lakás-randi – Az utolsó fejezet

A nagy sikerű “Lakás-randi” előző részeit itt olvashatod 🌹

A pasim istenkirállyá gyúrja lassan magát. Kezdek ideges lenni. Naponta már többször is edz. Sőt, mostanában futni jár esténként. Ajánlottam neki, hogy fussunk együtt, de morgott valamit, ami egyértelműen a nem bővebb változata volt. Amikor nekiszegeztem a miértet, azt felelte, ez nem futóverseny. Ő szeret a gondolataiba mélyedni, én meg úgysem bírnám ki, hogy hallgassak. Ebben, ha tetszik, ha nem, igaza van.

Mégis napok óta gyanakodva figyelem, hogy milyen látványosan alakul át a teste. Vagy az is lehet, hogy csak képzelődöm, mert mostanában a Trónok harcát nézem, és ott mindenkinek izomtömegek vannak még a füle mögött is. Kivéve a nőket. Még Tyrion, a törpe is vonzó.

 
 

Lehet, hogy én is változom, de nem külsőleg. Egyre jobb a kapcsolatunk és ez elvarázsol. Egyik este, amikor épp férj és feleség voltunk ismét, közösen filmeztünk. Az egyik heves ágyjelenet közepette mindketten úgy éreztük, ezt élőben is le kell játszanunk. Szinte azonos pillanatban nyúltunk egymás után. Ettől még jobban beindultam. Fantasztikus, hogy mit tesz a bezártság. Mások nyivákolnak, én meg szorítok, hogy jó sokáig tartson.

Napok óta nem vagyok valami fényesen. Bujkál bennem valami. Hányingerem is volt, de nem jött semmi. Rákaptam a gyümölcsteákra. Régebben napi 4-5 kávé is leszaladt, most meg hirtelen nem kívánom.

Megfigyeltem, hogy Andor már nem megy úgy el mellettem, hogy ne simítsa végig a fenekem. Van, hogy csak megcsókolja a vállam. Máskor a hajammal játszik. Sokkal, de sokkal többet csókolózunk, mint valaha. Lett egy megbeszélt jelünk, ami olyan, mint egy indítógomb. Ha valamelyikünk elküldi telón, akkor az azt jelenti, hogy azonnal ugrani illik. Először attól tartottam, ez nagyon mesterkélt lesz, de egyáltalán nem. Mint egy izgalomfokozó játékszer. Pittyen a telefonom és megérkezik a száj jelecske. Erre mindent ledobok, amit csak fogok, legyen az mosott ruha, vasaló vagy épp a porszívó. Érzem, amint kipirul az arcom és az ajkamba harapok a vágytól. Andor csókolózni akar. Úgy szakítom fel az ajtót, mintha börtönből szabadulnék, és a karjaiba vetem magam. Egy alkalommal nekilöktem a falnak hevességemben, de ezen csak nevettünk. Úgy tapad egymásra az ajkunk, mintha szomjaznánk. Az érintése forró, meleg tenyere a hátamon csúszik lefelé, és amikor belemarkol a fenekembe, elolvadok. Mindez csak pár perces játék, de egekbe szökik az izgalmam.

Holmi városi legendának hittem az ilyesmit. Ennyi év után is bolondulok érte. A szabály az, hogy soha nem csókolózunk sokáig. Meg kell állunk, hogy a vágy lebegjen a levegőben. Szikrázik minden, de a stop is izgató.

Ma reggel, amikor fogat mostam, volt időm szemlélni magam, no meg ábrándozni. Váratlanul eszembe jutott, hogy a napokban várható a menzeszem. Kicsit puffogtam is, de majdcsak kibírjuk azt a pár napot. Vagyis én. Neki nem kell. Kinyitottam a mosdó feletti szekrénykét, amiben a naptáramat tartottam, hogy mindig szem előtt legyen. Mikorra is készüljek szeretkezésmentes pillanatokkal? És nem hittem a szememnek. Pár nap múlva?! Dehogyis. Nyolc napja késik. Észre sem vettem és nem is hiányoltam. Abban a pillanatban tudtam, hogy kisbabánk lesz. Egy csodálatos kisfiú költözött a testembe. Annak kell lennie. Letettem a fogkefét és szétáradt bennem a félelemmel vegyes boldogság.

Felöltöztem és hangtalanul kilopóztam a lakásból. Vettem egy tesztet. Muszáj bebizonyosodnia, hogy nem tévedek.

Nem csináltam semmit már aznap.  Ezen az éjszakán a legjobb szerető akartam lenni égen-földön.

Felvettem tűzpiros, merészen kivágott, spagetti-pántos ruhám, alá semmit. Úgy állt rajtam, mint a második bőröm. Finoman kihúztam a szemem, a szám eszméletlenül gyönyörű rúzzsal festettem ki. A parfümtől kicsit émelyegtem, de leküzdöttem.

Elküldtem a jelet, hogy most azonnal akarom a szerelmem, férjem, szeretőm. Épp a fürdőből jött ki egyszál törülközőben vizes hajjal. Láttam, ahogy megnézi a telefonját, elmosolyodik, és a szeme megtelik vággyal. Kitártam szobám résnyire nyitott ajtaját és hagytam, hogy elámuljon.

– Úristen, hogy lehetsz ennyire kívánatos? – kérdezte.

Csak néztem rá és jobban vágytam rá, mint valaha.

Megszegtük a szabály minden egyes alpontját. Testünk úgy olvadt a másikéba, hogy téren és időn kívülinek éreztük magunkat. A szerelem és a szex találkozott a szenvedély kanapéján.

Reggel megcsináltam a tesztet. Két csík volt. Elővettem a telefonom és egy hatalmas piros szívet meg egy csecsemő matricát küldtem a mellettem finoman ébredező szerelmemnek.

fotó: Pinterest

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here