Leánybúcsú – 2. rész

“Reggel tíz óra van, és pokolian fáj a fejem. Visszaforgatnám az idő kerekét, és agyoncsapnám a lányt, aki pár órája voltam. De már késő.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Hat nap van az esküvőig. Már nem fáj a fejem és a gyomrom sem, de a szívem igen. Egyszer a tévében azt mondta egy kapcsolatokkal foglalkozó szakember, hogy a világ legnagyobb disznósága megmondani a megcsalt félnek, hogy megcsalták, mert ez nem más, mint puszta önzés. Le akarjuk tenni a terhet és várjuk, hogy a másik felmentsen bennünket. Az a fene nagy őszinteség, amiről úton-útfélen hallunk, nem vezet mindig eredményre.

Igen, megtettem. Egyszer és ittasan. Meg kell ezt mondanom? Mikor veszítek többet? Most vagy, ha majd kiderül? Mert ezt biztosan nem lehet kézlegyintéssel elintézni. Persze az sem könnyíti meg a dolgom, hogy a lányokban nem bízom meg teljesen. Azért sem, mert ismerem őket, és azért sem, mert ki tudja, melyik adja tovább, még ha nem is rossz szándékkal, csak úgy titokban, aztán az a valaki szintén, és egyszer csak a kör bezárul. Máté nem érdemli meg a hazugságot, de az igazságot sem.

 
 

Egész nap kerültem őt. Azt mondtam neki, hogy most anyával kell intéznem apró dolgokat, aztán meg a lányokkal megyek vidékre egy kertészetbe, hogy megnézzük, megfelelnek-e a virágok, mert Grétáék is befürödtek ezzel. Ez újabb hazugság volt. Minden mondatom lavinát görget maga előtt. Még szerencse, hogy telefonon közöltem vele mindezt, mert különben átlátna rajtam.

Van abban valami égi szerencse, hogy kitaláltam, egy héttel az esküvő előtt hazaköltözöm, és nem alszunk együtt, hogy felfokozottabb legyen köztünk a várakozás. Máté nem volt elragadtatva az ötlettől, sőt egyenesen ki is nevetett, de aztán hosszas győzködés után belement. Somolyogva megjegyezte, hogy ez a 21. század és különben sem szűzen vesz el, hiszen évek óta együtt élünk. Én persze nem hagytam magam és papoltam neki egy sort a vágyról meg a romantikáról, így jobbnak látta, ha beleegyezik, amolyan előbb szabadul-módon.
És most kifejezetten örülök ennek.

Gyalázatosan hangzik, hogy az esküvőnk hetében kerülöm a vőlegényem. Bízom benne, hogy elhiszi, hogy ez a játék része. Eltűnhetek, amennyit csak akarok, de magam elől nem bújhatok el.

Délután felhívtam Katát. Megkérdeztem tőle, szerinte, mi a helyes. Először megsértődött, hogy nem köszöntem meg neki rendesen a bulit, de utána megenyhült.
Az elhallgatásra biztatott, mert szerinte az egész lényegtelen esemény volt. Megígérte, hogy beszél a lányokkal és lelkükre köti, hogy tartsák a szájukat. Már ez utóbbi is szörnyen hangzik.

Szennyesnek érzem magam, mert elbotlottam, pedig máskor hevesen utálkoztam volna, és azonnal ítéletet mondtam volna arra, aki ilyet tesz.

A lányok fejére is kíváncsi lennék, de most nem merem hívogatni őket. Talán tényleg el kellene utaznom vidékre, hogy ne gondoljak semmire. Közeledik életem legszebb napja, én meg egyre idegesebb vagyok. Így a hisztit mindenki a szokásos menyasszony-parának fogja gondolni.

Máté meg békésen elvan, mert nem sejti, hogy gyűlnek felettünk a viharfelhők. Vajon szeret-e annyira, hogy meg tudna bocsájtani? És ha megbocsájt, szeretni fog-e később? Okoz-e az egész akkora törést, hogy nem tudjuk megragasztani kapcsolatunk törékeny vázáját?

Nem tudok semmi másra gondolni, csak az estére. A hab a tortán, hogy még élveztem is. Minden új és izgalmas volt. Olyan bombatestű pasival, mint Max, sose voltam. A háta, a válla, az izmos vádlija és a feneke szédületes volt, de mindemellett a csókja is. Mintha valóságosan csinálta volna, nem pedig egy fizetett bábuként. Jó lenne tudni, hogy ez vajon benne van a munkaköri leírásukban? Természetes, hogy belesétálnak ebbe a remekül elhelyezett csapdába?

Úgy gondolom, igen. Sok lány könnyű préda esküvő előtt. Még az is, aki nem sejti, hogy az. Ha nekem valaki ezt jósolja egy nappal ezelőtt, valószínűleg elküldöm melegebb éghajlatra. Most mondjam, hogy sose vonzottak ezek a kigyúrt chippendale srácok? Olyan műpasik. Már hiába jártatom a szám, úgyis mindegy.

Amikor estefelé megláttam, hogy Máté keres, nem vettem fel. Írtam neki egy gyors üzenetet, hogy majd később felhívom. Össze akartam szedni magam rendesen, nehogy elszóljam magam mielőtt végleges döntésre jutnék. A szívem majd kiesett a helyéből, úgy vert, közben meg azon járt az eszem, hogy szeretem a vőlegényem, de vágyom a jó testű előző napi kalandom után.

A rohadt életbe, mi lett velem 24 óra alatt? Teljesen megbolondultam?

Meg, mert eszembe jutott az is, hogy nem vettem be az antibébit. Egyszóval megtörténhet, hogy terhes vagyok. Nem vagyok, mondogatom, de megeshetett. Miért ne? Az isten szerelmére, segítsen valaki, hogy visszatekerjük az idő kerekét!

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here