Szerette a munkáját, pedig nem volt könnyű. Félelmetes csendeket és mély szenvedéstörténeteket hallgatott végig nap mint nap. A telefonból tompa neszek, elfojtott sírások, és nyers keserűség ömlött, főleg ünnepek táján.
Sosem képzelte el, hogy néz ki a hívó fél. Csak megnehezítette volna a dolgát: ilyenkor a szívét, mint valami érzékeny mérőműszert használta, és teljesen ráhangolódott a vonal túlsó végéről feléje áradó mondatokra, a szavak súlyára és formálódására. Teljesen mindegy volt, hogy hogy néz ki az illető, hány éves, vagy hol él. Őt az élet, a lélek, és a mentés érdekelte.
Egy-egy szolgálat után sajátos kis rituáléi voltak, hogy le tudja tenni a mások által rápakolt terheket, hogy szabadon fel tudjon lélegezni, hogy folytatni tudja a napot, a hetet… az életét. Az aznapi beszélgetések legsúlyosabb szavait felírta egy kis cetlire, és a mosdóban meggyújtotta egy gyufával. Hamuvá lett a gyász, az öngyilkosság, a betegségek, a vízbe fulladt gyerek és a bántalmazó férj is. Tisztítótűz, mely utat engedett a következő terheknek, fájdalmaknak. Végül, mielőtt kilépett az utcára, mindig eljátszotta, ahogyan a fogasra akasztja láthatatlan munkaruháját. Bent hagyta a terhekből szőtt köpenyt, ő pedig a saját, kicsit bő gyapjúkabátjában sietett a villamoshoz.
Egy dolog azért gyakran foglalkoztatta. Kíváncsi lett volna, hogyan alakult az élete egy-egy telefonálónak. Hogy élnek-e még a tavaly karácsonykor vonal végén zokogók. Sem nevet, sem sztorit nem akart tudni, azokat elengedte a mosdóban, a füsttel. Csak azt, hogy megmenekültek-e…
“Bárcsak küldene egy jelet az Ég! Igazi karácsonyi ajándék lenne, ha megtudhatnám, hogy mi lett velük.” – sóhajtott fel, miközben lekapcsolta a villanyokat. Kilépett a gangra, de rögtön megbotlott valamiben. Egy apró doboz csoki feküdt a lábtörlőn, egy képeslappal. “Kibékültünk. Ma nála karácsonyozom. Köszönöm a segítséget!”
Ahogy bandukolt a kihalt utcán, a hófúvásban, érezte, hogy valami váratlan, puha meleg öleli át. Megállt, felnézett az égre, és elkiáltotta magát: “Boldog karácsonyt Neked is!”
