Amikor Anna kijött a konyhából, dühösen vette tudomásul, hogy Léni nem indult még az edzésre. Csak pár sarokra volt az edzőterem, ahová három éve járt kick-boxolni Pista bácsihoz. Egyre sikeresebb lett az edző segítségével, és elérte, hogy országos második, majd világbajnoki harmadik legyen, nem beszélve a több tucat hazai versenyről. Pista bácsi értette a dolgát, tudta, hogyan kell kihozni a gyerekekből a maximumot. Léni inkább állatot mondott volna.
Tizenegy volt, amikor úgy döntött, kemény sportot választ. Meg akarta magát védeni, mert sokszor gúnyolták enyhe dadogása miatt. A gúny hatására ez a dadogás gyakran felerősödött, és bár Léni nem tűnt könnyen bekebelezhető lánynak, a nagyobbak mégis folyton beszóltak neki. A védd meg magad mondat nem segített, ezt csak azok a felnőttek tanácsolják, akik sose voltak hasonló helyzetben. Védd meg magad, mondták neki otthon is. Kerüld el azokat, akik csúfolnak, tette hozzá jámboran az anyja. Hogy lehet elkerülni, hiszen egy osztályba járnak, vagy szünetekben összefutnak a mosdóban és a büfénél? Már tudta, hogy akire egyszer rászállnak, annak vége. Vagy üt, vagy őt ütik nem is sokkal később, ha nem hat a beszólogatásuk. Így jött képbe a boksz, amely arra volt hivatott, hogy ha eljön az ideje, oda rúgjon, ahol eredménye lesz.
Pista bácsi sose volt könnyű eset. Mindenki tudta róla a városban, hogy mocskos a szája, de elnézték neki, hiszen, ha hozza az eredményeket, akkor nem mindegy, hogy káromkodik? Különben is a sport sose a míves beszédről volt híres. Léni kezdetben megpróbálta nem meghallani a sok szentségelést, istenkáromlást, és egyéb olyan kifejezést, aminek nem volt szerepe a felkészítésében. Mivel még kicsi volt, egy-egy baszd meg, te mit csinálszon kívül nem kapott mást. Hallotta eleget, hogyan aláz meg más lányokat, akik zavarukban heherésztek, vagy elpirultak, amikor megkérdezte tőlük, hogy éjjel tán nem basztak, hogy ilyen szontyolodott picsa-képet vágnak?
Léni becsületesen edzett heti négyszer, futni és súlyzózni is járt. Pista bácsi nem vette őt komolyan, nagyobb lányokra koncentrált, akiknek, ha kellett tízszer is megmutatta, meddig emelhetik a lábukat, és aztán százszor meg is csináltatta velük.
– Na, mi van csajok, nem tudjátok széttárni a lábatokat? – üvöltötte, mint egy vadbarom. – Majd hívok pár kant, hogy segítsen nektek!
Az idősebbek már meg se hallották, vagy úgy tettek, míg a fiatalabbak igyekeztek elkerülni aznap az edzőt, mert a szokásosnál is rosszabb hangulatban volt. Azt beszélték, válik, de ez a pletyka már évek óta terjedt a városban, mégis együtt volt sovány, aszott feleségével, aki ritkán mosolygott. Helyette csalta, akivel csak tehette. Pista bá ötven körül lehetett, és nem nézett ki rosszul, jól se, a teste azonban a sok edzésnek köszönhetően még jó formában volt. A feje nem annyira, de azt a dumájával ellensúlyozta. Mindig akadt egy-egy ostoba nőcske, aki időszakosan a szeretője lett, és ha nem dobta gyorsan, elmenekült tőle pár hónapon belül. Pista bá egy született genyó volt, aki kishitűségét azzal palástolta, hogy fiatal lányok önbecsülését zúzta porrá.
Léni alig fél éve került figyelme központjába, mert hirtelen rájött, hogy már nem kislány, hiszen melle és a feneke is szépen domborodott, nem beszélve izmos hátáról és lábáról. Ekkortájt egyre többször állt meg mellette és szólt rá, hogy lusta, nem precíz, és úgy végzi a gyakorlatokat, mint egy kivénhedt lajhár. Múltkor is csak szerencsével nyert, mert akivel küzdött, még nála is pocsékabbul szerepelt.
– Na, mi lesz már, te kis ribi! Adj bele apait-anyait! Kurva jó lenne, ha nem a pasik farkán járna az eszed, hanem valódi erővel rúgnál! – mondta neki gúnyosan, és erősen megmarkolta a combját, hogy megmutassa, hogyan emelhetné feljebb.
Léni nem szólt egy szót se, de megmerevedett.
– Az a baj, hogy még mindig nem gyúrtad elég keményre a segged, és nem kellesz senkinek? – nézett az arcába. – Tudod mit, az edzés végén, még maradj itt és húzzál rá egy fél órát. Akkor talán sikered lesz. Értve?
– Igen – felelte gyorsan, csakhogy békén hagyja.
– Figyellek ám, meccsünk lesz két hét múlva, nem lehetsz ilyen puhasegg! – Azzal megfordult és elsétált.
Úgy járkált az edzés további részében, ahogy szokott: kiskirályként, akinek nem parancsol senki. Ki parancsolna, hiszen ősszel városi kitüntetést is kapott, mint eredményes edző, és jóban volt a polgármesterrel is, amióta a fiát elvitte Sopronba, ahol meccse volt, de elaludt a marha.
Léni ezután az edzés után úgy ment haza, hogy nem csinálja tovább. Kedden görcsölt a hasa, szerdán hasmenése volt, pénteken meg hányingere. Anyja gyanakodva mustrálta.
– Neked meg mi bajod van? Közeledik a verseny, nem hagyhatsz ki ennyi edzést! Pista bá kitér a hitéből! Ugye, nem vagy terhes? – emelte fel a hangját idegesen, miután a lány sokáig nem válaszolt.
– Nem vagyok! – nyögte kivégül. – Többé nem akarok kick-boxra járni, ennyi!
– Micsoda? Három éved van benne, sikeres vagy, most meg eldobnál mindent lustaságból vagy mert nincs kedved?
– Anya, nem megyek, és kész! Nem érdekel.
– Péter, gyere, beszélj a lányoddal, mert meg van hülyülve!
Apja ekkor lépett be az ajtón. Éjszakás volt, azt se tudta, milyen nap van, de a felesége felvilágosította azonnal.
– Léna, szedd össze magad! Nem nyafogásra neveltünk! Legyen már benned egy kis kitartás! Ezek a mai fiatalok semmit se akarnak végig csinálni…Mert nekik derogál a munka. Nekem talán jó, hogy nem vagyok itthon hajnali kettőtől? Mégis csinálom.
– Apa, kérlek…
– Semmi nyavalygás, vagy kihajítom a telefonod az ablakon, és ne hidd, hogy bánni fogom. Fogd a cuccod, és tűnés, mert ezt vállaltad.
Léni elsápadt. Nem, ő oda soha többé nem megy…Három éven keresztül hallgatta, hogy beszél a lányokkal Pista bá. Azt is, milyen megalázóan becsmérli őket, pedig miattuk tüntették ki. Eléri, hogy egy rakás szarnak érezzék magukat, amiből majd ő aranyat varázsol. Neki ebből elege volt.
– Befejeztem a kick-boxot! – kiáltotta mérgesen. – Soha többé be nem teszem a lábam arra a helyre.
– Te meg mi a fenét hablatyolsz? – nézett rá az apja idegesen. – Most érhetsz a csúcsra, jön az olimpia.
– Már hányok az edzőtől – mondta jóval csendesebben. – Egy hulladék.
– Hogy beszélsz, te lány? Mi a fene bajod van? Mindent megtesz értetek, miatta vagytok sikeresek!
– Te nem tudsz semmit! Sose hallottad, hogy beszél velünk, miket mond ránk!
Az apja összeráncolta a homlokát, és értetlenül bámult nagyobbik gyerekére.
– Csúnyán beszélt? No és? A sport ilyen. Mit vártál, hogy könyörögni fog, hogy méltóztass megszenvedni a sikerért? Ugyan hagyd ezt abba!
– Hát nem érted? Leribancozott, ahogy a többieket! Megkérdezte, mikor tettük szét a lábunkat valakinek, és közben fogdosta a fenekünket?
– Ezt most találod ki! – Anyja megcsóválta a fejét. – Rossz duma. Három év alatt egyszer se mondtad. Tényleg ilyesmit kell kitalálnod, mert lusta vagy?
– Akkor bezzeg nem bántad a csúnya beszédet, amikor országos második lettél, mi? Akkor nem volt ilyen érzékeny a lelked? – hördült fel az apja. – Micsoda dolog, hogy egy ilyen sikeres embert, akit az egész város szeret, lefikázol?!
A lány hallgatott. Sejtette, hogy nem fognak neki hinni, azért hallgatott eddig. Nem szólt, mert régen úgy érezte, az a természetes, ha valakivel ordibálnak vagy gúnyolódnak. De tizennégy lett, már nem volt az a szerencsétlen dadogós kislány, mint régen. Többé nem akarta hallani a sok mocskot, amit rázúdítanak hetente többször is. A fiatalabbak pedig úgy tesznek, ahogy ő régen. Nyelnek és meghunyászkodnak.
– Csak az igazat mondom, és nem érdekel, hisztek-e nekem! Én többé oda nem megyek!
– De kislányom, és a versenyed? Esélyes vagy a győzelemre! – Anyját továbbra se érdekelte más.
– Úristen! Halljátok ti magatokat? Egy olyan emberhez küldtök, aki éveken át mocskosan beszélt velem! Ez nektek nem számít? Mit gondoltok, milyen érzés nekem, mikor azt kérdezte az a rohadt féreg, hogy dugtam-e előző este, mert lassú és ügyetlen vagyok, mint akibe ki-be járt egy farok?!
– Ezt nem hiszem el! Így nem beszélhetett veled! Ő a polgármester barátja! Ez hazugság! Hogyhogy nem szóltál előbb?
– Féltem.
– Ugyan mitől? Mi a szüleid vagyunk!
– Attól, hogy pontosan úgy reagáltok, ahogy most.
Apja hirtelen elsápadt. Lánya arcába meredt, és nem lehetett eldönteni, mire gondol. A vád kavarta fel ennyire, vagy a szavak, amelyeket hazugságnak gondolt. Megtántorodott, mire a felesége elkapta a karját és leültette a konyhaszékre.
– Péter? Mi a baj? Hozzak vizet? – kérdezte rémülten.
– Igen, hideget! – hangzott a válasz.
Léni villámgyorsan kikapott egy tiszta poharat a szekrényből. Megtöltötte és apjának nyújtotta. A férfi belekortyolt és nagy levegőt vett. Látszott rajta, hogy lassan visszatér belé az élet.
– Jól van, ennyi volt! Ne temessetek! Léna, vedd a cuccod, és indulj, mielőtt elkésnél!
A lány nem mozdult. Anyjára nézett, aki intett a fejével, hogy jobb lesz lelépnie, mielőtt még nagyobb bajt okoz. Szeméből sütött az üresség.
Még szólásra nyitotta száját, de aztán hang nélkül becsukta. Nem volt mit mondania. Kint ugatni kezdett egy kutya, éppolyan élesen, mint amikor meghallja, hogy közeledik a postás. Most is ez történt. A kövér Marika néni két számlát dobott a ládába, majd rákiabált a veszettül csaholó korcsra.
– Fogd már be, te vakarcs! Nem unod még? – kérdezte, majd tovább tolta elektromos kerékpárját.
Léni apja felállt és öles léptekkel elhagyta a konyhát. Az ajtó akkorát csattant utána, mintha ostorral vágott volna végig rajta.
Kép forrása: Pinterest
