Várj meg Toszkána, jövök! – 19. rész – Az elégtétel

“Kiara álmosan betámolygott a zuhany alá, és míg a víz folyt a hajára, arcára két dolog járt az eszében: az egyik, hogy ő mindenképp a szerencse fia vagy lánya, a másik pedig az, hogy tényleg jó ötlet-e Lórit keresnie. Ez utóbbi gondolat nem hagyta nyugodni, és meggyőzte magát, hogy igen. Nem hagyja annyiban a dolgot. Legyen az a fiú bűnöző, vagy sem.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Kiara kicsit megbánta már, hogy Bécit belerángatta az esti Lóri-vadászatba. Ugyan mit mond majd neki? Helló, tudom, hogy lenyúltad a kártyám? De ne aggódj, nem teszek ellene semmit, úgyse tudtad levenni a pénzem! A srác meg majd buzgó bólogat aztán sűrű bocsánatkérések közepette megisznak egy italt. Nem valószínű, pontosabban valószínű, hogy nem.

Lemondani mégse akarta, mert úgy érezte, gyerekes ez a kapkodása. Fél tíz táján, nem túl frissen kisétált a kapuba és várta, hogy Béci megérkezzen. A fiú nem késett, és mackós járásával, langaléta termetével beimbolygott az utcájukba. Elindult felé, és a szíve hevesebben vert a kelleténél. Akció lesz! Mint egy film hősnője, gondolta magában enyhe iróniával, csak azok mindig frissek, szépek és tudják, mit kell mondaniuk.

 
 
A Pepita nevű hely nem messze volt tőlük. Amióta a világ a világ, kocsmaként üzemelt, majd pár évvel ezelőtt bárrá alakult. A bejárati ajtót kék-fehérre festették, innen kapta a nevét. A málló vakolat és a hányaveti falfirkák ékesen tükrözték az odajáró közönség kedvét. Kiara talán egy-két alkalommal fordult meg benne, a bulizós időszaka közepén, de nem volt elragadtatva a helytől. Bűzlött.
Már rég nem lehetett cigarettázni odabenn, de az ajtó elől senki nem zavarta el a nem túl barátságos kinézetű vendégeket.

Béci Kiarára nézett.
– Biztos, hogy jó ötlet, ha a szemébe nézve tolvajnak nevezned?
A lány megrántotta a vállát. A májusi este hűvöse kissé felébresztette.
– Nem tudom. Egy biztos, akarom, hogy tudja, hogy tudom.
– Igazad van, én mégse rajongok ezért a beolvasásért. Féltelek. Nézz oda! Messziről is látszik azokon a tagokon, hogy nem szende szűzlányok.

Kiara elgondolkodott. Mi értelme annak, amit csinál? Talán a srác majd bűnbánatot tart?
Visszafordulni már nem lehetett. A másik oldalra átmenni is gyávaságnak tűnt. Így elhaladtak a bár mellett, ahol nem látták Lórit.

– Nincs itt, de valahogy nem bánom! – mondta a fiú félhangosan.

Mielőtt azonban Kiara helyeselhetett volna, valaki megszólalt mögöttük.

– Na, mi van olasz csaj? Már haza is jöttél? Nem tetszett a kinti élet?

Kiara megfordult. Lóri állt ott teljes életnagyságban. Egészen másmilyen volt az arca, a tartása, mint Luccában. A hangjában nem volt egy szemernyi kedvesség sem, csak gúny. Az a fajta, ami nem esik jól az embernek.

– De tetszett! Pontosan addig, amíg nem lopta el egy régi haver a bankkártyám! – válaszolta csípőből.

Béci megbűvölten nézett a lányra és egy pillanatra lemerevedett.  Ő sem számított ilyen éles és direkt visszavágásra. A másik sem.

– Csak nem azt mered mondani, hogy én voltam? Te hülye ribanc! Azt képzelted, hogy megválthatod a világot, mert örököltél?
– Te voltál, tudom én is, te is!

Lóri közelebb lépett.

– Hát idefigyelj, te picsa, én voltam! És most húzz innen a francba, mert felkenlek a falra!

Ekkor Béci ököllel belevágott Lóri arcába. Olyan váratlanul és olyan erővel, hogy az nekiesett a falnak, majd fenékre huppant.

– Fussunk! – kiáltotta Kiara. – Az isten szerelmére, gyerünk már!

Béci lefagyott saját merészségén, de az erőteljes hangra összekapta magát. A bár előtt állók hangosan röhögtek, de nem tettek semmit.

– Ez mire volt jó? – kérdezte a lány több sarokkal odébb, amikor megálltak, mert már alig kaptak levegőt a futástól.
– Úgy éreztem, muszáj! Nem vagy büszke rám? – Béci hangja csalódott volt.
– Dehogynem, te szamár! Csak ennek még lehet folytatása! Ettől azért tartok.
– Most már mindegy! Jól esett behúzni neki, bár az öklöm iszonyúan sajog.
– A filmekben sose fáj a kezük! – nevette el magát a lány. – De megérdemelte! Az én szememben te hős vagy, csak aggódom érted.
– Magadért nem?

– Egy kicsit igen, mert Lóri tudja, hogy hol lakom Luccában. Könnyen rám talál, ha bosszút akar állni.
– Ez baj. Most már bánom az egészet.
– Ne bánd! Nagyon jó volt látni, ahogy elterül. Esküszöm, olyan volt, mint egy rongybaba!

Béci még mindig lihegett, de büszkeségét nem tudta elrejteni.

– Irány haza! Holnap mikor utazol vissza?
– Tizenegykor megy a vonatom. Remélem, elérem a csatlakozást és gyorsabban Luccában leszek, mint azt remélem.
– Mit szólnál, ha én is látogatóba mennék a rokonaimhoz?

Kiara felkiáltott.

– Komolyan?
– Noná, hogy komolyan! Elvégre én se maradhatok ki a nagy szülinapi buliból!

Kiara fülig szájjal vigyorgott. Nézte a sajgó öklét simogató fiút, aki igazi lovagként állt ki mellette és nagyon boldog volt.

– Fantasztikus, hogy ilyen barátaim vannak – közölte.
– Az ilyen barát most hazamegy és jegeli a kezét. Reggel nyolckor viszont indulnunk kell. Rendben?
– Igenis.

Ezután a két éjszakai hős lassan haza ballagott. Manci néni ébren várta a lányát.

– Jaj, cicám, már kezdtem aggódni! De ne mondd, hogy felnőtt vagy. Ismersz, és én is ismerlek téged. Minden rendben? Nem találkoztatok azzal az átokfajzattal?
– Nem, szerencsére nem. Viszont reggel nyolckor Bécivel megyek vissza. – A lány nagyot nyelt, mert ilyen gördülékenyen sose hazudott még az anyjának.

– Hála az égnek! Muszáj ennyire sietned vissza?
– Anyukám, muszáj! Tudod, az estély!

Manci néni sóhajtott egyet. Estély… Hát igen. Más világ van már. Odalépett a lányához, megölelte és aludni küldte.

Másnap reggel szemerkélő esőre ébredtek.

Nem igazán volt mit bepakolni, ezért pontban nyolckor Kiara startra készen várta Bécit, aki az atomóra pontosságával érkezett meg.

Ahogy elhagyták a várost, előbújt a nap. Kiara küldött egy gyors üzenetet Marconak.
A férfi annyit kérdezett, hogy este menjen-e érte, de a lány azt válaszolta, hogy nem kell, mert egy kellemes vendéggel érkezik.
Marco nem értetlenkedett, csak annyit írt, hogy számolja az órákat a találkozásig.  Kiara megint csak mosolygott. Hogy a fenében van az, hogy ennyire nem fél kiadni magából az érzelmeket, kérdezte elgondolkodva. A férfi olyan volt, mint egy filmsztár, de a hétköznapi hősök ruhájába bújva nem szégyellte, hogy hiányzik neki a lány. Nem akart macsót játszani, és nem akarta elhitetni, hogy neki ez a kapcsolat még nem sokat jelent, mert az elején vannak.

Bátorsága, közvetlensége és finom közeledése elvarázsolta a lányt. Főleg azért, mert ő sokkal óvatosabb volt.
Béci keze nem viselte jól az ütést, ezért a fiú olykor felszisszent, de nem hagyta, hogy Kiara vezessen. Azt mondta, jobb, ha egy szerelmes csaj a tájat bámulja.

Kiara játékosan oldalba bokszolta pimaszságáért.

Amikor átlépték a nem létező határt, mindketten elmosolyodtak. A szépséges Toszkána még messze volt, de az öröm megédesítette a várakozás perceit.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here