Várj meg Toszkána, jövök! – 6. rész – Kísért a múlt

“– Lóri? – kérdezte óvatosan.
– Igen, a papagáj! – kiáltott fel hangosan a fiú. – Akkor még megismersz…
– Persze, hiszen egész alsóban mellettem ültél. Igaz, akkor kicsit másképp néztél ki.
– Jóval kövérebb voltam és hajam is volt… – vigyorgott a srác.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

– Hihetetlen, hogy itt találkozunk! – mosolygott Kiara és eszébe jutott, hogy hosszú ideig nem kedvelte padtársát, mert  az örökké evett és őt is úgy bámulta, mintha fel akarná falni.
– Azt mondják, nincsenek véletlenek… De én nem bánom. Te most is olyan szép vagy, mint kislányként! Ugye, tudod, hogy szerelmes voltam beléd éveken át?
– Én meg azt hittem, hogy legszívesebben megennél, mert mindig úgy bámultál rám!

Ezen mindketten nevettek.

 
 

– Te bolond vagy! Lehet, hogy egy zabagép voltam, de nem kannibál. Bár ki tudja!
– Na, akkor te ex-kannibál, foglalj helyet és meséld el nekem, hogy mit keres itt Luccában!

A fiú leült, alaposan végig mérte Kiarát és csettintett.

– Jó falat lennél. Finom meg ilyesmi, bár sok zsír nincs rajtad.
– Fejezd be az idétlenkedést! – A lány jókedvűen felkacagott. Jó érzés volt maga mellett látni ezt a vicces fiút, akiből már kibújt egy felnőtt, de megőrizte a humorát. Izmos testén remekül mutatott fehér pólója, és játékos tekintete a lány eszébe jutatta a régmúltat.

– Mesélj, mindent tudni akarok! – mondta neki türelmetlenül.
– Noétól kezdjem, vagy inkább a sulis évek végétől?
– Talán jobb lenne onnan, ahonnét szétváltak útjaink.

– Jól van. Szóval jött a középiskola, aztán egy évig dolgoztam. Elmentem árufeltöltőnek a Tescoba, csakhogy érezzem, milyen a fizikai munka. Nevelőanyám úgyis mindig ezzel szekált. Ez idő alatt fogytam le és kezdtem el gyúrni. Majd jött az egyetem, és most, ha hiszed, ha nem, közgazdász vagyok!
– Magasságos ég! Mindig utáltad a matekot!

– Nem a matekot, csak Vera nénit, aki ki nem állt engem.
– Ez akkor is meglep. És most mi a helyzet veled?
– Találkoztam Bécivel, beszélgettünk rólad, és elmondta, hogy itt vagy. Gondoltam, érdemes lenne egy kis magyar kolóniát létesíteni Luccában.
– Te beszélsz olaszul?
– Nem, de majd belejövök. Úgy gondoltam, adok magamnak egy évet tanulásra, addig meg vállalok valami egyszerűbb munkát. Nem félek semmiféle munkától, nincs a fejemre írva, hogy diplomám van. Aztán lesz, ahogy lesz. Az is lehet, hogy délebbre megyek, mert a tenger nagyon vonz. Semmit nem döntöttem el. És te? Mert tudom, hogy nem véletlenül jöttél ide.

Kiara elkomorodott. Milyen furcsa a sors! Egy tavaszi reggelen olyan embert sodor elé, akit ismert gyerekként, de már nem ismer. Egy biztos,  hogy senki nem az, aki volt, és az emberek képesek változni mind külsőleg, mind belsőleg. Lóri, akit raccsolása és neve miatt csúfoltak papagájnak, egyszerűen kinőtte régi énjét, és most magabiztosan, reményekkel telve ül vele szemben.

– Nem iszol egy kávét? A sütemények is finomak itt!
– Terelsz kislány, terelsz… Nem bánom, egy kávé jöhet, de süteményekről évekkel ezelőtt leszoktam.

Azzal felpattant és kávéért indult. Kiara nézte az utcai forgatagot, hallotta, hogy az egyik ház ablakából veszekedés szűrődik, de az is lehet, hogy egy vehemens mamma tette helyre valamelyik rakoncátlan kölkét. A nap egyre kellemesebben sütött, még szerencse, hogy az utca árnyékos oldalán volt a kávézó. Többször a telefonjára pillantott, de látta, hogy senki nem kereste, pláne nem az, akitől legjobban várta volna.

Aztán azonnal rendre utasította magát. Csak semmi szerelem, most nyugalomra és napsütésre van szüksége. A szívfájdalmat ráér később is átélni. Márpedig a szerelem mindig azzal jár, habár az elején még elhinti a remény és lángolás magvait, később csúfos köpenybe bújik és hazudni kezd. Vigyázni kell vele, mert a csapdája édes, de annál mélyebb.

Mielőtt azonban tovább agyalhatott volna, visszaért Lóri és elfoglalta előbbi helyét. Tekintete izgatott volt, mintha a külön töltött idő alatt eszébe jutott volna valami.

– Hallgatlak – mondta kedvesen.

– Tulajdonképpen sok dolgot nem tudok mondani. Eljöttem ide és üzlethelyiséget akarok nyitni. Szeretnék virágokat árulni, de nem szimplán, hanem igazán csodás csokrokat, asztaldíszeket és egyéb apróságokat. Még nincs helyem, próbálok keresgélni.
– Ez remekül hangzik. Tetszik, hogy van benne élet! És hogyan kezdesz neki?

– Arra gondoltam, járni fogom a várost, hátha szerencsém lesz. Talán belebotlok egy jó lehetőségbe. Ha meg nem, akkor majd kigondolom, hogyan tovább.
– Nem akarok tolakodónak tűnni, de mi lenne, ha bérelnék egy kis kocsit, és azzal vágnánk neki? Persze csak akkor, ha nem zavar a társaságom. Közben meg lassan én is megismerném a várost.

Ez remek ötletnek tűnt. Kiara azonnal beleegyezett. Amíg Marco nem kerül elő, addig majd ő veszi kézbe ügyei intézését és jó érzés lesz, hogy nem kell egyedül bóklásznia.

– Benne vagyok, de még felszaladok a lakásomba egy-két dologért és indulhatunk is. Jó?
– Rendben. Addig üldögélek és nézem a csinos olasz lányokat.
– Jó ötlet! Kényelmes szandálba bújok és már itt is vagyok!

Lóri jókedvűen nézett utána. Milyen helyes lány lett belőle! Pedig régen egy felfuvalkodott béka volt. Mindig kinevette őt a barátnőjével. A két hülye liba! Szaladtak árulkodni Vera néninek, mert egyszer-egyszer megette a túrórudijukat.

Ahogy Kiara eltűnt a szeme elől, elővette a telefonját. Egy rövid üzenetet írt:

“Ez könnyebben megy, mint gondoltam. Simán bevette a szöveget. Mindent a terv szerint csinálok, és nem sokára mehetünk délre! Szeretlek!”

Aztán elégedetten a zsebébe csúsztatta a telót, és jófiús arccal várta, hogy a zsákmány visszatérjen. A beetetés megtörtént, már csak el kell ejtenie.

A nők végtelenül naivak és ostobák, azt hiszik, az emlékek olyan erősek és jók, ahogy a fejükben élnek. Ám ott élnek a rosszak is, és a kövér, örökösen csúfolt Lórinak ebből bőven volt a szívében. Igaz, hogy már felnőtt, de követték és rágták belülről, tennie kellett valamit, hogy az elkövetőik ne ússzák meg szárazon. Bűnhődjenek azok, akik bántották.

Kiara a lista élén szerepelt.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here