Két évvel később
Amikor Vincent felébredt, elmosolyodott. Ott feküdt mellette egy kócos, vörös nő, akinek gyönyörű testét alig fedte egy áttetsző anyagú hálóing.
Pontosan huszonnégy hónapja ismerték egymást és ez megváltoztatta mindkettőjük életét.
Adél már nem dolgozott a telefonszaküzletben, mert két év alatt levizsgázott francia nyelvből, amely úgy ragadt rá, mint eleven gyerekre a kosz.
Elhelyezkedett a Francia Intézetben, amely kiküldte Párizsba, hogy magyar kulturális eseményeket szervezzen. Ehhez persze szükség volt jó kapcsolatokra is. Vincent barátjának a felesége azonban minden téren segítette őt.
Vincent és Adél találkozása mindkettőjük életében előrelépést jelentett. Párizs és Budapest között ingáztak, és abban azonnal megegyeztek, hogy mindkét várost szeretik. Vincent külkapcsolatokkal foglalkozó cégnél kapott állást a francia fővárosban, amely Közép- és Kelet Európában akart terjeszkedni. Ez abszolút kapóra jött mindkettőjüknek. Bebarangolták az öreg kontinens szinte minden szegletét.
Több, mint fél év kellett ahhoz, hogy Vincent szinte teljes egészében visszakapja az emlékeit. Az autója azonban sose lett meg. Valószínűleg külföldre vitték.
Vincenten és Adélon kívül még Marie érezte, hogy a szerencse a tenyerén hordozza. Egy olyan nőt kapott a fia mellé, aki a barátnője lett.
Egy hétig járhatták a várost céltalanul anélkül, hogy unták volna egymás társaságát.
– Én megmondtam előre – szajkózta Marie minden adandó alkalommal. Vincent nevetve bólogatott. Anyjának igaza volt, mint mindig.
Még egy különleges dolog történt az elmúlt időszakban. Adél megmutatta anyja verseit egy barátnőjének, aki szintén ismert valakit, aki úgyszintén. Egyszóval a lánc legvégén egy olyan személy állt, akit megérintettek anyja versei, és azt mondta, hajlandó kockáztatni, mert úgy érzi, megérdemel egy különleges marketinget és azzal együtt piacra dobja.
Ritkán fordul elő, hogy egy ismeretlennek, aki már elhunyt, valódi sikere legyen. Adél anyja, ha valahol figyelte őket az égből, biztosan mosolygott. Adél persze ebben nem volt teljesen biztos, mert ismerte őt, tudta, hogy félénk és szemérmes volt, így lehet, hogy nem tökéletesen boldog.
Ő viszont az volt. Attól a pillanattól kezdve, amikortól először randevúzott Vincenttel. Még soha nem mert ennyire nyíltan szeretni. Még eddigi életében egyszer sem merte kimondani, hogy egy embert az idők végezetéig tudna szeretni. A leggyönyörűbb az egészben az volt, hogy érezte Vincent szerelmét. A férfi rajongott érte, de nem tapadósan vagy nyálasan. Úgy bánt vele, mint különleges kinccsel. Vajon melyik nő ne erre vágyna? Csak azt sajnálta, hogy anyja nem érhette meg ezt a mindennapi, mégis nagyszerű világot, amelyben már otthon volt. Úgy volt otthon, ahogy mindig is lenni szeretett volna. Mégis megnyugtatta a tudat, hogy talán anyja sejti, esetleg még látja is, hogy minden rendben van.
Vincent végigsimította Adél hátát, és figyelte, ahogy magzatpózba kuporodva alszik tovább, pedig a nap már jó ideje besütött az ablakon. Szombat volt, és Adél nem mozdult. Megbeszélték, hogy kirándulni mennek, de valahogy nem akaródzott neki felébredni. Vincent óvatosan felült és úgy döntött, a kávét és a pirítóst hívja segítségül. Nem akarta hagyni, hogy elvesztegessék a napot lustálkodással, mert aznap volt Adél születésnapja.
Gyorsan elkészítette a lattét, és inkább két szem kekszet tett mellé meg egy hosszúkás kék dobozt, amelybe elrejtette ajándékát. Egy karkötőt vett, amin A V és az A egybeolvadt végtelenség szimbólumával.
– Tudom, keljek már fel – motyogta Adél. – Érzem, hogy a kávé is ezt mondja.
– Helyes! Akkor szóra bírtam! – nevetett a férfi.
A nő nyújtózott egyet és hatalmas zöld szemét tágra nyitva figyelte őt.
– Mondták már, hogy jó a feneked? – kérdezte incselkedve.
– Napi szinten – válaszolta a férfi. – Neked meg mondták már, hogy gyönyörű vagy, szülinapos?
– Hajnalok hajnalán már régen – kacagott a nő. – Ezért kapok kávét?
– Csakis!
Adél lehunyta a szemét és hagyta, hogy a nap sugara megsimogassa az arcát. Negyvenhat éves volt papíron. A valóságban huszonkettő és boldog.
VÉGE
fotó: Pinterest
