14 év korkülönbség? És akkor mi van?

Komolyan mondom te nem vagy normális! 14 év! Érted??!!! Tizennégy év van köztetek! Ilyen és hasonló mondatokra számítva lépdelek a körúton a megbeszélt találkozóra a barátnőimmel. Mivel egyikünk a 4-es fogatból újabb gyertyát fúj el a tortáján, kitaláltuk, hogy egy szabadulószobában ünnepeljük meg a jeles eseményt. Már látom az alakjukat a kapuban, sietve szaporázom a lépteimet, általában nem én vagyok az, aki elkésik. Lemászunk a szűk lépcsősoron az alagsorba, persze már záporoznak a kommentek a fizikális állapotunkra vonatkozóan. Mindenki nyögdécsel valamijével, Úristen hol vannak már az egész éjszakás bulizások és az “egy gyors tusolás és irány a munka” felkiáltás hajnal 5-kor a buliból hazakecmeregvén.

A szokásos menet itt is megvan, 10 perc alatt készítjük ki idegileg a pultos srácot keresztkérdéseinkkel vagy a játékra vagy az élet nagy dolgaira vonatkozóan, szegény izzad rendesen, előtte 4 vihorászó 40-es nő, akik végre kiszabadultak a mindennapi rutinból. Mosolyog, szeme kedvesen pásztáz minket, gondolom ez valami sajnálat is az ő korosztálya felől, lám ezek már egy szabaduló szobától is a fellegekben érzik magukat.

Lassan sikerül beterelni minket a szobába, kedvesen ránk zárja az ajtót, látom magamelőtt ahogy nagyot fúj és morogja, “remélem el lesznek most egy darabig”. Vihorászva kezdjük a játékot, közben egyikünk már mondja is a beszámolót mi történt vele amióta nem találkoztunk. Sajnálatomra eseménytelen az élet a csajoknál, így viszonylag gyorsan rám kerül a sor. Finoman megemlítem, hogy nos, van most valakim, de még nagyon friss a dolog, még nem tudom mi lesz belőle. A csajok radarjai visítanak valószínűleg egy emberként állnak meg és néznek rám röntgen szemeikkel, amivel a fehérneműm színét is pontosan leírnák, de a tetkót is flottul elolvasnák a hátamon. Egymásra pillantva nekem szegezik a kérdést: Na jó, hol a hiba? Te nem szoktál ilyen szűkszavú lenni, ha pasid van. Érzem, hogy nem fogok ebből már kihátrálni, így, lesz, ami lesz alapon bedobom. Oké. Az van, hogy 25 éves…
Egy pillanatra kimerevedik mindannyiuk arca, a szájuk a semmibe tátog hang nélkül, majd éktelen röhögésben és visítozásban törnek ki. Nagyjából egyszerre kapom a rövid kommenteket úgy mint: Jézusom!/ Te egy hülye vagy/ Jajjjj ez annyira cukiiiii!!!!Nos erre számítottam nagyjából, talán még rosszabbra, már nem is annyira érdekel minket a szabadulószoba, kérdések százai záporoznak rám, nevét, munkáját, családját firtatva. A legtöbb kérdés sajátos módon már arra irányul, hogy az anyukája mit szólt hozzá.
Mit tudom én????!!!! Bár így belegondolva remélem, hogy nem fiatalon szülte meg, mert akkor vér ciki lesz majd “csókolomozni” a kedves Mamát, amikor valószínűleg csak pár évfolyam választott el minket a suliban. Na jó, most már én is izzadok….
Gyors fejszámolás, nem, van két nővére, szóval ha nem 14 évesen ment férjhez a “Kedvesmama” és kezdte a családalapítást akkor ezt megúsztam. A csajok persze nem hagyják annyiban, mindent tudni akarnak átólcettig, most már vigyorgok én is mert humoruk most is a helyén van, mint mindig.

  • Amúgy hol szedted össze? De most tényleg… – Kérdezte Anna, aki őszinte rajongással fordult a téma felé megérzésem szerint.

Évi barátnőm már kuncogva vágja bele: Szerintem a fia osztálytársának a bátyja, korban nagyjából stimmelhet…
Pofavágás közepette nyújtom ki a nyelvem, ez nálam egy vita lezárásához is bevált módszer, de megerősítésképpen a középső ujjamat is megmutatom, biztos ami biztos, a metakommunikációt nem lehet eléggé felülbecsülni.

  • Bent a melóban éppen mentem ebédelni – kezdem a sztorit – amikor az aulában ott állt a barátjával és beszélgettek. Ahogy ránéztem egyszerűen megfogott a…
  • …gyermeki bája, mi? Amúgy tudod, hogy ezt büntetik? Na jó a Te korodban már enyhítő körülmény a pillanatnyi elmezavar, erre simán hivatkozhatsz. – szólt közbe Bori barátnőm.
  • Köszi, nagyon rendes vagy, ez eszembe se jutott, de ha megengeded befejezem. …szóval megláttam és egyszerűen megfogott igen, ahogy egyszerre volt szemtelenül fiatal és jóképű, miközben a tartásában és a kisugárzásában láttam a férfit. Amúgy meg már nem büntetik, ezt tisztázzuk, nem 17 éves hanem 25, már szavaz, kocsit vezet, külön él a szüleitől, és munkája is van. Eddigi választásaimhoz képest szerintem mutatok némi pozitív fejlődést! Erre egyszerre röhögnek fel, és fogják a fejüket, persze mondogatják, hogy nem vagyok normális, de hát ezt köszi tudtam eddig is, mondjatok valami újat.
  • …láttad a férfit??? Egy 25 éves srácban? – kérdezi Évi barátnőm, aki szemmel láthatóan nem tud felocsúdni újabb kamikáze életvitelemen.
  • Jó…, értem, teljesen igazatok van ezt így most szinte lehetetlen elképzelni, de nem tudok mit tenni. Ez van, majd meglátjuk mi lesz belőle, nem tervezek semmit. De látnotok kellene ahogy rám néz, ahogy átölel, ahogy figyel rám. Tudom csajok, hogy képtelen és eszement dolog ez az egész, és igen, 14 évvel vagyok idősebb nála, de újra érzem a lelkem, boldog vagyok, és vigyorgok naphosszat. Én küzdöttem és érveltem, száz és száz dolgot hoztam fel a kapcsolatunk ellen, de nem érdekli. Mindig türelmesen végighallgatja kirohanásaimat, majd közli hogy “Bolond vagy Élet” és arcon csókol. Nem érdekli. Megkérdezi, hogy “Boldog vagy?” Mire én azt válaszolom, hogy „igen”. “Akkor hagyd, hogy szeresselek, mert én attól vagyok boldog, ha látom az arcodon a boldogságot.” A lányok most csendben mosolyognak, majd Anna odalép hozzám és átölel. – Én örülök neki, hogy boldog vagy, és ha ezt egy 25 éves srác adja meg neked, akkor áldásom rá.
  • Amúgy a gyerek ismeri?! Fogadjunk, hogy nem “csókolómmal” köszönt neki. Folytatja Bori barátnőm a viccelődést, de persze állom a sarat, fordított esetben én is osztanám.

A csajok vigyorognak és szépen lassan leül a lelkes érdeklődés a pasim felé, már a játékkal is tudunk foglalkozni, amit persze minimál idő alatt megoldunk és ki is jutunk a magánzárkából. Négyünknek összesen 7 gyereke van, pár eldugott holmi, egy kis kódfejtés, nekünk már semmi, sétagalopp a mindennapjaink küzdőtere után. Kint már fogad minket a pultos srác, jó kedvünk nem apadt, amikor csippan a telefonom, üzenet jött Ákostól. A haverjaival a találkozó hamar véget ér, mert látni akar, tudja, hogy a városban vagyok a csajokkal, ha végeztem szóljak mert elém jön.  Persze a lányok rögtön tudni akarják ki volt és mit akart, gyanútlanul mondom el az üzenet tartalmát, amire, mint a gimis csajok a suliban, visítva örülnek: Szuper, akkor megismerjük! Most az én arcom fagy le, nem hiszem, hogy jó ötlet a srácra ráengedni a barátnőimet, erre még treníroznom kell magamat, de legfőképp Ákost. Közlöm, hogy sajnos nem fog menni, tegyék meg, hogy még adnak nekem pár hét boldogságot, míg végleg elijesztik mellőlem, és könyörgésre fogom a dolgot már a körúton a Jászai Mari tér felé sétálva. Próbálnak még unszolni, de látják, hogy hajthatatlan vagyok, látszólag feladják a próbálkozást. Látszólag.
Miután elbúcsúzunk és engem ott hagynak a Margit híd lábánál a sarkon, már kezd hevesebben dobogni a szívem, az utolsó SMS szerint pár perc és érkezik a kis lovagom lóhalálában. Csak a villamos nem tudja ezt magáról, mármint, hogy most ő a fényes – hófehér paripa, szóval illene sietnie.
Eközben érdekes kis társulásra lettem figyelmes a Nyugati felé pillantva a lecsendesedett körúton így este 11 tájékán. Egyszerre állt meg a szívem és emeltem a szám elé a kezem nehogy kiessen belőle egy hangos “Picsába!” felkiáltás, amikor is tudatosult bennem, hogy a zebrán, a túloldalra átkelő fura kis társaság egy kabát alá bebújva nem más, mint barátnőim díszes kompániája. Az eső ugyan még az előbb csepergett, de már nyoma sincs, gondolom ez őket nem zavarta, és abszolút úgy gondolták, hogy mint Harry Potter híres eltüntető palástja, ők is láthatatlanokká váltak Anna kabátja alatt.
Nem utolsó sorban pedig hallhatatlanná is, vagyis, hogy nem hallom kicsit jobban odafigyelve egy sarokra is elhalló viháncolásukat. Próbálok úgy tenni mintha nem vettem volna észre őket, a sarki OTP kirakatában nézem mit művelnek a hátam mögött a túloldalon, hogy közelebb férkőzzenek hozzám, illetve érkező kedvesemhez. Persze sírni tudnék a röhögéstől ahogy látom, hogy szerencsétlenkedve ugrálnak fától fáig, ami persze abszolút nem takarja ki őket egyszerre. Így hol az egyikük, hol a másikuk lóg ki a takarásból fojtott morgások közepette, amíg végül sakk matt helyzetbe kerülnek, elfogyott a fa és a hirdetőoszlop is.
Mosolyogva várom vajon most mit eszelnek ki, amikor már a távolban látom a villamost, mely szállítja a pasimat a rögtönzött randira. Közben a csajok nem adják fel, így az utat és a járdát határoló korlát mögé bújva, annak hirdető felülete kellő takarást biztosít számukra, hogy guggolva kilessék édes kis románcomat. Gondolom legyen, ennyi kukkolás még belefér, legyenek büszkék magukra milyen cselesen átvertek. A villamos robogva befut, próbálom átlátni a túloldalról pasim vajon hol száll le, de nem bírom felfedezni a tömegben. A villamos tovább gördül, a peron kitisztul előttem, amikor látom, hogy Ákos épp átlendül a korláton pont a barátnőim feltételezett leshelye felett. Valószínűleg váratlanul éri a kis leskelődők ottléte, ezért már a levegőben próbálja korrigálni, hogy lehetőleg ne Bori vagy Anna, esetleg Évi nyakában landoljon. Zavartan nézi a guggoló kis csoportot földet érvén, hogy vajon mi a fenét keresnek ezek itt. Nem tűnnek sem hajléktalannak sem részegnek, bár erősen vihognak valamin.
Tekintetével felfedez a túloldalon, engem is már ráz a röhögés, miközben hozzám sietve még egyszer visszanéz az életvidám kis társaságra. Homloka ráncolódik mert gőze sincs mi történik, a csajok jól hallhatóan vinnyogva kérnek elnézést, hogy a frászt hozták a srácra még mindig a korlát takarása mögött sunyítva.  Ákos siet át a zebrán, persze a piros lámpa sem akadály, a fiataloknál ez már csak így megy. Én is már a könnyeimmel küszködök a röhögéstől, hogy a csajokkal a megismerkedés elég közelire sikeredett itt a végére mégis csak, de persze amikor látják, hogy a fejük felett ugráló srác odalép hozzám, a magasba emel és forró csókot ad, már semmi nem tartja vissza őket attól, hogy fedezéküket elhagyva hangos nevetéssel integessenek felénk.
Ákos most már végkép nem érti, kik a lökött tyúkok, bár hamar derengeni kezd neki, és vigyorogva kérdezi: Ők ugye a barátnőid? Persze látva az arcomon a mosolyt már ő is nevet majd apró meghajlással és “Hölgyeim” felkiáltással kézen ragad és már sietünk is tovább el a kíváncsi tekintetek elől.
Az autómba behuppanva még vigyorog az elbeszélésemen barátnőim furmányos kommandósokat megszégyenítő akcióján, majd úton hazafele egy óriásplakát szövegén megakad a tekintetem: Korhatáros Szerelem. Mosolygok magamban és hagyom, hogy az ujjaim közé kulcsolja ujjait és a fülembe suttogja: szeretlek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here