Semmit nem akarunk jobban, mint, hogy a JÓ állandó legyen, a rossz meg gyorsan múló. Foggal-körömmel küzdünk olyasmikért, amik pár hét múlva értéktelenné válnak a szemünkben. Pedig az ENYÉM csalóka érzésének elengedése után észrevétlenül megkönnyebbülhetnénk. Csak ki kellene próbálni.
Ezért restellem néha az otthonra vett vágott virágot. Pár napig öröm a szememnek, ahogy a bimbó kipattan. Aztán a kibomlik a virág. Kacéran parádézik, mint az emberi test. Pucéran, simán és legszebb formájában. Majd hirtelen sárgulni kezd. Meghajlik a szára, fonnyad a szirma. Rossz szag lengi körül. Pontosan olyan, mint a burok, amelyben élünk. Pompázunk egy villanásnyit, majd meghajolunk életünk színpadán és kis idő múlva csak a takarásból nézzük az előadást. Néha odasúgunk egy-egy félmondatot régi énünknek, de az már nem hallja. Állandóságunk már csak egy esőcseppben, porszemben vagy útszéli kis virágban él tovább.
Jó reggelt! 🧡