A ruhám gyorsabban meglett, mint gondoltam. Fekete, pántos, hátul nyitott, elöl rafinált hajtásokkal karcsúsít. Nagyon tetszik. Amikor felvettem és kijöttem a tükör elé, az eladólány arca elárulta, hogy jól áll. Nem mintha én magam ezt nem tudnám, de a külső megerősítés mindenkinek jól jön.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Amikor hazaérek, felhívom anyut, hogy ne felejtsen a gyerekekért menni, amit persze nem felejt, de én nemcsak jó feleség, jó anya is vagyok.
A takarítónő puccparádéba vágta a házat, rá is fért, most az ablakok is ragyognak. Amíg várom a hidegtálakat meg a süteményeket, felteszek egy pakolást. Tizenöt perc és az algák megteszik, amit kell. Nem is csoda, mert egy pakolás ára vagyonokba kerül. Még szerencse, hogy a férjem nem egy fukar fajta. Amikor elkészülök, pihentetem még az arcom, majd egy szolid, de mutatós sminket csinálok. Legfőképp a szememet emelem ki, szempilláimat még kiegészítem hosszabbakra és elégedetten szemlélem az eredményt. Nincs mit tagadni, jól nézek ki. Nem, extra jól, de ez így van rendjén, mert teszek is érte eleget.
Amikor csengetnek, tudom, hogy megérkeztek a tálak. Ajtót nyitok és két srác áll ott, mindkettő fiatal és jóképű. Kérdik, hová pakolhatnak?
Megmutatom nekik a tálalóasztalokat, és figyelem minden mozdulatukat. Az egyik ismerős, de nem tudom, honnan. Amikor behordják a szépen díszített tálcákat, süteményhegyeket, az egyik azt mondja, még el kell mennie, de nyolc előtt visszatér. Nem nagyon értem, ezért felhúzom kérdőn a szemöldököm.
– Azt kérték, hogy segítsek a felszolgálásban, főleg az italoknál – mondja könnyedén. Végigmérem, és megkérdem, vajon ki találta ezt ki. Azt válaszoljam, hogy természetesen a megrendelő. Ajka körül hamis mosoly játszik és nem tudom nem észrevenni, hogy méreget.
– Mit bámul? – kérdezem undokul. – Talán nincs dolga?
– Dehogy nincs, csak azon gondolkodtam, micsoda véletlen, hogy ma már másodszor futunk össze.
Ekkor belém vág a felismerés. Ő az, akiről azt hittem, elsodortam, pedig csak megbotlott és a kocsi elé esett. Gyanúsan méregetem, mert nem hiszek a véletlenekben.
– Meglehet, nem emlékszem – mondom neki. Eszem ágában sincs elhitetni vele, hogy emlékszem rá. Vonzó, harminc aligha van. Vékony, izmos, pontosan olyan, amilyen a gyengém. Pontosabban, amilyen lenne, ha nem lennék férjnél tíz éve, amelyet épp ezen az estén ünneplünk. Nem lehetek sokkal idősebb nála, talán négy-öt évvel, de mégis fényévekre vagyunk egymástól. Még véletlenül sem akarnék ismerkedni senkivel, vele meg pláne nem, elvégre felszolgálni jött, hogy pontosan minek, nem is értem. A férjemnek vannak fura dolgai, de természetesen nem bírálom meg, mert azt egyik férfi sem szereti.
Látom, hogy hosszan mustrál, aztán bólint.
– Ma délután a belvárosban… – teszi hozzá. – Mindegy. Nem számít.
– Pontosan. Ez cseppet sem fontos. De kérem, hogy fél nyolcra okvetlenül legyen itt, hátha valaki korábban érkezik!
– Úgy lesz. Nem tegeződhetnénk? Könnyebb lenne mindkettőnknek.
Egy pillanatig tátva marad a szám.
– Nem – mondom lassan, vontatottan, hogy palástoljam a mérgem. Mit képzel? Talán, ha én ajánlottam volna fel…És különben is miért tegeződnék vele? Idegesítő alak.
– Semmi szükség rá. Maga csak végezze a dolgát, és nem lesz szükség köztünk sem magázásra, sem tegezésre.
Nem jön zavarba a modoromtól. Mélyen a szemembe néz, és olyan tekintettel adja tudtomra, hogy tetszem neki, hogy attól egy kőszobor is izgalomba jönne. Basszus, ez a srác flörtölni próbál velem? Neki nem szóltak, hogy férjem van és gyerekeim? Elküldeném a jó büdös francba, ha nem érezném a bizsergést a tarkómban, amit már hosszú ideje nem éreztem. Félelmetes, hogy ez történik velem. Markáns arcéle és tekintete nyomott hagy bennem, a gondolataimat erőnek erejével kell elterelnem róla.
Megfordulok és faképnél hagyom. Leellenőrzöm az asztalokat, a terítékeket, vetek egy pillantást a süteményekre és tortákra, amelyekből egy morzsát sem ehetek. Nem is bánom, mert tudnom kell önmérsékletet gyakorolni, és ezt elsőként az evés terén tudom gyakorolni.
Amikor elmennek, még látom, hogy sutyorognak, a másik srác, akinek irgalmatlanul jó feneke van, még visszanéz, de én nem veszek róluk tudomást, mert a hajam még nem kész és az új ruhát sem vettem fel, pedig másfél óra múlva szállingózni fognak a vendégek.
Egy laza, szexis kontyba tűzöm a hajam. Hagyom, hogy hullámos tincseim játékosan keretezzék az arcom. A szemem csillog, és enyhe izgalom járja át a testem. Tudom, mi a dolgom, ma még káprázatosabbnak kell lennem, mint máskor, elvégre tíz éve vagyunk együtt, és a férjem ezt díjazni fogja. Sejtem, hogy meg fog lepni valamivel, de én se maradok adósa. Elhatároztam, hogy valami mást fogok neki nyújtani, mint, amit megszokott. Hadd érezze, hogy bennem azt a nőt találta meg, akire mindig is vágyott. A legtöbb nő nem tudja, hogyan kell megtartani egy férfit, jajgatni viszont tud. Én nem fogom hagyni, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor megunnak. Ha netán bekövetkezne, amit alig hiszek, elegánsan ki fogok lépni a házasságból és nem engedem meg, hogy megalázzanak valaki miatt.
Viszont erre biztosan nem kerül sor, már említettem, hogy a férjem lusta és kényelmes, mint mindegyik pasas. Ha nem mászik rájuk senki, nehezen kezdenek egy kilátástalan kapcsolatba, ha ott a feleségük, aki minden óhajukat teljesíti.
Amikor elkészülök a frizurával, és egy leheletnyi parfümöt fújok a melleim közé, hallom, hogy megérkezik a másik felem. Csapódik az ajtó és cipője nyikorog az apró kavicsokon. Sietősen lépked, mintha el lenne késve.
Amikor belép a házba, beleszippant a levegőbe.
– Micsoda illat van! – mondja. – Tudtam, hogy nem felejted el a friss rukkolát – mondja, amikor kidugom az orrom a fürdőből.
– Persze, hogy nem, hiszen tudom, hogy mennyire szereted! – nevetek rá.
Ledobja a táskáját és fél karjával átöleli a derekam.
– Piszok jó illatod van neked is – mondja, miközben a nyakamba csókol. – Ki volt az a gavallér, aki ilyen fantasztikus parfümöt adott neked?
Elnevetem magam.
– Nem tudom, nem emlékszem. Csak arra, hogy jóképű, izgalmas és nagyon jó ízlése van – felelem kacagva. Szemembe néz, és látom rajta, hogy megkívánt.
Az öve felé nyúlok.
– Nem lehet, te boszorkány. Vilmosék azonnal itt lesznek. Valami új nővel jön, pedig csak két hónapja mondták ki a válását.
– Csak pár perc – mondom kéjesen megnyalva a szám. Azt nagyon szereti.
– Nem, bármennyire szeretném… Elképesztő, hogy tíz év után is olyan vagy, mint egy zamatos barack, amit nem lehet megunni.
– Te aztán tudsz hízelegni! – mosolygok, és nem bontogatom tovább a nadrágszíját.
– Neked nem nehéz. De rohanok zuhanyozni és átöltözöm. Addig tartsd a frontot, ha megjönnének.
– Úgy lesz – válaszolom. Megállapítom, hogy jól választottam, csodás páros vagyunk. Ez a férfi életem legjobb döntése, még ha olykor színlelem is az orgazmust. De ki nem?
fotó: Pinterest
