Panni
Mi történik velem? Mi történik az életemmel? Ki ez az ember, akiről eddig a lányok rossz véleménnyel voltak, én meg nem hittem nekik? Tényleg van női megérzés? Millió és millió kérdés villódzott a fejemben, amikor elindultunk.
A telefonálás egészen jól sikerült, és ha nem lennék ilyen nyomorult helyzetben, még büszke is lennék magamra. Majdnem Charlie angyala voltam, annyira profin csináltam végig. Mielőtt azonban vállon veregetném magam, nem szabad elfelejtenem, hogy Tibi mellett ülök, aki épp Pozsonyba visz, ki tudja miért. Félek tőle, jobban, mint eddig bárkitől. Persze Prágát mondtam, de Zsuzsának tudnia kell, hogy sose jártam ott és az exem neve sose volt Bálint. Ez feltűnhetett neki, már ha a hangomból nem jött rá, hogy gáz van. Ismerem őt, olykor idióta, de nem felületes. Bízom benne, hogy észbe kap és kitalál valamit. A rendőrségre nem mehet, mert mit mondana? Jaj, elrabolja a barátnőmet a pasija! Mindenki arcába röhögne, és hazaküldenék pihenni. Valljuk be, nem is túl hihető, ahhoz túl nyugodt volt a hangom. Istenem, mi lehet Julival? Remélem, jobban van, magához tért és nem marad nyoma a sérülésének. Álmomban sem gondoltam, hogy egy egyszerű, semmitmondó este így végződhet.
Tibi az útra koncentrál, de nincs nagy forgalom. Hogy mire gondol, nem tudom, egyelőre hallgat. Máskor mindig ömlik belőlünk a szó, most meg némán bámulunk ki az ablakon. Mi lett belőlünk?
– Ugye tudod, hogy magadnak köszönheted a helyzeted? Ne ámítsd magad, miattad van az egész! – szólal meg nagy sokára.
– Mi van miattam? Nem értelek – mondom óvatosan.
– Azok az ostoba barátnőid tettek keresztbe nekem. Azzal, hogy lefikáztak engem. Azzal, hogy elhitették veled, hogy kevés vagyok neked.
Szája megrándul, ideges.
– Ez nem igaz. Nem tettek semmi! Nem tehettek volna, én nem hagytam. Én azt hittem, mi jól megvagyunk.
Egy pillanatra rám néz. Tekintetében gúny és szánalom van.
– Jól megvagyunk? Akkor miért kutattál a cuccaim között? Miért küldte rám Zsuzsa a rokonát? Próbára akartatok tenni? Menjetek te a jó büdös francba!
– Tibi, kérlek! Hidd el, én nem akartam rosszat. Az tény, hogy kíváncsi voltam, bocsáss meg érte! De Zsuzsa ötletéről nem tudtam. Ha tudtam volna, biztosan megmondom neki a magamét.
– Nem hiszek neked! – Hangja kemény, ellentmondást nem tűrő. – Ne akarj becsapni, úgyse fog sikerülni.
– Hová viszel? Miért megyünk Pozsonyba? – kérdem rémülten, mert látom, hogy hajthatatlan.
– Jaj, de kíváncsi ez a szőke cica itt mellettem! – mondja undokul.
– Én azt hittem, szeretsz engem. Hogy jó páros vagyunk! – suttogom.
– Jaj, kislány, ne kezdd ezt a rossz dumát! Azt hiszed, ez hatásos? Nem, nem voltunk jó páros. Én csak kipróbáltalak, aztán most tovább adlak. Így van ez már minálunk.
Tibi hangja idegen és félelmetes. Tovább ad? Ez mit jelent? Kinek, miért?
– Tibi, kérlek, engedj el! Nem tudom, mire készülsz, azt se, ki vagy, de ígérem, egy szót se fogok szólni senkinek. Elfelejthetsz azonnal, hallgatni fogok.
Rám pillant megint. Kezem után nyúl, és megsimogatja.
– Ez a szöveg volt, hogy bejött valakinek? Na, ugye! Sajnálom, de már szemet vetettek rád. Én csak egy kis láncszem vagyok a gépezetben, de ne aggódj, vigyázni fognak rád. Szép vagy és ezáltal értékes.
A szívem vadul ver. Lassan összeáll a kép. Kivisz külföldre és elad valakinek. Istenem, ez lehetetlen. Szabad nő vagyok, szabad akarattal, tervekkel és nem lehetek rabszolgája senkinek. Jaj, istenem. Kibuggyan a könny a szememből és rázni kezd a sírás.
– Nehogy nekem itt bőgjél! Ne feledd, kirándulni megyünk, és jó lesz. – Nevet.
– Nem lesz baj, értsd meg! Ha a határon bármivel próbálkozol, kitépem a nyelved…Mondjuk, nem is nagyon lesz kinél, de ha mégis…Ha útközben…– Azzal az ülés mellé nyúl és egy bicskát vesz elő. – Értve vagyunk?
Szemem kikerekedik és megszólalni sem tudok.
– Az ajtó zárva, nem szökhetsz ki! Jobb, ha nyugton maradsz. Világos?
– Világos? – ordít rám.
– Igen – mondom egészen halkan. Pozsonyban véget ér az életem. Pozsonyban eltűnök, és mindenki azt fogja majd hinni, hogy önszántamból mentem el, mert a ruháim jó részét egy táskába gyömöszöltük, és az összes eurót, amit a nyaralásra tettem félre, begyömöszöltem alájuk. Mintha valami belső hang ezt súgta volna…
– És csakhogy tisztában légy a dolgokkal, vagy trükközni akarnál…Nem Pozsonyba megyünk. Nem kell tudnod előre, hol várnak téged tárt karokkal.
Ezekre a szavakra, még inkább feltör belőlem a zokogás.
– Miért? Miért? – kérdem nagy nehezen.
– Na, mit gondolsz cicababa? – Hangja rideg és érzéketlen. Mennyire igaza volt a lányoknak, tényleg nem ismertem ezt a báránybőrbe bújt farkast. És magamat sem, mert egyetlen egy szenzorom se jelezte, hogy valami nem stimmel.
– Nem tudom…– suttogom. – Nem tudom elképzelni, mi visz rá, hiszen azt mondtad, szeretsz. Éreztem.
– Kicsikém…Szeretlek is. Csak a pénzt sokkal jobban, és hidd el, minden nő megvehető, nálad szebb és fiatalabb is. Én meg nem tehetek róla, hogy annak a fickónak te kellesz. Talán, mert szőke vagy és sovány…Ki tudja?
– Tibi, kérlek, ne tedd! Odaadom az összes pénzem, de engedj el!
– Késő bánat! Örülök, hogy megszabadulok tőled, az okostojás barátnőidtől. Ha talán éreztetted volna velem, hogy számítok, akkor nem itt tartanánk. De te csak azzal voltál elfoglalva, hogy minden pasi téged imádjon, még az a tehetségtelen festő is…
– Istenem…Azt hittem, te…
– Fogd be, mert leragasztom a szád, értve? Elegem van már a pofázásból. Pár óra múlva megszabadulok tőled, aztán ennyi.
Nem válaszolok, de ekkor megcsörren a telefonom.
Kép forrása: Pinterest
