Hogy ez honnan jutott eszembe? Hát onnan, hogy a hatalmas ebédlőben akár táncolni lehetett volna, akkora asztal volt megterítve. Ha a mennyezeten gyertyák lógtak volna, még a Harry Potterben hiszem magam, így azonban csak egy kivégzőosztag csőre töltött puskái előtt álltam meg, miközben a vendégek, kb. húszan, mind engem néztek. Gyorsan megigazítottam a ruhám, hátha felcsúszott, de nem volt vele baj.
Marcell sorra bemutatott mindenkinek, de persze nem úgy, hogy a menyasszonyát, á, dehogy. Szimpla munkatársa voltam, és ezt nem toleráltam jól, de gondoltam, ha ezt akarja, legyen. Majd teszek róla, hogy legyen mersze felvállalni.
Persze látta rajtam, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, főleg amikor a cipőm sarka beleakadt a szőnyegbe, és finoman hasított rajta egy keskeny csíkot. Még találkozott a tekintetem egy szigorú asszonyéval, akiről Mr. B. azt mondta kettő egész perccel később, hogy az édesanyja. Remek, gondoltam, biztosan boldoggá tettem, de mit mondhattam volna: régi a szőnyeg, ideje cserélni? Ő viszont felhívta a figyelmem a falon és a padló lévőkre, mondván muzeális darabok. Ezzel egyet is értettünk, pontosan olyan állapotban is voltak cipőm sarka szerint.
– Üdvözlöm, asszonyom! – mondta anyósjelöltem negédesen. Asszonyom? Hát mi vagyok én? Jó, hogy nem hívott ténsasszonnynak! – Önről nem tett említést a fiam.
Kicsit felszaladt a szemöldököm, talán úgy a homlokom tetejére, mert ugyanis nem szándékoztam megmagyarázni a jelenlétem. Szóval, ez a jóképű városi nyikhaj, akit kinéztem magamnak, miután ő engem, szimplán elhallgatott engem. Vajon mit mondott, ki vagyok én?
– Örvendek a találkozásnak! – mondtam gyorsan. – A kedves fia azt mondta, legyek csinos, mert el akar hozni, hogy bemutassa a cégnél dolgozók egyikét. Tudja, asszonyom, én a takarítórészleg egyik tagja vagyok, csak most kicsíptem magam. Ugye, nem bánja?
Marcell ezalatt másokkal beszélgetett, nem lehetett tanúja a mi kis csevejünknek. Gondoltam, egy kis lecke nem árt neki.
A nő, a talpig elegáns, végigmért, és igyekezett leesett állát visszatenni a helyére. Sejtettem, hogy magában elátkozta a percet is, amikor megismert, vagy legalábbis elgondolkodott a fia elmeállapotán.
Mielőtt sort került volna az ominózus ebédre, feltűnt, hogy a terítés milyen csodálatos, bár az aranykanalakat hiányoltam. Mr. B. percek alatt ellátta a házigazda feladatkörét, majd az anyjához lépett, aki azonnal elmondhatta neki, hogy mit mondtam, mert olyan vigyor terült el a képén, amilyet rajzolni se lehetett volna. Kíváncsi voltam, veszi-e az akadályokat, odamer-e jönni hozzám ezután, ám valamit súgott az anyjának és elindult felém. Arra gondoltam, ha kitesz, megspórolja az esküvő költségeit. Hadd lám, van-e vér a pucájában!
– Szép napot, kedves hölgyem! – állt meg velem szemben, és éreztem, azonnal kibuggyan belőle a kacagás.
– A legjobbakat, kedves uram! – feleltem nagy mosollyal.
– Te tényleg azt mondtad anyámnak, hogy takarítónő vagy a cégnél? – kérdezte vidáman.
– Igen, azt.
– Miért?
– Gondoltam, nem árt neki, ha megismer…Legalább tisztában lesz azzal, hogy van humorom.
Marcell felnevetett.
– Anyámnak nincs! Sznob a végtelenségig. El se tudod képzelni, hogy szenved most!
– Ó, túléli! Esetleg megkérdezzem tőle, hogy hol a portörlő? Az egyik csilláron lóg egy pókháló!
– Meg ne próbáld, mert a végén őt kell felmosnod! Te nem ismered. Képes elájulni, csak azért, hogy figyeljenek rá!
Mindketten jókedvűen a háziasszony felé néztünk, aki összevont szemöldökkel mustrált bennünket. Meg voltam győződve arról, hogy repülni fogunk perceken belül. Én azért, akinek hisz, a fia pedig a hülye humoráért.
– Nem baj! Elvégre hányós gyerekekkel is elbírok, ő se lehet nagyobb gond.
– Mónika, kellemetlen helyzetbe hoztalak? – kérdezte Marcell komolyra váltva a szót. – Tényleg jó, ha tudod, mi várhat rád. Én szabad és független vagyok, de a családom az más.
Legyintettem.
– Bedobtál a sűrűbe, tehát viselned kell a következményeket. Nem vagyok már gyerek, tudom, hogy mennek ezek a dolgok. Nem biztos, hogy én vagyok a zsákod foltja, de ne aggódj, van még sok folt a világon.
– Bolond vagy! Én olyan nőt akarok, amilyen te vagy. Pontosabban nem olyat, hanem téged.
– Negyvenhárom éves, elvált, két bestiával együtt élő nő az eseted? Azt kell mondanom, hogy te nem vagy normális.
– Meglehet, de ki akar az lenni ennyi sznob között? – hördült fel Mr. B.
Néztem csillogó szemét, szépen ívelt száját, és legszívesebben lerohantam volna. Ha pasi lennék, azt mondtam volna, hogy mozgolódni kezdett valami a nadrágomban. De finom és nőies nő vagyok, ezért ilyesmit nem közlök, csak annyit, hogy hű, de lett volna kedvem vele lenni!
Ekkor, hogy a bugyim mégse nedvesedjen be, és ne támadjon több parázna gondolatom, kinyílt a terem hatalmas ajtaja és besétált rajta egy idősebb úr a platinaszőke kísérőjével, aki a lánya is lehetett volna. Még nem tudtam, hogy az is, csak egy pillanattal később, amikor Marcell apja bejelentette, hogy csodálatos vendégek érkeztek, Rudolf akárki és a lánya személyében.
A szőkeség volt az a nőszemély, akit Mr. Majdnem Tökéletesnek szántak a szülei. Pusztán cégegyesítés céljából. A lány meglátta Marcellt és azonnal integetni kezdett neki.
Kezdődik, gondoltam, és biztos voltam benne, hogy nem véletlenül jelentek meg épp ott és épp akkor.
Én, a takarítónő, felsóhajtottam, és felvettem volna a gumikesztyűt akkor, ha ott lett volna.
Kép forrása: Pinterest
