Lina
Nelli bolond. Én mindig mondtam. Mindig tudtam, hogy nem Gáborhoz való, túl jókislány. Gábor viszont nem volt szent, és amikor elmondta, hogy úgy döntött, elveszi a nővérem, azt hittem megölöm. Azt még elviseltem, hogy énmellettem vele is szórakozik, miért ne tenné, ilyenek a baromi jó csávók, akik nem tudják, milyen az, ha valakit nem kaphatnak meg. Megszokták a sikert, és hiába unják, az agyukat már azzal töltötték meg. Fel se merül bennük, hogy valakinek netán nem jönnek be. A világuk úgy kerek, ahogy ők gondolják, és nekem ez tetszik. Nem bírom a felesleges problémázást. Mivel én előbb jöttem Gábor életébe, mint Nelli, így sokkal jobban kiismertem őt, mint bárki sejtette is volna. Tudtam a zűrös dolgairól, arról, hogy drogozik időnként, és arról is, hogy fogadásokat köt. Mit bántam én, nem az én pénzemet költötte, volt az apjának elég. Csak akkor változott meg a helyzet, amikor az apja elzárta a pénzcsapot és kijelentette, hogy meg kell nősülnie, jó útra kell térnie, különben nem támogatja tovább. Én ajánlottam neki a nővérem, akinél ártatlanabbat a föld nem hordott a hátán. Többek között azért is akartam őt, mert tudtam, hogy belé sose lesz szerelmes, és szemem előtt lesznek mindvégig.
Én se voltam szerelmes Gáborba, de azért magam mellett akartam tudni, mert olyan volt nekem, mint egy társ, barát és cinkos egy személyben, ilyet ritkán talál az ember. Mellette szoktam rá én is amfetaminra, de mindketten annyira profin csináltuk, hogy a környezetünk nem vett észre semmit. Vagy nem akart. Ismerem az ilyet, könnyű homokba dugni a fejünket, és úgy tenni, mintha a világ láthatatlan lenne.
Én szerveztem meg az első találkozásukat is, persze mintegy véletlennek álcázva, és alig tudtam elnyomni a vigyoromat, amikor Nelli belesétált a csapdába.
Gábor nem szerette őt, habár gondosan játszotta a szerepét. Amikor Nelli bemutatta nekem, és a fülembe súgta, hogy ugye, milyen helyes, kis híján felvisítottam, hiszen ismertem én már a jómadár minden egyes porcikáját. Mindkettőnkkel elbírt, ami külön tetszett nekem. Mekkora ász, hogy senki nem jött rá, milyen életet folytatott! Mindig csodáltam, és fel se merült bennem, hogy nem én vagyok az első nála. Én voltam. Mindig, mindenkor. Az eljegyzési buli előtt is tőlem indult hozzá, és ha valaki azt kérdi, volt-e lelkifurdalásom, közlöm, hogy nem. Miért lett volna? Bántottunk mi valakit? Sérült valaki ebben a felállásban? Dehogy. Mi csak vigyorogtunk, mint a vadalma, tudva, hogy Gábor továbbra is pumpolhatja az apját, Nellibaba pedig úgy képzelte, hogy rózsaszín világában csillámpónin lovagolhat álomországba.
Nelli nem édestestvérem. Anya első férjétől született, de mindig úgy gondoltam rá, mint egy olyan emberre, akit félre kellene söpörni az életemből. Apa jobban díjazta, hogy ő, a nevelt lánya milyen simulékony és bájos, bezzeg én nem vagyok az. Mindig én voltam, aki kettőnk közül a rövidebbet húzta ellentétben a sztereotípiával. Tudtam, hogy eljön majd az én időm, és ha eljön, akkor csúnya világ lesz. Nem nekem, neki.
Így érkeztünk el a felnőttkorba, vívtuk olcsó harcainkat, és így jutottunk el addig a pontig, amíg Gáborból akarata ellenére vőlegényt csináltak. Azt súgta még nekem oda a vacsorán, hogy a vőlegény még nem férj, és ő aztán mindent megtesz, hogy elhúzza a jegyességet, ameddig csak lehet. Ez tetszett nekem, és cseppet sem fájt a szívem a királylányért, aki végre nem kaphatja meg, amit akar.
Azon az estén, amikor kirabolták és megkéselték, szintén nálam volt. Igaz, hogy azt hazudta, hogy egy haverjával találkozik, és majd sietni fog, de nem sietett túlságosan. Elmondta, hogy piszokjó üzletet kötött egy taggal, és lehet, hogy ő is becsatlakozik az amfetamin-bizniszbe. Mindketten örvendeztünk a lehetőségen, és én még gúnyosan meg is jegyeztem, hogy a doktor úr fiáról úgyse sejtené senki, mivel foglalkozik, ha nem ártatlan lányoknak teszi a szépet. Amikor elindult, még visszafordult és csak annyit mondott, holnap. Én meg örültem neki, és arra gondoltam, Nelli megpusztulna, ha tudná, ő mennyire jelentéktelen a vőlegénye életében. Az volt, az is maradt. Amikor elhagyta a jegygyűrűjét, azonnal tudtam, hogy az Univerzum is engem támogat. Napokig keresték, de ha én megtaláltam volna, valószínűleg olyan messzire hajítom a folyóba, hogy ott aztán a jó isten se tudja kihalászni.
Hát kb. ez az én kis titkom. Az tény, hogy elloptam a drágalátos nővérkém telefonját, az is, hogy belegázoltam a kibontakozás előtt álló kapcsolatába, de nehogy már minden jól menjen neki. Gábor meghalt, meggyászoltuk, de ez semmi ahhoz képest, amit még én tervezek ez az új kapcsolat ellen.
Gyűlölöm Nellit. Nem tudom elviselni szent ábrázatát, a megértőt, a kedvest és mindenkivel elfogadót. Rosszabb, mint Teréz anya. Néha az az érzésem, hogy szentté fogják avatni, pedig messze van a szent élettől, csak neki mindig sikerülnek a dolgai.
Apám, az én apám is ezt dörgölte az orrom alá egyik nap, nem is sejtette, mekkora fájdalmat okoz. Ha nem félnék a börtöntől, megölném a nővéremet. De félek, így csak kicsinálom. Vele együtt azt a Marcit is, akinek szemmel láthatóan bejön. Nelli okos, Nelli jó, Nelli szép…Hányok tőle.
Amikor kibukott azon, hogy annyit mondtam gonoszul, hogy Gábor figyeli őt az égből, éreztem, hogy ez jó út lehet. A lelkét kell összetörni, nem a testét. Az előbbi jobban fáj. Mindemellett rá se jönne, ki okoz neki rosszat. Nem feltételezné rólam. A naiv.
Engem akart megetetni azzal, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra? Előbb keljél fel angyalom, ha ezt találtad ki.
– Hogy merted elvenni a telóm? Hogy képzelted, hogy elmész helyettem? – kérdezte haragosan. – Istenem, én már szálanként tépném ki a hajam az ő helyében, de a jámbor inkább faggatott.
– A te érdekedben tettem – feleltem.
– Mert mi az én érdekem?
– Az, hogy rendesen meggyászold Gábort, meg hogy találja valakit, aki nem anyapótlékot akar a gyerekének.
Ettől nagyon ideges lett. Néztem a fejét, és annyira, de annyira boldog voltam, hogy nem tudja, hogyan halt meg valójában a vőlegénye. Egy szúrás volt, mint kiderítettem, de előtte fejbe vágták. Neki azért mondtak mást, mert megkértem apát, hogy hazudjunk, ne törjük össze a lelkét. A gázoló, vagyis a támadó, ahogy mi tudjuk, sose került elő, gondolom drogról szól az egész, vagy a pénzről. Mi másról?
– Te ebbe nem szólhatsz bele! – kiáltott rám hevesen. – Majd én eldöntöm, hogyan akarom folytatni az életem.
– Igazad van. Csináld csak, aztán ne gyere sírva hozzám, ha utolér a karma.
– Lina! Fejezd ezt be! Én nem megyek hozzád soha sírva, csak, ha nagy baj van. Sajnálom, hogy nem akarsz megérteni. Sajnálom, hogy nem támogatsz, amikor már kezdenék jobban lenni.
Erre nem válaszoltam. Mit mondhattam volna? Hogy gyűlölöm, és eszem ágában sincs támogatni őt? Nem, ez még nem derülhet ki, mert sok minden van a tarsolyomban. Nem érdemel könyörületet, egész életében mindenki ajnározta. Ideje, hogy megkóstolja az élet feketelevesét.
– Akkor én most elmegyek! Kérem vissza a telómat! Megpróbálom még helyrehozni, amit elrontottál! Torkig vagyok veled! – kiáltotta.
Belenyúltam a fekete övtáskámba és kihalásztam a telót. Úgy dobtam felé, hogy nem sokon múlt, hogy nem a földön landoljon. Bántam is én. Lehet, hogy ezt a csatát most ő nyerte, én azonban nem vagyok vesztes fajta. Ha nagyon ugrál, megmutatom neki, ki volt a vőlegénye, milyen üzeneteket küldött nekem, és milyen felvételeim vannak kettőnkről. Nem babrálhat ki velem, ehhez előbb kell felkelnie.
Elkapta, a táskájába süllyesztette, és el is tűnt, amit cseppet se bántam. Rühellem, és ezen nem lehet változtatni.
Komótosan végig feküdtem a kanapén, bekaptam egy bogyót, hogy szebb legyen a világ, és amikor elkapott a varázslat, magam előtt láttam Gábort. Pokolian hiányzik. Jobban, mint gondoltam. Hogy rohadna meg az, aki bántani merte! Ha egyszer elkapom, kibelezem.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
