Csak egy laza strandolás, mondja a nejem. Érzem, hogy nem teljesen így lesz, de hinni akarok…
Egészen addig, amíg apa nem leszel, a strandolásról, mint oly sok mindenről egészen más fogalmaid vannak, mint később. Mi is lenne, ha nem egy napfényes kikapcsolódás, a nők stírölése, sör és nagy röhögések? De kettőt pislantasz, és már ott állsz az előszobában egy óriási strandtáskával, amit addig még sose láttál otthon, és amikor fel kell emelned, rájössz, hogy nehezebb, mint a házassági évfordulódra kapott grillkészlet. Mindez lényegtelen apróság, mert azonmód sofőrré, portássá, hordárrá és gumimatrac-fújó emberré kell válnod, és ez családod számára természetes, ahogy az is, hogy a pumpa valahogy mindig otthon marad.
A nap bemelegítéssel kezdődik. (Nem fitnesz, hanem lelki stresszelés, hogy tudd, mi vár még rád.) Apa, hoztad a labdát, kérdi az egyik, hol a buborékfújóm, nyaggat a másik. Már fél tucat táska vár elhelyezésre a csomagtartóban, de még van vagy tíz, amelyekben négy fürdőruha, tíz zacskó snack és egy rakás biztosan jó lesz vele játszani a strandon-holmi van. A te papucsodnak viszont nem marad egy lyuk sem, úgyis minek…
A strandon már nincs hely, nem is volt, de a háromból kettő gyereked nyaggat, hogy gyorsabban fújjad a matracot, a harmadik szerint túl melegen süt a nap, de az árnyék gáz, ahogy az egész part is, mert mások Mauritiusra mennek, ti pedig csak ide…
Persze, kenned kell a gyerekeket, mert a nejed nem győzi, közben ők sikoltoznak, mintha nedves gyíkokat pakolnál a hátukra, és nem bírnak megállni egy percre se. Mire végeztetek, elfelejted, hogy voltál fiatal, mert minden csinos nő eltűnik a közeledből, a feleséged szemmel verte őket, amíg te háttal álltál. Azt hiszed, pihenhetsz végre, de ekkor elkezdődnek az apa kezdetű mondatok, amelyek száma végtelen plusz egy:
Apa, nézd, milyen messzire be tudok menni!
Apa, nézd, lemerülök és kézen állok!
Apa, Luca spriccel a szemembe!
Apa, gyere labdázni!
Apa, hozd be légyszi a vízipisztolyt!
Apa, ez a matrac ereszt!
Mindeközben fellöksz egy úszógumis nénit, aki jé, nem tanult meg úszni, majd rálépsz egy kőre, aminek késből vannak a szélei. Csak később veszed észre, hogy az őrangyalod is jelen van, mert nem veszítetted el a karikagyűrűd, mert az halálos vétség, netán válóok lenne. Így elmormolsz egy hálaimát, mert még az ujjadon van.
Eközben részvéttel nézed a nőt, akivel összekötötted az életed, mert hasonló gondokkal küzd, és próbálsz nem gondolni arra, hogy voltál fiatal, szálegyenes, és a lila-zöld fürdőgatyád se volt pálmafás. Ezt anyád adta karácsonyra, nem lett jó apádra, aki nagyon meghízott. Rajtad lötyög, de ki nézi?
Hazafelé a kocsiban, amikor csend lesz végre, és bóbiskol mindenki, kivéve a kamaszt, aki a telón lóg, elégedetten nyugtázod, hogy túlélted a napot, teljesítetted, amit a haza megkívánt. Győztes hadvezérként kegyesen elfelejted, hogy a kocsi tele van homokkal, ragacsos az oldalüveg, és két hét múlva is találsz az ülések között szökött gumimacikat. Ám megfogadod újra meg újra: soha többé, csak a wellness, csak párosan, csak gyerekek nélkül, és nagyon messze, ahol senki nem ismer, hogy kedvedre káromkodhass, ha baj van… A soha persze véges, és ezt te is jól tudod, de most még nem bánod.
Kép forrása: Pinterest
