A csillogó lakk

Marcsi mindent megpróbált, hogy aznap ne kelljen tornaórára mennie. Már az is eszébe jutott, hogy rosszullétet mímel, de tudta, hogy Éva nénit nem lehet átverni, és ő különben se, volt jó színésznő. Ezt Magdi néni is megmondta, amikor ősszel jelentkezett a színjátszó körbe. Egy verset kellett felmondani meg egy párbeszédet eljátszani, de ő azonnal leblokkolt, ahogy az a néhány szem rászegeződött.

Igaz, hogy köztük volt Bella a másik osztályból, aki idősebb volt nála három évvel és már most az iskola sztárjának számított. Még az idősebb fiúk is észrevették, pedig csak tizenkettő volt, de már nőtt a melle és magasabb is volt a megszokottnál. Derékig érő szőke haját mindig kieresztve hordta és állandóan rázta, már attól lehetett tartani, hogy egyszer leesik a feje. Ő biztosan nem félt ettől, mert jobbra vagy balra döntötte a fejét beszéd közben és olyan pillantásokat vetett a fiúkra, hogy még Marcsi is tudta, hogy ezek csábításra szolgálnak. A tanárok is odavoltak érte, mert nemcsak jó sportoló volt, hanem jól is énekelt. Ezért hol ez a tanár szerepeltette, hol az, egy biztos, hogy az iskola jolly jokerének számított, amit Bella ki is élvezett a legapróbb pillanatig.

 
 

Marcsi anyja a legutóbbi tanévzáró után egyszerűen ribancnak nevezte és közölte férjével, nem tudja, mivé fajul a világ, hogy már az ilyen kislányok úgy viselkednek, mint a riherongyok. Marcsi nem merte megkérdezni, mi az a riherongy, de sejtette a ribanc után, hogy nem valami kedvező megnevezés. Pedig Bella nem tehetett róla, hogy szép volt. Nem tehetett arról, hogy idejekorán csodálják.

Ő szívesen bújt volna a bőrébe, mert őt senki nem csodálta soha, sőt észre sem vette. A szemüvegesekkel mindenki így volt, azok csak gúnyolódásra voltak jók, sokszor már arra sem, mert a pápaszemes kobra meg a négyszemű kifejezés annyira megszokott volt, hogy nem ugrottak rá kellőképpen, hogy lehessen tovább zrikálni őket. Őt sem érdekelte az a pár be-beszólogató, aki nem tudott mit kezdeni unalmában, ezért gúnyolta.

Ha levette a szemüveget, alig látott, ezért nem kockáztathatta, hogy kidobósozik, netán kézizik, ahogy néhány osztálytársa megpróbálta. A labda különben is valódi ellenség volt, mert a legtöbb balesetet az okozta, így a testnevelés órák nem mentek zökkenőmentesen.

Jóska bá mindig úgy nézett rá, mint egy szerencsétlen hülyére, akire nincs szüksége a világnak, és ha csak tehette, leültette a padra, kivéve a futásnál vagy a kötélmászásnál. Ott nem sérülhetett a szemüvege elvileg. Marcsi még így is rettegett attól, hogy egyszer hasra esik, vagy egyéb szörnyűség történik vele.

A tornaóra szörnyűsége most más módon is fenyegette. A combja tele volt verésnyomokkal. Az apja előző este egy pálcával elverte. Olyan dühösen és kíméletlenül, hogy a nyomok mind ott maradtak. Úgy néztek ki, mint piros csíkok egy fehér lapon. Némelyik erősebb volt, ott erősebben érte az ütés, vagy a pálca vékonyabban, de látványosabban sújtott.
Még soha olyan mérgesnek nem látta az apját, mint a verés előtt. A feje annyira vörös volt, hogy Marcsi azt hitte, menten szétpukkan. Mint a lufi a majálison, ami egyenesen Robi arcába csapódott, aki váltig bizonygatta, hogy fér még bele levegő. Persze nevettek rajta, még ő is. Robi szeme elkeskenyedett és úgy viharzott el, hogy közben két gyereket is fellökött, köztük Marcsit. A többieket ez nem hatotta meg, még másnap is emlegették, hogy a darabok hogyan virítottak a képén.

Apja ritkán volt ideges, de ha az volt, akkor senkit nem kímélt. Azt sosem látta, hogy anyját megütötte volna, de a bátyja kapott pár jókora nyaklevest és kiadós verést is. Mindenki tudta róla, hogy nem kell vele ujjat húzni, és akkor nem lesz baj.

Marcsi nem akart bajt, esze ágában sem volt rosszat csinálni, de az a körömlakk nem hagyta nyugodni. Rózsaszínű volt és fényes, tele aranypöttyökkel. Tudta, hogy soha nem vesznek neki olyat, mert még kicsi és anyja sem festette soha a körmét. A mosogatáshoz nem kell, mondta egyszer, amikor Marcsi megkérdezte tőle, neki miért nincsenek festékei vagy rúzsa, mint Tündi vagy Évi anyukájának, akinek mindig ápolt a keze, körmeit pedig hosszúra növesztette.

A kisboltba soha olyan szép lakkok nem érkeztek, mint azon a pénteken. Nem is tudta volna meg, ha anyja nem küldi el aznap másodjára, mert hol a sütőport felejtette el, hol meg a porcukrot. Péntek lévén többen voltak az átlagosnál, ezért volt ideje várakozni a kassza előtt. Hosszan kígyózott a sor, és ő azalatt a lakkokkal szemezett. Fájt neki a látványuk. Fájt, hogy nem nyúlhatott hozzájuk, pedig meg tudta volna venni valamelyiket, mert a húsvéti nyúl pénzt is elrejtett a nagymamánál. Az a húsvéti nyúl, aki nem létezett, de még mindig ezzel kábította a mama, hiába mondta neki, hogy kilenc múlt, ő kinevette. Így ráhagyta. A pénzt, amit a málnabokor aljában rosszul rejtett el, könnyedén megtalálta.  Még bosszankodott is, hogy a mama kezd szenilis lenni, mert előző évben is pontosan ugyanoda és ugyanannyit tett.

Mire elfogyott a sor, megszületett benne a döntés. Akarta azt a körömlakkot, jobban, mint bármi mást. Majd az iskola vécéjében gyorsan kilakkozza töredezett körmeit, és az ebédlőben úgy vonul el Bella előtt, hogy biztosan észrevegye. Ha nem tenné, akkor ott lesznek körülötte vihogós alattvalói, akik majd megsúgják neki. Hogy mások mit szólnak, nem érdekelte, Éva néniről meg nem feltételezte, hogy beárulja otthon. Szigorú volt, de nem gonosz.

Két napig szorongatta a lakkot a szobájában. Néha elővette a fiókból, megsimogatta a karcsú üveget, majd gyorsan visszadugta a füzetei alá. Még sose volt festve a körme. Azt sem tudta, hogyan kell használni azt a kis ecsetet, de úgy gondolta, nem lehet nagy ördöngösség, más lányokon is látta már, hogy fellépések előtt lakkozott volt a körmük.

Már maga az üveg különleges volt. Hosszúkás, és a fedele vékonyodó csúcsban végződött. Szinte vétek volt használni, annyira elegánsnak tűnt. Boldogság volt már simogatni is, nemhogy kinyitni. Nem is merte, majd hétfőn a nagyszünetben, amikor az ügyeletesek mindenkit kiterelnek az udvarra, ő majd elbújik a mosdóban, és ott megtöri a szentséget. Kivárja a szünet végét, addigra megszárad, és egy óra múlva az ebédnél már büszkén vonulhat vele.

Az este azonban ne úgy zajlott, ahogy eltervezte. Vacsora után anyja a körömollót kereste, mert mindig ő szokta tövig vágni az ujjain a körmöt, hogy másnap az iskolában senki ne mondja, hogy az ő gyerekei elhanyagoltak. Marcsi akkor sem gondolt semmi rosszra, amikor bement a szobájába. Amikor jött kifelé, hallotta a léptei csattogásán, hogy történt valami. A papucs sarka úgy verődött a parkettához, hogy az szinte szikrákat hányt.

– Ez mi? – fordult felé az anyja.

Nem válaszolt.

– Kérdeztem valamit! – lépett közelebb.
– Körömlakk – válaszolta csendesen.
– Azt látom, de mit keres a fiókodban?

Erre már az apja is felnézett a híradóból.

Marcsi megremegett. Mást nem mondhatott, mint az igazat. Nem a Bellás-tervet, azt nem vallhatta be, csak a tényt, hogy ő vásárolta.

– Vettem a boltban. De nem használtam – tette hozzá sietve.
– Miből vetted? És minek? – kiáltott rá az asszony.
– A mamától kapott pénzből.
– Kilencéves vagy! Ezt hogy képzelted?

Az apja még mindig hallgatott. Csak mozizta a jelentet. Az asszonyt elfutotta a pulykaméreg, mert észrevette, hogy Marcsi szája sarkában dac ül.

– Mi nem ribancot nevelünk! – kiáltotta.
– Nem vagyok ribanc, ez csak egy csillogós körömlakk – vágott vissza a kislány minden erejével a mellkasát feszítette.
– Hallod ezt, János? Hallod, hogy visszabeszél? – kérdezte az asszony most már a férjétől, hogy erősítést szerezzen.

A férfi ekkor felállt, felnyúlt a szekrény tetejére, és levette a pálcát. Marcsi nem emlékezett rá, hányat kapott, de arra igen, hogy nem sírt. Miután megverték, a szobájába küldték. Ott zokogott csak, de senki nem ment utána. Még hallotta, hogy anyja sóhajtva annyit mond, csalódott benne.

Az öltözőben már három lány készülődött. Egyik sem volt a barátnője, de nem is utálták. Tudta, hogy ha levetkőzik, elszörnyednek, és róla fognak sugdolózni egész nap. Az egész osztály látni fogja, hogy milyen a lába, és mindenki tudni fogja, hogy az apja megverte.

Ennél a kínnál gyötrelmesebbet el sem tudott képzelni. Lehet, hogy bekéretik majd az igazgatóhoz, és akkor ő otthon még jobban ki fog kapni, mert miatta fognak szégyenben maradni.

Leült az egyik padra és várt. A félelem lavinává növő gombócai eltorlaszolták a torkában áramló levegőt. Úgy érezte meg fog fulladni. Nem tudott megmozdulni, csak eldőlt, egyenesen a padra. Még hallotta, hogy koppan a feje, utána csend lett.

Amikor magához tért, az orvosi szobában az ágyon feküdt. A nővér fel se tekintett, úgy el volt foglalva a papírjaival.

Éva néni annyit mondott később, hogy a nagylányság okoz néha furcsa tüneteket. Nem tudta, hogy ez mit takar, de a szó megmaradt benne: nagylányság. Ezért megérte minden. Már a körömlakk sem volt fontos. A combja tövében csordogáló vér szerencsére nem látszódott sötétkék nadrágján.

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here