Sírig tartó stresszes munka, fizetés és szabadság nélkül. Ki vállalna ilyet? Nos, szinte minden nő. A pozíció neve: anyaság.
El tudom képzelni, hogy valami miatt haragszol édesanyádra: én is az enyémre. Nem igazán láttam még harmonikus, olajozottan működő anya-lánya kapcsolatot. Nagyon sokáig forrongtam azért, mert anyám nem igazán fogad el úgy, ahogy vagyok. Megdicsérni? Az felér egy karácsonyi ajándékkal.
Mégis, egyre jobban elengedem ezt a keserűséget. Nem csak azért, mert a múlton változtatni már nem lehet, hanem azért is, mert igazságtalanul sokat vártam tőle. És a leglényegesebbet maradéktalanul teljesítette és teszi rendületlenül a mai napig: nagyon-nagyon szeret.
Nehezen mutatja ki, de apró jelekkel elárulja magát: bár már elmúltam 30, mindig megpakol egy fél falunak elegendő étellel. Ha a bátyámmal megyünk látogatóba, van, hogy kivesz egy szabadnapot, csakhogy frissen tudjon nekünk főzni. Bármilyen semmitmondó, bugyuta történetet mesélek, azt feszült figyelemmel hallgatja, mert minden részletre kíváncsi, tudni akarja, mi történik velem. És még mindig nem tud nyugodtan elaludni, ha tudja, hogy valahonnan későn érek haza. Ha hajnali egykor érkezem, látom, hogy még mindig aktív a Facebookon. Csak akkor képes álomra hajtani a fejét, ha tudja, hogy már biztonságban vagyok.
Tisztában vagyok vele, hogy másnak ez furcsa és idegesítő lehet. Én viszont így a bőrömön érzem, hogy szeret. És ez mindennek az alapja.
Kép forrás: internet
