Azért a nők is tudnak bántani…

Ülök a forgószékemben és próbálom végigsorolni, kik bántottak meg eddig életemben. Persze elsősorban a legélénkebb fájdalom jut eszembe: a félrelépés. De ahogy szép lassan elmerülök a gondolatfolyamban, úgy kell rájönnöm: valójában ugyanannyira megkeserítették az életemet nők, mint férfiak.

Nem vagyok pszichológus, de talán nem is kell hozzá papír, hogy ki lehessen jelenteni: ha egy anya nem szereti jól a gyermekét, annak később nagyon káros következményei lehetnek. Engem édesanyám hál ‘istennek szeret, viszont több olyan barátnőm is van, akinél már nem ennyire idilli a helyzet. Egyikőjük édesanyja például nem tudja elfogadni, hogy a lánya nem szokott főzni.

 
 

De beleköt abba is, hogy milyen szavakat használ. Milyen ruhát vesz fel. Ha valamiről szentül állítja az anyjának, hogy igaz, csak akkor hiszi el, ha azt a lány bátyja is alátámasztja. És persze nála sosincs elég rend, sosincs elég jó munkája. Lehetne ő az első ember a Marson, az anyja arra is csak legyintene.

Azt mondja, már nem bántja, hiszen az anyja szűklátókörű és a múlt században ragadt. De én tudom, hogy emiatt nincs semmi önbizalma.

Mert azt érzi, ő sosem jó úgy, ahogy van.

Nekem “csodálatos” általános iskolai osztálytársnőkből jutott ki egy jókora adag. A klikkesedés természetesen nálunk is működött, de én leginkább a sarokban meghúzódva szemléltem a világot. Sajnos pont sikerült kifognom egy újgazdag csemetékből álló, elit osztályt – ahol természetesen én voltam a legszegényebb. Lenéztek, mert nekünk nem volt autónk… utólag visszagondolva hatalmas butaság.

És persze a hátam mögött ment az ügyeskedés, a kavarás és ipari mennyiségű kibeszélés. Soha nem tudtam egy percre sem egy lenni közülük, a fiúktól viszont féltem. Kemény iskolai éveket “köszönhetek” nekik. Ma is úgy tekintek vissza a ballagásra, mint életem egyik legszebb napjára. Néha persze rájuk nézek Facebookon, és ha látom, hogy még mindig nem értek el semmit az életben, mosolyogva kattintok tovább. Tudom, hogy ez elég gyarló dolog, de boldogsággal tölt el.

Felnőttkorára persze a legtöbb nőnek benő a feje lágya, de azért akadnak elrettentő példák. Vannak, akik egy kikényszerített “igen”-nel az oltárnál képesek megúszni egy egész életet munka nélkül, miközben a kedves férjet pórázon rángatják. Vannak, akik csak pózolni tudnak a semmire, megint mások a gyerekeik életét nyomorítják meg saját sikertelenségükkel. A sort sajnos hosszan lehetne folytatni.

Igen, egy nő is boszorkányos ügyességgel képes tönkretenni mások életét. Ez nem nem kérdése.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here