„– Szeretnék még valamit elmesélni… – törte meg a csendet az idősebbik lány.
– Jaj! Mi jöhet még mára?! Nem várhatna?
– Nem hinném, mert ez olyan, amiről neked is tudnod kell.”
Az előző részeket itt olvashatod
Luca némán hallgatta Madame Novák történetét. Igazság szerint, már a kezdet kezdetén elveszítette a fonalat, mert nem bírt napirendre térni afölött, hogy minden igyekezete hiábavaló volt a főnöke felé. Micsoda világ ez, amikor a férfiak még mindig ajándékokkal akarnak megvenni valakit, méltatlankodott magában. Hogy lehet, hogy Laura ilyesminek bedől? Egy ócska rózsa, ami már halott, de dobozkoporsót kap, egy ládikó, ami ósdi és semmire sem jó, hogy a parfümről ne is beszéljünk. A fénykép az utolsó, amivel egy nő érdeklődését fel lehet kelteni…
Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Balázs, a bank vezető embere ennyire ötlettelen és konzervatív legyen! Nem öreg, max. 35-37 lehet. Azért az nem az a kor, amikor a férfiak ilyenekben gondolkodnak. Laura meg csak mondta, mondta a régi mesét, és Luca feje belefájdult a hablatyba. Nem született vesztesnek. Elege volt már abból, hogy mindig Laura járt jól, ha családi dolgokról volt szó. A nagymama, a drága Ilona mama is őrá hagyta a lakást, hiába szerette volna Luca jobban. Azzal magyarázta, hogy úgy érzi, Laurához jobban illik. Egy lakás hogy passzolhat az emberhez? Ez nem egy csinos ruha meg egy megfelelő szemszín!
– Te nem is figyelsz rám – sóhajtott fel Laura. Látta, hogy a húga gondolatban messze jár. Sejtette, hogy képtelen rá, hogy tartósan jelen legyen valamiben, ami őt nem érinti. Ezt mindenki tudta róla a családban. El is fogadták, bár nem tartották túl jó tulajdonságnak. De neki mindent lehetett, mert ő volt a cuki kisebbik. Most mégis bántotta, mert úgy érezte, nagyon fontos dolgokat oszt meg a húgával, de annak semmi nem elég izgalmas.
– Dehogynem… Persze, hogy figyelek. Kicsit fáradt vagyok, ennyi az egész – mondta fásultan Luca, de ő maga is érezte, milyen átlátszóan hazudik. – De most mennem kell.
– Rendben. Ha majd érdekel a családunk, keress fel!
– Ezt a szarkazmust nem díjazom. Jobb lesz, ha te is kipihened a nagy titkokat, a pasikat és mindent, hogy holnap kedvesebb legyél!
Ezzel az odabiggyesztett döféssel felállt. Vette a táskáját és boldogtalan tekintettel csukta be maga után az ajtót.
Na, remek, gondolta Laura. Sikerült összeveszniük a semmin. Akárhogy is van, Luca felületessége egy bizonyos idő után kezdett bosszantóvá válni.
Már öreg este lett, amikor még mindig azon töprengett, vajon hol siklik ki valaki élete annyira, hogy teljesen el kelljen szigetelődnie a családtól? Lásd, Ilona. Miért olyan kegyetlenek a szülők, ha a család jó híréről van szó? A kérdések kérdéseket szültek.
Majdnem éjfél lett, mire ágyba került. Nem tudott aludni, tovább nyugtalanította egy rakás dolog. Luca viselkedése döbbentette meg a legjobban, mert rájött, hogy itt most nem a felületességről van szó. Többről. Lehet, hogy a húga valóban szerelemes lett? Tényleg ugyanaz a férfi tetszik neki, akit ő kiszemelt? Minden jel szerint így volt. Mennyit ügyködött a parfüm körül, erre még az is rosszul sült el! Vajon hogy lesz ebből békesség? Egy biztos, pár nap alatt a kiegyensúlyozottnak nem mondható élete még jobban összekuszálódott.
Reggel pocsékul ébredt. Nem volt kedve bemenni dolgozni, mert nem tudta, hogyan viszonyuljon Madame Novákhoz. Az sem segítette jókedvre derülését, hogy Luca Balázs mellett dolgozik. A férfi szándékai nem voltak tiszták, így minden egyre zavarosabb lett.
A reggeli smink nem akarta eltüntetni az éjszaka lábnyomait. Mint akin végigment az úthenger, állapította meg. Egyetlen dolog dobta csak fel: az újonnan vásárolt cipő tökéletesen állt a lábán. Fél nyolc volt, amikor kilépett a kapun.
A borongós őszi égen nyoma sem volt a napsütésnek. Szürke volt minden. Az utak, az utcák és az emberek is.
A Créme Brulée-ben azonban nem állt meg az élet. Pontosan olyan illatos volt, mint mindig. A kávézó már rég felébredt, és isteni kávé illata terjengett a levegőben. Nemrég léphetett működésbe a daráló, mert szinte harapni lehetett a levegő aromás illatát.
Laura megtalálta a frissen vasalt fehér blúzt, kötényt, és igyekezett átöltözni, mielőtt Madame Novák megérkezik, nehogy úgy tűnjön, minta húzná az időt vagy lusta lenne. Elhatározta, hogy kikapcsolja az agyát, és megpróbál a vendégekre koncentrálni. Nem érdekes most, hogy mi van a húgával, a főnökasszonnyal és senki mással. Nem sokára úgyis megérkezik Balázs, és valószínűleg akkor a kapcsolatuk valósággá válik. Ettől nagyon izgatott lett. Érthetetlen módon Oliver arca is gondolatai közé tolakodott. Ahogy előző este szeletelte a hagymát, ahogy nevetett és habzsolta a tésztát. Ahogy nézte őt… Igaza volt Lucának, Oliver valóban nem barátként nézett rá, de még célzást sem tett többre. Úgy látszik, körülötte mindenki távolságtartó… Vagy egyszerűen elszokott már a normális férfiaktól, akik nem rohanják le azonnal?
Miközben a szekrénye előtt agyalt amolyan női szokásként mindent ízekre szedve, váratlanul egy árnyékot vett észre. És ez az árnyék épp megbotlott a küszöbön, és hoppá kiáltással a tiszta ingre és kötényre borította a kávéját.
– Jaj, istenem – kiáltotta. – Ne haragudj, Lilla!
– Laura – mondta halkan a lány.
– Annyira sajnálom, hogy ilyen ügyetlen vagyok – mentegetőzött Andi, aki megint helyettesítő felszolgáló volt aznap, ahogy pár napja.
– Nem haragszom – válaszolta, és nem is haragudott.
– Biztosan van még a te méretedben tartalék blúz… Bár nem tudom, mert elég vékony vagy. Harminchatos?
– Harmincnyolcas, de majd keresek – legyintett Laura.
– Hagyd csak a foltos ruhát, kiteszem a mosásba.
Juditka ekkor csöppent bele a beszélgetésbe.
– Tegnap vitték el a mosnivalót – közölte. – Ezt tudhatnád Andi! Már jó ideje beugrós vagy.
– Tényleg! A pénteki mosás… – nevetett könnyedén Andi. – Kiment a fejemből.
– Majd nézek neked valamit – fordult Juditka Laura felé. Arca haragos volt.
– Még egyszer bocs, most megyek, mert nyitunk! – Azzal sarkon fordult és kiperdült az öltözőből. Persze nem vitte el a leöntött holmit.
– Ugye, tudod, hogy direkt csinálta? – kérdezte Juditka idegesen.
– Ugyan már! Miért tette volna? Nem is ismer! Nem ártottam neki – tiltakozott megütközve Laura.
– És még rám mondják, hogy naiv vagyok! – sóhajtott fel a másik. – Lehet, hogy nem ismer, de ez nem változtat azon, hogy féltékeny rád!
– Miket beszélsz! Csak azt ne mondd, hogy ő is kedvenc vendégünkre pályázik!
– Egy frászt! Ha kinyitnád a szemed végre, akkor rég észrevehetted volna, hogy kire!
– Talán Ábelre? – Ő volt az egyik legmenőbb barista a kávézóban. – Vagy Tomira? Ő meg nős.
– Jaj, kisanyám, te valóban egy vaksi tyúk vagy! – kacagott Juditka. – Na, sorold fel még a fél utcát anélkül, hogy eszedbe jutna Andi kiszemeltje.
Laura valóban nem tudta, kire gondol. Csak bámult nagy szemekkel. Ki miatt lett rá ennyire dühös Andi, hogy képes volt a tiszta ruháját is tönkre tenni?
– Nem tudom, valóban nem…
– Segítek! Folyton mosolyog, kedves, segítőkész, és egyik nap hazavitt!
– Oliver?
– Egek ura! Igen, Oliver! Még a hülye is látta, hogy nézett rád! Öcsém, na az szerelmes tekintet volt!
– Te vagy a második, aki ezt mondja! De azt hiszem, tévedtek. Csak barátok vagyunk.
– Még. De az biztos, hogy nem csak haverkodni szeretne.
Laura zavarba jött. Ennyire nyilvánvaló volt az egész, csak ő nem vette észre? Vagy mindketten tévednek? Nagyon egyszerű egy kedvességet, vagy akár egy tekintetet félreérteni. Manapság, ha valaki kedves, már flörtnek hiszik az emberek, annyira elfelejtették, milyen is az valójában.
Oliver valóban segítőkész és aranyos, de jelét nem adta érdeklődésének. Szimplán barátként ugrott be előző nap is.
– Szerintem rosszul gondolod te is, és Andi is – mondta pár pillanat múlva.
– Hát nehezen hiszem, mindenesetre öltözz! Keresek neked egy másik blúzt!
Amikor kiment, Laura fellélegzett, hogy legalább a szoknyája megúszta a balesetet. Juditka egy méretes blúzzal tért vissza.
– Ezt találtam – közölte. – Mindent elvittek kimosni… Ez is valami régen itt felejtett darab. Lehet vagy XXL méret! Ha Madame Novák meglátja, biztosan kiakad.
– Most mit csináljak? Ebben úgy nézek ki, mint aki felvett egy vitorlás hajót!
Ezen mindketten nevettek. Mivel a nyitás órája vészesen közeledett, Laura felkapta a blúzt, ami valóban hatalmas volt. Belegyűrte a szoknyájába, de ez nem sokat változtatott a helyzeten. Ekkor jutott eszébe, hogy a táskája alján biztos rejlik egy markolós hajcsat, amivel a haját szokta kutyafuttában felfogni. Belekotort és valóban ott volt a fekete póklábakra emlékeztető eszköz.
Juditka vihogva nézte.
– Na, fordulj meg! Ma úgy fogsz kinézni, mint egy félbolond! De a pult mögött senki nem látja a hátad!
– Madame Novák látni fogja!
– Valahogy majd kimagyarázzuk. Nem fog megenni.
Laura elgondolkodott. Hát boldog sem lesz… Felvett egy sültbolondot, aki hol zokniban szolgál fel, hol meg óriásblúzban hátul kapoccsal, vagy mifenével. Minden munkaadó álma az ilyen munkaerő, főleg egy divatos helyen!
Ha ma nem fog repülni, rokonság ide vagy oda, akkor soha. És, hogy a baj ne járjon egyedül, váratlanul eszébe jutott, hogy Balázs előtt sem mutatkozhat, mert hogy lehetne azt elmagyarázni neki, hogy nem idióta, csak valaki véletlenül tönkretette a holmiját. Elhiszi ezt egyáltalán valaki?
Aznap reggel kicsit túl sok dologgal szembesült: vaksi, naiv, hiszékeny és eszement.
Folytatás szombaton
fotó: Pinterest
