„Csak terelgetjük és segítjük, hogy eligazodjon a világban.” – Apák napja egy apa szemével

Az apák napja eszembe juttatta, milyen volt apává válni.

Az izgalom mellett elképesztő öröm és büszkeség töltött el, amikor megtudtam, hogy gyermekünk lesz. Elégedett voltam. Nem vagyok az a kőbe véső, mindent előre megtervező típus, de azért legbelül vágytam arra, hogy fiatalon szülővé váljak. Halkan megjegyezném, hogy ekkor 23 éves voltam.

Szülő? Furcsa kifejezés az apára. Csak az anya szül. Erre rájöttem, amikor bent voltam, apás szülés volt. Hátra kötöttem a hajamat, befontam a szakállamat, beöltöztem és mentem a szülőszobába. Az orvos egyébként rögtön velem kezdett: megmutatta a lehetséges vészkijáratokat és megkért, hogy ha úgy érezném, használjam is azokat, mert nincs kedve a szülés mellett még engem is újra éleszteni. Megnyugtattam, hogy száznál több szarvasmarha és ló ellését vezettem már le – nem hinném, hogy ebből gond lenne.  Nem találta viccesnek, bár én sem szántam annak, ettől függetlenül tényleg így van. A fizikai részével nem is volt gond, lelkileg viszont finoman szólva is megterhelt a feleségem küzdelmével és fájdalmával töltött idő. Egy harcot néztem végig tehetetlenül, amit a számomra legfontosabbak vívtak magáért az életért. Győztek.

 
 

Amikor a fiamat először a kezembe adták mocorgott és nyöszörgött egy kicsit, ezért rögtön elénekeltem neki a Ködhegység dalát – ettől megnyugodott. Megdicsértem, hogy jó ízlése van és elnézést kértem tőle a cigaretta szagért, amit a vajúdás alatti várakozás közben elszívott fél doboz Lucky hagyott a bajuszomon. Megjegyzem, hogy a fogantatás és a terhesség ideje alatt és ezután sem dohányoztam, de abban a helyzetben piszok jól esett. Így léptem a férfi lét egy csodás szakaszába: Apa lettem.

Már két éves. Cseperedik, ügyesedik, fejlődik és imádom figyelni, ahogy alakul a személyisége. Mi pedig hagyjuk, hogy azzá váljon, akivé kell: önmagává. Csak terelgetjük és segítjük, hogy eligazodjon a világban. Szerintem akkor lehetek jó apa – de ez igaz a másik félre is – ha a kapcsolatunknak a feltétlen elfogadás az alapja. Nem csak őt, hanem magamat is elfogadom. Csak egy magával és az életével elégedett ember tud magabiztos, boldog és a számára megfelelő utat járó gyermeket nevelni.

A fotó illusztráció, forrás Pinterest

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here