Tomi állt előttem. Kezében elviteles poharával bámult rám. Arcáról lerítt a
„nem tudom honnan, de olyan ismerős ez a lány” kifejezés, így csillapítva a kínos szemkontaktust, inkább ráköszöntem. Úgy tűnt dereng neki ki lehetek, mert el is indult felém.
Helyet foglalt mellettem, és majdnem az egész várakozással teli időt elbeszélgettük. Többször megjegyezte, hogy mennyire megváltoztam az elmúlt évek alatt, és sajnálta, hogy annak idején végül nem találkoztunk, így szeretné, ha adnék neki egy újabb lehetőséget. Tipikus. Pont amikor a pasimmal összeakasztottuk a bajszunkat, akkor kell megkísértenie az ördögnek. Nem tagadom, motoszkált bennem egy huncut gondolat, de úgy éreztem nem lenne helyes a párommal szemben, így végül kedvesen visszautasítottam.
Debrecenben töltött kiruccanásom alatt ennek ellenére folyton csak Ő járt a fejemben. Ugyanaz a keserédes reménykedés kerített hatalmába, mint ami annak idején. Még akkor is nehezen sikerült felocsúdnom, miután a barátom a bocsánatomért esedezve kérlelte, hogy menjek vissza hozzá.
Mihelyst hazaérve karjába zárt és megcsókolt rögtön feledtette velem a Tomival kapcsolatos ostoba képzelgéseimet. Az akkor bölcsen meghozott döntésem pár hónappal később beigazolódni látszott, amikor is gimis barátnőm, Heni egy képet mutatott, amin Tomi az újdonsült barátnőjével pózol a berlini Tiergarten parkban.
– Dani mesélte, hogy kiköltöztek- újságolta.
-Jobb is így- mondtam ki hangosan a gúnyos gondolatomat.
Persze akkora mi már szakítottunk Petivel, de ha akkor a kávézóban ellenálltam volna Tomi démoni kísértésének, előbb-utóbb talán újra meghátrált volna.
Lehet, hogy találkozásunk annak idején sorsszerűnek tűnt,
hiszen mennyi esély van arra, hogy a barátnőm ismeri azt a srácot, akit az utcán egyszer meglátok, és évek múltán is a hatása alatt állok, ráadásul aztán egy véletlen ötletnek köszönhetően évek múltán újra belé botlok. Azonban úgy gondolom, még mindig jobb egy ilyen fantázia szülte viszonyban megragadni, semmint egy esetleges nagy csalódást ténylegesen megélni. A taxiból kiszállva ezzel méltó lezárást tulajdonítok elméletemnek.
Tavasz, gyönyörű napsütéses idő, én pedig kihasználom a napsugarak minden cseppjét, és befekszem a teraszon lévő hintaágyamba. A kellemes meleg hatására éppen hogy elaludnék, amikor is semmittevésemet egy pittyegés szakítja félbe. Lustán a mobilomhoz nyúlok, és amint a képernyőre pillantok, mintha csak hideg vízzel locsoltak volna le, azonnal felpattanok. Egy üzenet Tomitól. Szó szerint kétszer erősen és lassan kellett pislogjak, hogy bebizonyosodjon, tényleg ébren vagyok. Még az arcomat is közelebb toltam a készülékhez, hogy biztosan jól látom-e a feladó nevét.
>Szia, tudom rég beszéltünk már, de a hétvégén költözöm vissza Magyarországra, és eszembe jutottál. Veled mi újság? -olvasom fel magamnak, majd töprengek.
Mégis mi a fenét akarhat pont tőlem, akivel egész életében pár óránál többet nem is beszélt. Adjak le jó néhány felesleget a megsebzett egómból, engedjem el a hipotéziseimet az előrevetített csalódásról és merjek hinni abban, hogy miután mindketten egyedülállóak lettünk, esetleg eljött annak az ideje, hogy kapcsolatunk zöld utat kapjon a valódi világban is?
Szia- kezdem. A többit majd megírja az élet.
#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon!
