Egypercesek – Azt álmodtam…

Azt álmodtam, hogy megjöttél.
Sokáig lézengtem céltalan labirintusokban. Gombolyítottam a fonalat, de nem vitt hozzád. És egy semmitmondó napon, amikor még az ég is szürkén csordogált a földre, megjelentél. Zsebre tett kézzel, pimasz mosollyal törtél be jól kigondolt nyugalmamba.
Rád néztem és elhittem, hogy te majd vigyázni fogsz rám. Nem téped össze rajongásom könnyű selyemsálját. Úgy ölelsz majd, hogy karod melege alatt az én jéggé formálódott szívem is olvadni mer.
Láttam szemedben a hitet. Ezért nem kérdeztem, szerettél-e előttem. Mindegy volt.
Én én voltam, de benned elveszve kettőnkből eggyé vált a Mi közös utunk. Hagytam, hadd tekeredjen. Nem kellett már a kivezető út.
Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here