Egypercesek – Várni és várni…

Ismerem a várakozást. Jóban voltunk hosszú ideig. Mindig elégedetlenkedve néztem a mára. Vártam a tavaszt, a pénteket, az üres napokat. Vártam, hogy lustálkodhassak az ágyban, hogy megvehessem a drága cipőt. Várakoztam koszos utcasarkon egy barátra, de a szerelemre is. Vártam jobb időket, szép nyarakat. Azt gondoltam, még nem jött az én boldogságom ideje. Ha meg itt volt, csendben elosont.
És megint csak vártam egy hívó szóra, egy ölelő karra. Aztán az időre, ami szűrmarkúan szórta perceit. Végül a hétfőből vasárnap, az őszből tavasz lett. Minden elmúlt, én meg felébredtem. Már nem akarok várni, csendben üldögélni egy szobában, és lesni, van-e napsütés a felhők mögött. Nem pazarlom életem pillanatait hiába. Jöhet már jó vagy, rossz, kinyitom megerősödött szívem kapuját, és beengedem, hadd pihenjen, miközben mosolyogva gondolok a tegnapból lett holnapra.
Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here