Szeretem a nőket. Vannak fiatalok, nagyon fiatalok, édes illatúak, hevesek és egészen bágyadtak, de engem ez nem érdekel. Azt szeretem bennünk, hogy mind hasonló és mégis mind más. Mindegyik azt hiszi magáról, hogy drágakő, és nem lehet simán zsebre vágni, pedig minimális igyekezettel bárkit igen.
A legjobban a férjezetteket kedvelem. Ők félnek, de én bátorítom őket. Őket már kellően sokszor megalázták, már elveszítették a férjük rajongását, ha volt egyáltalán, ezért nem sokáig kéretik magukat. Eleve elájulnak attól, hogy valaki felfigyel rájuk, már elszoktak tőle. A házasságban élő nők veszélytelenek. Legtöbbször kalandra vágynak, eszük ágában sincs elválni. Biztonságos háttér van mögöttük, kialakították a jó feleség képét, aki éjjel kettőkor is tortát süt, ha kell, de ha ez túlzás lenne, akkor madártejet csinál. Mérhetetlenül sok energiájuk van, mert rákényszerülnek szolgálni a férjüket és a gyerekeiket. Várja őket a háztartás, hiszen azt nem lehet elhanyagolni, az látszik, aztán a gyerekekkel is ők törődnek, elvégre az az anyák dolga. Jó feleségek, anyák és háziasszonyok akarnak lenni, de ez lehetetlen. Én akkor lépek a képbe, amikor betelik náluk a pohár. Mellesleg voltam házas, tudom miről beszélek, jelenleg elvált vagyok, de ez csak átmenet. Fontos, hogy az ember tartozzon valakihez, én is ezt szeretném, meg a gondoskodás se jön rosszul. Hogy ezt hívják kihasználásnak? Igen, pontosan, de hadd ne mondjam, hogy csak azt lehet, aki hagyja, nem igaz?
Az én fajtámat szidni szokták, mégis vonzónak találják. Én vagyok a rosszfiú, akiről álmodoznak, aztán hozzámennek egy félig impotenshez, és szenvednek. Szidjon akárki, tudom a dolgom. A nőket dicsérni kell és úgy tenni, mintha megérteném őket. Azt nagyon díjazzák. Hatalmas előnyöm van a férjükkel szemben, mert nekem nem kell minden piszlicsáré ügyüket meghallgatni, és nekem tetszeni akarnak. Persze nem a legelején. Olyankor még óvatosak, tulajdonképpen el se hiszik, hogy valaki bepróbálkozik náluk. Legalább tíz-tizenöt éve nem tapasztaltak hasonlót. Erre jövök én, és halál óvatosan, egy kis szégyenlősséget mímelve, bejelölöm őket a közösségi oldalakon. Ha lehet, írok nekik külön, megvárva, hogy visszajelöljenek. Aztán jön az első üzenet, amelyben finoman közlöm, hogy csinosak, és ugye nem baj, hogy ennyit írok, ne vegyék tolakodásnak. Erre a kiszemeltem meghökken, de nem bírja ki, hogy ne írja azt, ó, köszöni szépen. Nagyon jól esik neki.
Én ekkor lépek egyet előre. Elárulom neki, hogy egy ideje figyelem, csak nem mertem írni neki. Ha van gyereke, arról is említést teszek, elvégre úszást tanítok. Ha nincs, még jobb, mert akkor azt említem meg neki, hogy mennyire más, mint a hozzá hasonló nők. Vidám, kedves, csillog a szeme, és jó ma ilyen emberrel találkozni. Erre le merem fogadni, hogy kapok egy szívecskét. Ha a csaj közlékeny, azonnal megírja, hogy rossz a házassága, nehezek a mindennapjai, mégis igyekszik. Ha ez a mondat elhangzik, sínen vagyok. Nem csapok le azonnal, hanem tovább dicsérem, és finoman megkérdem, hogy miért rossz? Mi az, amit egy olyan nő, mint ő nem kap meg, pedig megérdemelne? A hiúságukra hatok, és nem fordul elő egyszer sem, hogy erre valaki azt írja, menjek a fenébe, vagy hagyjam békén, elboldogul egyedül.
Külön kihívás, ha a nő ártatlanabb, és még soha nem lépett félre. Valószínűleg rövid pórázon tartják, ellenőrzik az üzeneteit, a levelezését még akkor is, ha nem tudja. Vagy tudja, de nem árulja el a férjének, mert azt hiszi, a féltékenység szimpatikus dolog. Lám, szereti a férje, mert tudni akar róla mindent. Most én mondjam meg neki, hogy ez csak hatalmi játszma? Ugyan már!
Pár üzenet után, amelyben a nőből dőlni kezd a szó, én nyeregben vagyok. Miközben ő azt ecseteli, hogy a férje nem szexel vele csak havonta, vagy túl kicsi neki, esetleg fáradt már egy éve, tudom, hogy az izgalmas test készen áll arra, hogy én lerohanjam. Azt válaszolom, megértem, mert mindenkinek szüksége van ölelésre, simogatásra és szeretkezésre. Neki meg pláne, mert gyönyörű a teste. Szívesen megcirógatnám a nyakát, a vállát, és megcsókolnám a füle mögötti göndör tincset. Erre persze zavarba jön a rendesebbje. Aztán bekapja a csalit. Enyhe tiltakozás után megköszöni. Itt már nyert ügyem van, csak ütni kell a vasat, amíg meleg.
Ez a kedvenc részem. Szeretem, hogy becserkészhetők, de azt nem, ha túl sokáig kéretik magukat. Minden nő figyelemre vágyik. Mindnek kell az érintés, csak az nem mindegy kitől és hogyan. Én tudom a módját. Nem is tagadom.
Most biztos megkérdezné valaki, hogy mi van a férjekkel. Eddig nem gyűlt meg a bajom velük különösképpen. Valószínűleg lusták harcolni, vagy nem érdekli őket a feleségük. Természetesen otthon megcsinálják a nagyjelentet, újra megalázzák a feleségüket, ahelyett, hogy észrevennék, mennyire szép és kedves. Csak fáradt és túlterhelt, mert mi férjek, exférjek önzők vagyunk. Nem kell a rizsa, azok vagyunk, és elvárjuk, hogy minden a kedvünk szerint legyen, miközben másfelé kacsingatunk.
Hogy ez nem túl szolidáris magatartás a hímnemmel szemben? Ki mondta, hogy én az akarok lenni? Úgy kezdtem a mesémet, hogy szeretem a nőket?. Továbbra sem mondok mást. A nők puhák, ruganyosak és ápoltak. És annyi van belőlük, mint égen a csillag. Ha valaki rám nézne, Brad Pittet látná? Dehogy! Ez a legjobb benne. Átlagosan jóképű vagyok, nem híztam el, nincs különösebb vagyonom, és mégis sikeres vagyok. Hogy mi a titkom? A szép szó, amelyet tett követ. Hogy aztán az ágyban milyen vagyok, döntse el mindenki. Mit mondhatnék? Jó, nagyon jó. Önzetlen és merész. Kell ennél több? Szavakkal már úgyis megtettem mindent, hogy sikeres előjáték után csodálatos szeretőnek tartsanak. Van még kérdés? Ha van is, minden válasz a tarsolyomban marad…
Kép forrása: Pinterest
