A szerelem és a szeretet érzése biológiai szükséglet. Mivel az ember társas lény, és egyedül nem élnénk túl, fontos, hogy kötődjünk másokhoz.
Ennél fogva aztán vágyunk is arra, hogy a szerelem hollywoodi csillogás mintájára örökkön örökké tartson. Bár a valóság nem ilyen egyszerű, nem lehetetlen, hogy két ember ugyanúgy vágyjon egymásra 20-30 évvel később is. A Psychology Today össze is szedett nekünk pár pszichológiai kutatáson alapuló tippet.
1. A szerelem nem egyenlő a szenvedéllyel
Számtalan kutatás kimutatta már, hogy a borgőzös-egyéjszakás kalandok és az igaz szerelem érzéseiért az agy teljesen különböző részei felelősek. A vizsgálatok során szerelem érzésénél az agy empátiával és törődéssel kapcsolatot részei voltak aktívak, míg a szenvedélynél a motivációért és sikerért felelős részek aktivizálódtak.
2. A hosszútávú jó kapcsolat kemény munka
Más jellegű tanulmányok komoly kapcsolatban élő párok szokásait vették górcső alá. Eszerint a sikeres párkapcsolatban élők pozitívan gondoltak társukra akkor is, ha épp távol voltak egymástól. Emellett folyamatosan támogatták és motiválták a másikat, valamint megosztották a tapasztalataikat.
3. Szeretni egészséges
Ha szeretünk és szeretve vagyunk, az konkrétan kihat a fizikai egészségünkre is. Sőt, több kutatás egyenesen azt is kimutatta, hogy a magánynak legalább olyan káros hatásai is lehetnek, mint a dohányzásnak. És most egy kis motiváció az agglegény életet imádó férfiaknak: a hosszú élet és a jó egészség titka a házasság! Megint más kérdés, hogy ez pusztán a pozitív érzelmeknek köszönhető, vagy annak, hogy a feleség kordában tartja a férj káros szenvedélyeit.
4. Nem csak egy emberbe lehetsz szerelmes
Még ha nagyon is szeretjük a párunkat, nem jelenti azt, hogy csak neki adnánk minden
figyelmünket. Épp ellenkezőleg! Furcsán hangzik, de az agy ilyenkor elkezd még több szeretetet generálni – ezért is van, hogy a szerelmes ember egy szebb és jobb helynek látja a világot. Megcsalási indoknak persze elég átlátszó.
5. A szeretet ragadós
A törődés, az empátia, a szeretet másokat is inspirálhat. Ezért fordulhat elő szerencsés
esetekben, hogy az emberek önszántukból kezdenek el olyan példaképeket követni, mint a Dalai Láma, Gandhi vagy Nelson Mandela.
6. A szerelem nem feltétlen tart ki örökké, de próbálkozni ér
Azért gondoljunk csak bele: 5-10-20 év alatt mennyit változunk! Ha szigorúan vesszük, ez azt jelenti, hogy évekkel később már nem ugyanazt az embert szeretjük, akit egykor, miközben ráadásul mi is változtunk! És itt jön megint csak képbe a munka, az odafigyelés – enélkül borítékolható, hogy két ember csak keserűségben és zsörtölődésben fogja leélni a maradék éveket.