Nem vagyok eladó! 14. rész

“ Úgy osontam be, mint egy betörő. Jó érzés volt tudni, hogy senki nem lephet meg. Még akkor is, ha ez önző gondolat volt. Apám azonban jól van, erős, kibír mindent, nem kell érte aggódnom. Anya meg csak külsőleg elesett. Szívós, mint az agár.”

Nem volt bonyolult kiderítenem, hol lakik Alex. Józsit, a kotnyeles kocsmárost is érdekelhette, mert amikor beugrottam hozzá, hogy megkérdezzem, van-e sejtése, azonnal kibökte a címet. Szóval a falu kopói, szószátyárai résen vannak, ettől nem kell félnem.
Amikor megálltam a takaros ház előtt, észrevettem, hogy sehol egy kocsi, azt meg nem feltételeztem, hogy busszal van vonattal érkezett volna.

A szívem össze-vissza kalimpált, és tényleg nem tudtam, mit fogok mondani vagy kérdezni. Hamar kiderült, hogy semmit. Ugyanis a szomszéd udvarról átszólt egy asszony, hogy ne keressem a lakót, úgy tudja, csapot-papot maga után hagyva, eltűnt.

 
 

Ugyan miért? Akkor minek jött? Nem értettem a dolgot, nem volt értelme, de hazaérve Mari néni továbbra is azt hajtotta, hogy ő nem mond semmit, mert nem akar bűnbak lenni. Szóval van egy titok a háttérben, amit senki nem akar megosztani velem. Ugyan mi lehet az? Gyűlölöm a titkokat, az elhallgatott múltat, és nem értem, miért nem mondta el anyám a származásom történetét? Mit gondolt, hogy netán megvetném? Vagy elmennék megkeresni a valódi apámat? Ugyan minek tenném? Nem érdekel az az ember. Még az se, miért mondott le rólam. Én csak egy semmitmondó sejtecske voltam, aztán ember lett belőlem, és ő ezt az ártatlan embert ő nem akarta. Miért is akarta volna? Nem haragszom rá, csak nem veszek róla tudomást.

Alex 

Amikor otthagytam anyát a kórházban, millió gondolat kavargott a fejemben. Semmire nem vágytam, csak egy zuhanyra meg alvásra. Vajon, mi lesz, ha Lili megtudja, hogy testvérek vagyunk? Ebben a világban ő nem lehet az enyém, és nem szerethetem, ahogy szeretném! Akkor most mi lesz? Tegyek le róla? Mondjam el sokszor, hogy ez van, és lépjek túl? Mintha ez ennyin múlna. Haragszom, kétségbe vagyok esve, dühöngeni van kedvem, de legszívesebben az egész családomat elfelejteném.

Apát fejbe vágta valaki? Családi ügyek, dráma, vajon mi jöhet még? Rosszabb, mint egy ócska szappanopera. Mielőtt azonban hazaértem volna, mármint a saját lakásomba, úgy döntöttem, bemegyek apámékhoz. Kutatni fogok. A ház üres, és nekem tudnom kell, hogy valóban apám-e az apja Lilinek. Kell, hogy legyen nyoma ennek. Tudom, hogy ő aztán nem szentimentális, de talán régen több érzés szorult belé.
Amikor felrohantam a feljárón, ahol a kocsit hagytam, furcsa érzés fogott el. Tudtam, hogy van még valami a háttérben, csak nem jöttem rá, micsoda. A széf kódja nem volt titok előttem, mert apa évek óta nem változtatta, és én már egészen régen kifigyeltem.

Egy dátum lehetett, de senki születésnapjával nem stimmelt a családban. 19720323, meg a jobbra, balra csavargatások. Ahhoz képest, hogy apa nagymenőnek számít, a biztonságra nem igazán adott. Ez szokatlan tőle. Egészen fura volt, hogy senki nem volt a házban, még a szakácsnő se. Pedig ő ritkán megy el valahová. Amióta nálunk van, velünk lakik.

Úgy osontam be, mint egy betörő. Jó érzés volt tudni, hogy senki nem lephet meg. Még akkor is, ha ez önző gondolat volt. Apám azonban jól van, erős, kibír mindent, nem kell érte aggódnom. Anya meg csak külsőleg elesett. Szívós, mint az agár.

A dolgozószoba falán volt pár kép, de a széf nem azok mögött rejtőzött, hanem az íróasztalba volt beépítve rafinált módon. Az asztalos olyan ügyesen elrejtette, hogy senkinek nem jutott volna eszébe, hogy mélyedést keressen rajta, hiszen a fiókok szem előtt voltak. De én nem vagyok laikus, így a harmadik fiók mögé nyúltam, és kitapintottam. A kód nem változott, szempillantás alatt feltárult a rejtett zug.
Nem pénzt rejtegetett apám, hanem kötvényeket, részvényeket, egy halom levelet, és pár semmitmondó cetlit. A leveleket egy szimpla madzag fogta körbe, és nem kellett lángésznek lennem, hogy tudjam, Lili anyjától jöttek. Mind fel volt bontva, kivéve az utolsót. Nem nyúltam hozzá, de a számlákhoz igen.

Egy magánnyomozó elszámolásai voltak régről, amelyből kiderült, hogy a célszemély, azaz én, nem az vagyok, akinek eddig mondtak. Apám megvett egy családtól, akinek fizetett értem, ahogy a boltban szokás. Csak bámultam döbbenten,mint hal a szatyorban, és azt hittem, ilyen csak a filmeken van. De valahol Debrecenben volt valaha egy férfi, aki eladott neki, mert a felesége a szülés után nem sokkal elhunyt. Tíz évvel később ő is. Hogy a szüleim miért tették ezt, jó lett volna tudni, de leroskadva a földre, halálosan fáradtan és vegyes érzelmekkel eltelve, valóban nem érdekelt,  boldog vagyok-e abban a pillanatban, vagy sem. Ha mindez a valóság, akkor Lili nem a testvérem. És akkor a húgom szülei kik lehetnek? Vagy ő valóban a lányuk, csak nehezen jött össze?

Fájt a fejem és a szívem is egyszerre, mert hirtelen értelmet nyert apám fura viselkedése velem szemben. Viszont ha a vér szerinti lányát nem tudta elfogadni, aminek okára végképp kíváncsi voltam, akkor engem nem csoda, hogy nehezen.  Hirtelen még inkább gyűlölni kezdtem a családom, azt az álnokságot, amellyel szembe kellett néznem miattuk, és azt is, hogy eszük ágában se volt elmondani soha az igazságot. Abban azért biztos voltam, hogy apám álmában se gondolta, hogy összefutok a lányával, hiszen a levelezés akkor szakadt meg köztük, amikor Lili befejezte a nyolcadikat. Még gratulált neki, ezért küldte a fenébe volt szerelme, kikérve magának.Ezután már egyetlen egy cetli se jött.

A már említett magánnyomozónak az egészben annyi feladata volt, hogy kiderítse, valóban meghaltak-e a szüleim, és hogy senki nem gyanítja-e, hogy én élek, vagyok.

Én, a kilóra megvett gyerek a szőnyegen ülve legszívesebben szentségeltem volna, de nem tettem, mert nem tehettem, hiszen hivatalosan nem is tudtam az egészről. Már mindegy volt. Tudtam, mit fogok csinálni, és ez megnyugtatott. Amikor feltápászkodtam, és visszaigazítottam mindent a szokott helyére, úgy határoztam, felhívom Lili és tiszta vizet öntök a pohárba. Elég már a sok mocskos hazugságból!

Folytatjuk…

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here