– Ma nem jött virág! – mondtam ki hangosan, amit gondoltam.
Milyen gyorsan hozzászokik az ember a kedvességhez, jutott eszembe. Erre ma semmi.
– Lilikém, biztosan megunta, hogy nem reagáltál! – jegyezte meg Mari néni nevetve.
– Nem reagáltam? Miért, mit kellett volna tennem? Talán cserébe ki kellett volna raknom egy pálinkás butykost?
– Jaj, te lány, hol van benned a romantika! Mi lett volna, ha egy szívecskét teszel oda papírból?
Erre úgy elkezdtem nevetni, hogy még a kutya is rám pillantott, pedig addig mélyen szundikált az asztal alatt.
– Ugye tudod, hogy hány éves vagyok? Azzal is tisztában vagy, hogy ez a 21. század?
– A romantika az romantika, mindegy milyen évet írunk.
– De hát azt se tudtam, ki hozta. Csak nem szívecskézem tele a kerítést egy ismeretlennek?
– Jogos, de a kedvesség az kedvesség.
– A kedvességet félreértik, és később, ha netán visszautasítom, arra hivatkozhatott volna, hogy bátorítottam.
– Igazad van. Azon gondolkodtam, vajon mi lehet a lovagoddal?
– Mari néni, te mindig meg tudsz lepni…A lovagom, ahogy te mondtad, egy jóképű szélhámos. Valószínűleg keresett nálam könnyebben elérhetőt. Nem divat ma a szerelmek után szaladgálni.
– Kislányom, amennyire te nem törődsz a szerelemmel, azt kell hinnem, hogy nem ismered a természetét.
A lépcsőn ülve enyhén megrántottam a vállam. Anya halála után mindenre tudtam gondolni, de a szerelem nem tartozott közéjük. Még be akartam fejezni a ruhakollekciómat, aztán új munka után is kellett néznem. Semmiképp se akartam visszamenni abba az üzletbe. Soha többé nem akarok mások kedvébe járni, ha az nekem nem felel meg, határoztam el. Hogy mihez tudnék kezdeni, fogalmam sem volt. Egész nap próbáltam valami eredetit kitalálni, de arra a megállapításra jutottam, hogy már minden, ami jó volt, megfordult a divat palettáján.
Ebéd után látogatónk érkezett. Az utca végéről caplatott át hozzánk a hőségben Vicus néni, aki gyerekkori barátnője volt Mari nénimnek.
– Hoztam egy kis málnát! – mondta kedvesen, és egy vödörnyit tett le a kinti asztalra. Betessékeltük, de mielőtt én eltűntem volna a szobámban, gondolván, nem velem akar beszélgetni, elhangzott egy fura kérdés.
– Te, Mari, kivel iszogattál a kocsmában a minap? Azt mondták, igen jóvágású volt, de kicsit fiatalka hozzád.
– Tudhattam volna, hogy a falu a szájára vesz. De ne aggódj, csak betért valaki Józsihoz, aztán megittunk egy sört – hangzott a válasz kissé élesebben, mint indokolt lett volna.
– Érdekes – folytatta a vendég, és nagyot húzott a limonádéból, amit letettem elé. – Finom, de nem üt. Nincs valami másod?
– Ebben a melegben? A végén még négykézláb mész haza.
Ahogy hallgattam őket, az járt a fejemben, hogy még mindig mennyi életkedv van bennük, még mindig húzzák egymást, és ez az egész reménnyel töltött el. Talán nem is olyan rossz megöregedni? Hogy ezeket a gondolatokat mi váltotta ki belőle, nem tudom, de anya halála biztosan hozzájárult életem átgondolásához.
– A sör is jó lesz, csak hideg legyen! Nem pálinkára céloztam!
– Hozom, de azért vigyázz magadra, nem vagyunk ma csirkék!
Mihelyt visszament a házba Mari néni, a barátnője lecsapott rám.
– Hazudik ez a némber! – mondta Vicus. – Ismerem vagy hetven éve, engem nem ver át. Vajon miért nem mondja meg, kivel trécselt hosszú ideig? Józsi szerint nem volt neki idegen, valami városi ficsúr lehetett.
Kikerekedett a szemem. Miért hallgatta el mindezt vajon Mari néni? Milyen titkai lehetnek, amelyeket ennyire el kell rejtenie?
– Talán nem akarja, hogy pletykáljanak róla – feleltem tétován.
– Azzal alaposan elkésett. Az a szépfiú az unokája lehetett volna, de tudtommal nincs gyereke, így ez nem nehezen fordulhatna elő…Akkor meg?
– Ti mit sutyorogtok a hátam mögött? – lépett közénk, és kissé erőteljesebben tette le a sört, mint kellett volna. Ki is löttyent.
– Tudod, asszony, továbbra se értjük ezt a dolgot. Tán csak nem akartad felszedni és elcsábítani azt a fiatalembert?
– A jó ég áldjon meg, nem szállnál le rólam? – fortyant fel a házigazda. – Ebben a faluban mindenkinek mindent tudnia kell?
– A virágokról is tudunk ám… – kacagott Vicus.
Kibuggyant belőlem a nevetés. Szóval nem is én voltam a rajongás tárgya. Ki hitte volna, hogy Mari néninek hódolója akadt?
– Sejtettem, hogy valaki meglátja…Tudod, Lili kapta azokat, van egy fővárosi kérője, akit elutasított. Nagyon gazdag ám, hat kocsija van és négy háza. Az egyik a Balaton mellett, Füreden.
Egészen elképedtem, milyen könnyedén hazudik az az asszony, akiről addig azt hittem, ártatlan falusi lélek.
– Tényleg? – kapta fel a fejét a másik. – Ejnye, kislányom, miért kéreted magad? Szép is, gazdag is, csak nem maga az ördög álruhában?
Nem tudtam mit felelni. A gazdag kérőm meg biztosan csuklott volna valahol, ha lett volna, és minden bizonnyal a hat autója mellett.
– Hogy lehet ma valakinek hat kocsija? És minek? Egy fenékkel csak egyben tud ülni – morfondírozott tovább a kotnyeles néni.
– Hát hogy váltogassa. Hétfőn a feketébe ül, kedden a szürkébe, és így tovább.
Ahogy őket hallgattam, kicsit elszomorodtam. Elbújtam ide a világ végére, de ez nem maradhat így, hisz a gondolataim is velem jöttek. Már álltam volna fel, amikor Vicus néni bedobta a negyvenmilliós kérdést:
– És ki hallott már olyan nevet, hogy Alex? Józsi is mondta, hogy mindig csak a flanc, már a János meg a Béla nem jó…
Mari néni arca elsötétült. Látszott rajta, hogy arra nem számított, hogy egy név is elhangzik. Rám pillantott, és elképedt arcomat látva zavarba jött.
– Vicus, igyad a söröd és menjél, mert dolgunk van! jó? – hebegte.
– Jól van na, de sürgős lett egyszeriben! Valami rosszat mondtam? – Tekintete rám vetődött, és mindketten tudtuk, hogy igen és szándékosan.
Nem bírt magával, nem a rossz szándék vezérelte.
Felhajtotta a maradék sört és rosszkedvűen elsietett. Még sokáig bámultam távozó lépteit, miközben Mari néni leszedte az asztalt.
– Szóval? – néztem rá, amikor végre leült.
– Most mit vársz tőlem, kislányom? – kérdezte idegesen.
– Mondd el, hogyan akadtál össze Alexszel, és azt is, miért hallgattad el?
– Sajnálom, de nem mondhatok semmit. Azt hiszem, jobb, ha te beszélsz vele.
– Én? Miért?
– Hát nem miattam jött, az biztos. És a virágokat se egy vén csoroszlyának hordta, gondolhatod.
Egy pillanatra megállt a szívem. Alex itt van, már ez is sokkot jelentett, de a tény, hogy ő bombázott virágokkal, kifejezetten kiverte a biztosítékot. Éreztem, hogy melegem lesz, mi több, elönt a forróság, de nem tudtam, hogy a méregtől vagy az örömtől. Bár az utóbbitól ritkábban van melege az embernek.
Folytatjuk…
